A középkori forrásokban emlegetett aladár egy-egy királyi udvarház vezetője lehetett. Az esetleges udvarnagy elnevezésre nincs középkori adat. Az aladár szó a szláv vladár (udvarházi elöljáró) szóból eredhet. Tisztség voltát az bizonyítja, hogy Bonfini és Heltai szerint is Mátyás temetésénél egy „főaladár” segédkezett.
A kenéz betelepítést irányító közösségi vezető volt a középkori Magyarországon, aki arra kapott jogot, hogy a neki kiutalt királyi földre – mely általában egy-két patakvölgy volt – vlachokat vagy vlach jogon telepeseket telepítsen. A kenéz ezáltal - kenézi jogon - örökletes birtokosa lett a földnek, de cserébe adóval tartozott az ispánnak. Hasonló szerepe volt a német soltésznak.
A soltész – a Felvidéken bíró, németül Richter, latinul advocatus – ritkán lakott területek, elsősorban erdős hegyvidékek betelepítését vezető vállalkozó, a telepített falu bírája, a faluban a földesúri adók behajtója volt a középkorban, aki a tisztséget a telepítési munka ellenértékeként kapta örökölhető jogon.
A zászlósurak a középkori, 14–16. századi Magyarországon azok a kiterjedt földbirtokkal rendelkező nemesek és főméltóságok voltak, akik vagyonuk vagy hivataluk függvényében kisebb-nagyobb létszámú katonai csapatot, bandériumot voltak kötelesek az ország védelmére kiállítani, és háború esetén saját zászlajuk alatt a király táborába vezetni.
A 17.
A tárnokmester (magister tavernicorum regalium vagy főtárnok (camerarius)' a bárói méltóságok egyike, kezdetben a királyi udvarházak tárnokainak felügyelője, pénzügyeinek intézője, kincseinek őrzője. A középkor végére fokozatosan birói tisztséggé is alakult, a 20. századra funkció nélküli címmé vált.
A lovászmester (agazo; agasonum regalium magister) a középkorban a király méneseit fenntartó lovászok felügyelője, országos főméltóság volt.
A központi ménes Magyarországon a Csepel-szigeten volt, de voltak ménesek a királyi udvarházak környékén is. Lovakra a hadseregnek, a királyi hírvivőknek és szállítóknak is szükségük volt, s nem utolsósorban az udvarnak magának is.
A pohárnokmester, másképpen főpohárnok, a pohárnokok felügyelője az udvarban, illetve a királyi udvarházak rendszere felett, udvari főtisztviselő, főméltóság. Első említését 1148-ból ismerjük.
Az asztalnokmester az asztalnokok felügyelője az udvarban ill. a királyi udvarházak rendszere felett, udvari főtisztviselő, főméltóság. Első említését 1148-ból ismerjük. Megfelelője a frank mintára szerveződő európai udvarokban a szláv stolnik, francia sénéchal, az angol steward.
Az asztalnokmester neve megváltozott az újkorban.
Az ajtónállómester (magister janitorum), vagy eleinte csőszök ispánja (comes preconum)
A királyi udvarházak és az udvar csőszeinek – akik ajtónálló és hírvivő feladatokat láttak el – felügyelője. Ő idézte a király elé ércpecsétjével - azaz a király idézőpecsétjével - és országos hírvivő hálózatának segítségével azokat, akikkel a király beszélni akart.
Eredetileg a pandúroknak a déli határőrvidéken határőri szolgálatot teljesítő szerb és szász katonákat nevezték. A 19. században már pandúroknak hívták a vármegyékben rendőri szolgálatot teljesítő fegyveres közegeket is.
A zsandár ezredek felállítását egy 1849-es császári nyílt parancs rendelte el.
