PÁPAI EMLÉKEIM
SOKSZOR VISSZATÉRNEK…
Pápai emlékeim sokszor visszatérnek,
Két év húsz nap katonaság róla mesélnek,
Hiszen számomra az nem is volt feledhető,
Mert volt bennem akkora nagy felhajtóerő
Ami megerősítette, hogy nem hiába
Jöttem ide a Hazámnak hívó szavára.
Megerősített bennem oly önállóságot,
Hogy később sem szidtam az akkori világot.
Dicső Diákváros Szeretetét Jussoltam
Gyula Nagybátyámtól, akit csak sirathattam.
Református Kollégiumban volt kisdiák,
Később itt kapta meg a lelkészi palástját.
Sirattam azért, mert harminchárom évesen
Örökre távozott és én nem ismerhettem.
Apám több versében is írt az Iskoláról,
A Tudomány Dunántúli Fellegváráról.
Ezek az emlékek megszerettették velem
Pápát, amiért soha el nem feledhetem,
Hiszen az ódon városnak minden szépsége
Bevésődött az agyamnak oly mélységébe,
Ahonnan bármikor elővarázsolhatom,
Hetvennegyedik évemben megláttathatom.
Nem feledem a Főtér minden szépségét,
Sétáló utcának az akkori „Mindenségét”,
De a Közléknek a sejtelmes keskeny sorát
Sem, vagy a Várkert meghitt varázslatosságát.
Persze azt sem feledem, hogy a fiatalság
Minden ereje, vagy a Szerelmi Boldogság
Megerősítette bennem is azt a hitet,
Hogy a város számomra Örökre az lehet,
Ami a Jussomból fakadó Kálomista
Nyakasság, mely életemet meghatározta.
Ma már ritkán van rá lehetőségem arra,
Hogy lenézzen rám Református Templom tornya,
Vagy mellette lévő Dicsőséges Iskola,
Mely sokáig volt Gyula Nagybátyám otthona.
Számban érzem Kazamata pincepörköltjét,
Csodás illatát, a felejthetetlen ízét,
Ami már valóban emlék, mert nem létezik:
Pápa Gyönyörű, Valentinus emlékezik.
Ifj. Nagy Bálint (Valentinus)
Gyula. 2021. 05. 11. Kedd Délelőtt 9:30
