Archívum

 

PÁPAI EMLÉKEIM SOKSZOR VISSZATÉRNEK…

PÁPAI EMLÉKEIM  SOKSZOR VISSZATÉRNEK…

 

 

 

 

 

 

 

 

PÁPAI EMLÉKEIM

SOKSZOR VISSZATÉRNEK…

 

Pápai emlékeim sokszor visszatérnek,

Két év húsz nap katonaság róla mesélnek,

Hiszen számomra az nem is volt feledhető,

Mert volt bennem akkora nagy felhajtóerő

Ami megerősítette, hogy nem hiába

Jöttem ide a Hazámnak hívó szavára.

Megerősített bennem oly önállóságot,

Hogy később sem szidtam az akkori világot.

 Dicső Diákváros Szeretetét Jussoltam

Gyula Nagybátyámtól, akit csak sirathattam.

 

 Református Kollégiumban volt kisdiák,

Később itt kapta meg a lelkészi palástját.

Sirattam azért, mert harminchárom évesen

Örökre távozott és én nem ismerhettem.

Apám több versében is írt az Iskoláról,

A Tudomány Dunántúli Fellegváráról.

Ezek az emlékek megszerettették velem

Pápát, amiért soha el nem feledhetem,

Hiszen az ódon városnak minden szépsége

Bevésődött az agyamnak oly mélységébe,

 

Ahonnan bármikor elővarázsolhatom,

Hetvennegyedik évemben megláttathatom.

Nem feledem a Főtér minden szépségét,

Sétáló utcának az akkori „Mindenségét”,

De a Közléknek a sejtelmes keskeny sorát

Sem, vagy a Várkert meghitt varázslatosságát.

Persze azt sem feledem, hogy a fiatalság

Minden ereje, vagy a Szerelmi Boldogság

Megerősítette bennem is azt a hitet,

Hogy a város számomra Örökre az lehet,

 

Ami a Jussomból fakadó Kálomista

Nyakasság, mely életemet meghatározta.

Ma már ritkán van rá lehetőségem arra,

Hogy lenézzen rám Református Templom tornya,

Vagy mellette lévő Dicsőséges Iskola,

Mely sokáig volt Gyula Nagybátyám otthona.

Számban érzem Kazamata pincepörköltjét,

Csodás illatát, a felejthetetlen ízét,

Ami már valóban emlék, mert nem létezik:

Pápa Gyönyörű, Valentinus emlékezik.

 

 

Ifj. Nagy Bálint (Valentinus)

 

Gyula. 2021. 05. 11. Kedd Délelőtt 9:30

 

 


Szerkesztés dátuma: szerda, 2021. május 12. Szerkesztette: Nagy Bálint
Nézettség: 231


   


Tetszik 1 Nagy Bálint kedveli
Nagy Bálint