BÁDOGVISKÓK AZ ERDŐ SZÉLÉN
Nap mint nap a médiákból lehet hallani, látni, olvasni, hogy milyen sok mélyszegénységben élő ember van Hazánkban is. Nem tisztem bírálni, hogy milyen módon kerültek olyan helyzetbe, hogy a mindennapi betevő falatra is alig jut valamicske, a lakhatásról nem is beszélve. Mindig elszorul a szívem, ha ilyenekről szerzek tudomást.
Ennek kapcsán jutott eszembe egy nem mai történet, de szorosan kapcsolódik ehhez. 2015. 02. 05 – én Zircről Budapest érintésével utaztam Gyulára a Keleti Pályaudvarról. A városból kiérve baloldalt az erdőszélen nyomorúságos, bádog és fából ácsolt viskókat láttam és elszomorodott a szívem, hogy ilyen helyen is élnek emberek. A vonat ablakából pár fotót is készítettem róluk a mobilommal.
Eszembe jutott, hogy láttam már 2007 februárjában is mikor erre jártam, de akkor olyan gyorsan haladt el a vonat, mire előkaptam a telefonomat, már elmentünk mellette és nem tudtam lefényképezni. Akkor egy vers is megszületett bennem, amely a következőképpen szól:
BÁDOGVISKÓK AZ ERDŐ SZÉLÉN
A vonat ablakából lehangoló látvány,
Az erdőszélén most nem lakodalmat látván,
Hanem bádogviskókat szeméthegyek között,
Körülötte nem díszmagyarba öltözött
Szomorú - szemű emberek tették dolgukat,
Próbálták megélni a szegényes sorsukat.
Nem tudhatom, hogy jutottak el ők idáig,
Mikor értek a kétségbeesés határig
Mely bádogviskók erdejébe hívta őket,
Elszenvedni a bizonytalan zord időket.
Istenem, aki fent lakozol a Mennyekben,
Van számukra még Remény ebben az életben?
Ifj. Nagy Bálint (Valentinus)
Zirc. 2007. 02. 16
Mostanában nem jártam arrafelé, de lehet, hogy még mindig élnek ott emberek hasonló körülmények között, főleg télen a nagy hidegben? A karitatív szervezetek akikről tudnak, megpróbálnak segíteni a tudósítások szerint, de ez nem elégséges. A mindenkori hatalomnak kellene többek között erre is nagyobb figyelmet fordítani és hathatós intézkedést nyújtani.
Ifj. Nagy Bálint (Valentinus)
Gyula. 2022. 02. 13. Vasárnap Délelőtt 9:30
