JELENIDŐBEN HÁBORÚ
POKLÁBAN ÉLNI…
Ukrajnában Testvéreink is ártatlanul halnak.
Jelenidőben háború poklában élni,
Szabadságról, nem ágyúdörgésről beszélni
Hanem arról, hogy testvérnemzet gyilkolászik
Béke helyett. Ártatlan ember hal meg, vérzik
Rommá lőtt, bombázott városokban, falvakban,
Nem gyönyörködhet már többé a napvilágban.
Most százezrek menekülnek el a pokolból,
Talán soha vissza nem térhető otthonból,
Amelyet rakéta, bomba téphet szerteszét,
Kioltva az otthonmaradottak életét.
Jelenidőben háború poklában élni,
Szabadságról, nem ágyúdörgésről beszélni
Lenne ésszerű, hiszen az élet szépsége
Pontosan mindenkor háború ellensége.
A szívem vérzik, pedig harctól távol élek,
Mégis megrémítenek véres események,
Mert beláthatatlan, hogy mikor lesz már vége,
Hogy eljön majd a mindent felülíró Béke.
Nyugovóra térnek a pusztító fegyverek,
Mosolyra fakadnak a még élő emberek.
Jelenidőben háború poklában élni,
Szabadságról, nem ágyúdörgésről beszélni
Kellene mindenhol eztán a Nagyvilágban,
Hogyan élhessünk majd Béke és Boldogságban.
Pusztító fegyverek legyenek majd elzárva,
Béke jelszó MIR, majd kerüljön napvilágra.
Tudom, hogy most, a háború tizedik napján
Még illúzió, de valamely holnapután
Talán nem lesz az és elhallgatnak fegyverek,
Fellélegezhetnek a szenvedett emberek.
Ifj. Nagy Bálint (Valentinus)
Gyula. 2022. 03. 05. Szombat Délelőtt 9:45