Archívum

 

ÖSSZEFOGÁS NÉLKÜL SOHA  NEM LESZ GYŐZELEM… Aktuális, szomorú gondolataim.

ÖSSZEFOGÁS NÉLKÜL SOHA   NEM LESZ GYŐZELEM…  Aktuális, szomorú gondolataim.

 

 

 

 

 

 

 ÖSSZEFOGÁS NÉLKÜL SOHA

 NEM LESZ GYŐZELEM…

Aktuális, szomorú gondolataim.

 

Összefogás nélkül soha nem lesz győzelem,

Csak további hosszan - tartó, sajgó gyötrelem.

Társadalmunk már olyan mértékben szétszakadt,

Békességnek csak egy halvány szikrája maradt.

Két hónap híján hetvenöt évemben járok,

De nem hittem volna, hogy Családok, Barátok

Egymás ellen fordulva egymást árulózzák,

Sokszor ölre mennek és bőszen felpofozzák

Azért, mert nem látja, hogy a király meztelen,

Az Országunk lenyúlása pedig becstelen.

Mikor nyílnak már ki a csukott szemek végre,

Mikor lépünk rá a zsarnok gőgös fejére?

 

Összefogás nélkül soha nem lesz győzelem,

Csak további hosszan - tartó, sajgó gyötrelem.

Alkotmányunkat alaptörvénnyé szétszabták,

Új urak kénye - kedvére alakították,

Ahol a jognak asztala elérhetetlen,

„Istenadta Nép” számára bevehetetlen.

Az EU - ban majdnem legszegényebbek vagyunk,

Ha így megy majd továbbra is, azok maradunk,

Mert „ezek” még széket is kilopják alólunk,

Előbb vagy utóbb minden koldusbotra jutunk.

Mikor nyílnak már ki a csukott szemek végre,

Mikor lépünk rá a zsarnok gőgös fejére?

 

Összefogás nélkül soha nem lesz győzelem,

Csak további hosszan - tartó, sajgó gyötrelem.

Nem elég ébredni, ha nem tudunk felkelni,

Mert elnyomó, újabb győzelemhez fog jutni.

Szomorú szívem, ha éhező embereket látok,

Összefogás nélkül megoldást nem találok.

Szegény, gazdag között óriási különbség

Van ma már nálunk is és ehhez nem fér kétség.

Remény hal meg utoljára Magyar Nemzetünk,

Ha nem fogunk össze, Isten lesz vajon velünk?

Mikor nyílnak már ki a csukott szemek végre,

Mikor lépünk rá a zsarnok gőgös fejére?

 

 

Ifj. Nagy Bálint (Valentinus)

 

Gyula. 2023. 01. 16. Hétfő Délelőtt 11:40

 

 

 

Szerkesztés dátuma: hétfő, 2023. január 16. Szerkesztette: Nagy Bálint
Nézettség: 118


   


Tetszik 1 Nagy Bálint kedveli
Nagy Bálint