Midőn ezt írtam, tiszta volt az ég.Zöld ág virított a föld ormain.Munkában élt az ember mint a hangya:Küzdött a kéz, a szellem működött,Lángolt a gondos ész, a szív remélt,S a béke izzadt homlokát törölvénMeghozni készült a legszebb jutalmat,Az emberüdvöt, melyért fáradott.Ünnepre fordúlt a természet, amiSzép és jeles volt benne, megjelent.
A katonának olcsó a vére,Három-négy krajcár egy napi bére.Azt sem költheti el szegény mindig kedvére,Keserüség, bánat, inség száll a fejére.Szegény legénynek testi ruhája,Ha van kenyere és szalonnája,Felesége csinos gondos, meleg szobája,Bár bocskoros, ha nem adós, nincs semmi baja.Erdélyi János, 350
Fessétek bár sötétre a jövőt,Mondjátok, hogy már torkunkon a kés,Beszéljetek közelgő, hosszu gyászról,Mély sűlyedésről, biztos pusztulásról:Engem nem ejt meg gyáva csüggedés!Szentűl hiszem, akármit mondjatok,Hogy a magyar nem vész el s élni fog!Többet ki küzdött és ki szenvedett?Hiszen vértenger, temető a mult!Vetettek rá halálos szolgaságot,Irtották szörnyen… ámde a levágottTör...
- Vörösmarty emlékére. -A sok nagy úr kiment Párisba, Bécsbe,És életét ott künn dőzsölte át.Legtöbbet kaptak a hazai földből,Hát legjobban feledték a hazát.
Ó szép magyar nyelv! Aki egyszer tégedAjkára võn, többé nem dobhat el!Szentség gyanánt hogy befogadja éked,Õrzõ oltárrá válik a kebel.Pajzán, derüs vagy, mint nõink szeme,S erõs, szilárd, mint hõsök jelleme!Gyöngéd vagy és lágy, mint mennybolti kék,S dörögni úgy tudsz, mint villámos ég!Minden, mi fejben, vagy szívben fakad,Tõled nyer pompát, színdús szavakat.
- A segesvári csatatéren. -Ki az, aki hamvát sírva össze szedte?Senki! Tán az Isten, ő maga temette.El sem is temette - föl vitte magának:Szabadság, szerelem kettős csillagának.Ifjan halt. De látjuk: nagygyá lenni rá ért.Költő volt. Szeretett. S meghalt a hazáért.Ám előbb a lelkét égő szenvedéllyelMillió szegény közt osztogatta széjjel.Gazdaggá így tette az egész világot.
Istenem, istenem, be megvertél engem,Micsoda vétkemért sanyargatsz így engem?Kard az oldalamon, lovamon a nyereg.Mennem kell rég jóm, az isten áldjon meg.Szánlak rózsám, szánlak, de mit tudjak tenni,Fujják a trombitát, el kell masirozniErdélyi János, 359
Dolgos népet ha látsz a réten,Köszöntsed őt, köszöntsed szépen.Bár ócska, foltos a ruhája,Kincseket ér az ő munkája -Becsüld a népet!Neked pihenés a meleg nyár.Te alszol s ő munkába kezd már.Peng a kasza már virradatkor,A legszebb álmot alszod te akkor -Becsüld a népet!
Búzával él a vadgalamb,Szomorán szól a nagy harang,Azét szól olyan szomorán,El van írva az én rózsám.Tőtik az erdélyi utat,Viszik a sok magyar fiat,Viszik ki Galiciába,Idegön szegény országba.Állj meg lelköm, hadd kérdjem meg,Ha elvisznek, hol kaplak meg?Jere ki Galiciába,Ott megkapsz egy kaszárnyába.
Csehországba voltunk veszedelembe,Ott hullott le sok szép magyar a földre.Még a nap is gyászba borult felettünk,Úgy gyászolta szegény magyar nemzetünk.Piros rózsa hullatja a levelét,Sok szép legény elveszté az életét.Temetőbe ki kiséri ezeket?Fejfájukra ki irja föl nevöket?Csak egy sir van ötnek-hatnak megásva,De név nincsen fejfájokra felvágva.
