Megint beszélünk s csak beszélünk,A nyelv mozog s a kéz pihen;Azt akarják, hogy MagyarországInkább kofa, mint hős legyen.Dicsőségünknek kardja! csak mostKészültél s már a rozsda esz.Meglássátok, maholnap mindenAz ó kerékvágásba' lesz.Ugy állok itt, mint a tüzes ló,Mely föl vagyon nyergelve már,S prüsszögve és tombolva ott bennFecsegő gazdájára vár.
Talpra magyar, hí a haza!Itt az idő, most vagy soha!Rabok legyünk, vagy szabadok?Ez a kérdés, válasszatok! -A magyarok istenéreEsküszünk,Esküszünk, hogy rabok továbbNem leszünk!Rabok voltunk mostanáig,Kárhozottak ősapáink,Kik szabadon éltek-haltak,Szolgaföldben nem nyughatnak.
Szörnyű idő, szörnyű idő!S a szörnyüség mindegyre nő.Talán az égMegesküvék,Hogy a magyart kiirtja.Minden tagunkból vérezünk,Hogy is ne? villog ellenünkA fél világnak kardja.És ott elől a háborúCsak a kisebb baj; szomorúbb,Mi hátul áll,A döghalál.Be kijutott a részedIsten csapásiból, o hon,Folyvást arat határidonKét kézzel az enyészet.
Kelj föl rab-ágyad kőpárnáiról,Beteg, megzsibbadt gondolat!Kiálts fel érzés! mely nyögélElfojtott, vérző szív alatt.Oh, jőjetek ki, láncra vert rabok,Lássátok a boldog, dicső napot,S a honra, mely soká tűrt veletek,Derűt, vigaszt és áldást hozzatok.
Megüdvözöllek régi búm dalával,Reménynek éve! álom jöttödet.Oh tégy irgalmat e szegény hazával!Ha bünhődnénk, elég a bünhödet,S elég viselni - ha mint Jób - keresztünk,Szirt is leroskad, nemhogy férfi váll.Ne csalj, ne csalj, midőn remélni kezdünk,Még egy csalódás: annyi mint - halál!
Edward király, angol királyLéptet fakó lován:Hadd látom, úgymond, mennyit érA velszi tartomány.Van-e ott folyó és földje jó?Legelőin fű kövér?Használt-e a megöntözés:A pártos honfivér?S a nép, az istenadta nép,Ha oly boldog-e rajt'Mint akarom, s mint a barom,Melyet igába hajt?Felség! valóban koronádLegszebb gyémántja Velsz:Földet, folyót, legelni jót,Hegy-völgyet benne lelsz.
Letészem a lantot. Nyugodjék.Tőlem ne várjon senki dalt.Nem az vagyok, ki voltam egykor,Belőlem a jobb rész kihalt.A tűz nem melegít, nem él:Csak, mint reves fáé, világa.Hová lettél, hová levélOh lelkem ifjusága!Más ég hintette rám mosolyját,Bársony palástban járt a föld,Madár zengett minden bokorban,Midőn ez ajak dalra költ.Fűszeresebb az esti szél,Hímzettebb volt a rét virága.
