Debrecentől nincsen messze a vasút, Azon mene, azon mene el Kossuth. Elvitte a koro-koro-koronát, A magyarnak minden jovát, bónumát.
Visszatér ő még valaha, valaha, Haza jő még az a fényes korona. Felderül még a magyarnak a napja, Akkor leszen a németnek bánata.
Muszka lova érdemli meg a zabot, Az nyerte meg Erdélyt s Magyarországot Hallgatással verje isten örökké... Hej a magyart rabbilincsbe zárta bé.
Tizenkét év elég sajnos volt nekünk, Mert a zsarnok kiszivta piros vérünk, Szaladj, hordjad nyálas szájad előlünk, Mert mi, hidd meg, hogy sohasem szerettünk.
Azon mene, azon mene el Kossuth.
Elvitte a koro-koro-koronát,
A magyarnak minden jovát, bónumát.
Visszatér ő még valaha, valaha,
Haza jő még az a fényes korona.
Felderül még a magyarnak a napja,
Akkor leszen a németnek bánata.
Muszka lova érdemli meg a zabot,
Az nyerte meg Erdélyt s Magyarországot
Hallgatással verje isten örökké...
Hej a magyart rabbilincsbe zárta bé.
Tizenkét év elég sajnos volt nekünk,
Mert a zsarnok kiszivta piros vérünk,
Szaladj, hordjad nyálas szájad előlünk,
Mert mi, hidd meg, hogy sohasem szerettünk.
Udvarhelyszéki gyűjtés, Sebesi Jób
Katonának vagyok írva.
Az hajam is le van nyirva,
Szakálom leberetválva.
Katonaságom nem bánom,
De a rózsámat sajnálom,
Ki viseli hű gondodat,
Kivel éled világodat?
Erdélyi János, 363
a képen:
Gyergyóremete, sorozás1942-ben
Híres kis Magyarországból.
Visszanéztem félutamból,
Szememből a könny kicsordúlt.
Bú ebédem, bú vacsorám:
Boldogtalan minden órám.
Nézem a csillagos eget,
Sírok alatta eleget.
Jaj, istenem, rendelj szállást,
Mert meguntam a bújdosást:
Idegen földön a lakást,
Éjjel-nappal a sok sírást!
Indulni kell székely fiak a harcra!
Sirtam mint a záporeső,
Hogy tőled búcsuzni késő,
Angyalom!
Koránt reggel megütötték a dobot,
Kiadták a kemény parancsolatot:
Indulni kell a csatára!
Csókot sem adtam szép szádra,
Angyalom!
Ha az Isten haza hozna még egyszer,
Megkérdezném: mit fogadtál ezerszer?
Hogy mind addig hívem maradsz,
Míg Puchnerral eltart a harc,
Erdélyben.
Ha meghalok vagy a csatán elesem,
Gondolj reám, imádkozzál érettem.
Hullass értem egy pár könnyet,
Megérdemlem tán ezt tőled,
Galambom!
Háromszéki gyűjtés, Benedek Elek, 1882, 1896.
Belévetem hazám búbaját.
Hadd tudja meg császár fölsége,
Mi terem a magyar szivébe.
Bánat terem abban, búvetés,
A magyar élete szenvedés.
Áld meg, Isten, császár fölségét,
Ne sanyargassa magyar népét!
Hét kaszárnya egy végtibe'
Egybe huszár, másba zsandár,
A többibe bakancsos jár.
Oda vitték a rózsámat,
Legdrágábbik viojámat.
Nyolc keserves esztendeig
Soha haza nem eresztik.
Erdővidéki gyűjtés, Benedek Elek, 1882
Minden esztendőben terem alma rajta,
Alatta ott nyugszik két székely katona,
Erdély, édes hazám, ott nevelt jó anyám, -
Hazám, édes hazám, magyarok hazája,
Vajon eljuthatok falum határára?
Marosszéki gyűjtés, Kriza János
Se vad muszka, se kimüvelt német,
Erőd, eszed van, ha meg kell lenni,
Csak a szótól reá érnél tenni.
Nyelved fékét könnyen megereszted,
Ez a sok szó leszen a te veszted:
Csellel, karddal mért küzdeni véled,
Magadat ha igy agyon beszéled?
Bárcsak határod láthatnám!
Látom füstjit, de csak elig
Hogy az égen lengedözik.
Anyám, anyám, gyújts gyertyára,
Hezzád mögyök vacsorára!
Hadd ögyem egy víg vacsorát,
Milyet édösanyám csinát.
Udvarhelyszéki gyűjtés, Kriza János.
Bár csak határid láthatnám!
Látok füstöt, de csak alig
Hogy az égnek sötétedik.
Felmegyek én egy nagy hegyre,
Annak is a tetejére,
Onnan nézek hazám felé,
Édes anyám háza felé.
Erdődi Sándor közlése.