Békételen szív! mit panaszolkodol?A durva láncok s tömlöcök a nemesÉs fényes erkölcsöt homálybaRejtik ugyan, de le nem gyalázzák.Míg bűntelen tűrsz: fennmarad érdemed,S való örömmel tartja reményedet."De a hazáért" szép dücsőség;Csak ne fakadj alacsony panaszra.
Tí, kiket a harcnak mezején szemlélek örömmel:Tí, kikben még régi magyar vér, s félni tudatlanLélek van, honnyunk jelesebb védői, huszárok!Tí vagytok, kiket Ozmánnak vad népe remegveNéz; kik előtt megvonja magát a durva negédség.
Árva gólya áll magábanEgy teleknek a lábjában,Felrepűlne, messze szállna,Messze messze,Tengerekre,Csakhogy el van metszve szárnya.Tűnődik, féllábon állván,El-elúnja egyik lábán,Váltogatja, cserélgeti,Abban áll aMúlatsága,Ha beléun, újrakezdi.Szárnya mellé dugta orrát,Messze nézne, de ha nem lát!Négy kerítés, négy magas fal;Jaj, mi haszna!Bár akarna,Kőfalon nem látni átal.
Bérczről visszanéz a vándor,Vígan int kies hazája,Ott mosolyg a róna táj:De a messze távozónakSzíve vérzik, szíve fáj;Zeng felé a búcsuszó:"Isten hozzád, bújdosó!"Bércz alatt áll völgyek árnyán,Csak felhőket lát honából,Elmerűlt a róna táj:Ámde búja nem maradt el,Szíve gyászol, szíve fáj;Zeng felé a távol szó:"Isten hozzád, bújdosó!"Bércz és völgy is elmaradtak,Felhőt sem lát má...
Múltadban nincs öröm,Jövődben nincs remény,Hanyatló szép hazám!Miattad vérzem én.Miattad zeng panasztS örök bút énekem:Sötét felhőd alattEz élet gyász nekem.Oly sok küzdés utánÖrvény s hullám közűlSegélni part feléEgy csillag sem derűl.Ki szívet alkotál,S belé érzelmeket,Szeretni lángolónHazát és nemzetet;Kinek hatalma szabTörvényeket, határt!Oh népek Istene!Küldj egy reménysugárt.
Isten veled, hazám, bátrak hazája,Isten veled, te völgy, ti zöld hegyek!Gyermek-reményim a bánatim tanyája,Isten veled, én messze elmegyek;Ha visszatérek, boldogulva, hon,Hadd lássam népemet virányidon!Nem mint Helvétia hótakart tetői,Nem nyúlnak oly magasra bérceid,S tán szebbek a Provence daltelt mezői,Mint zöld kalászt hullámzó téreid:Virág mit ér, mit ér a bérc nekem?Hazát k...
Istenünk meghozta ujdonHajnalát az évnek,Percihez még percet advánA hon életének.Vigasság jő tán bajunkra,Száll szívünkben az új hit,És betölti szebb jövendőAnnyi hű reményit.Messziről, mint távol Isten,- Rab szívünk regéje -Elközelget a szabadságTestté vált igéje.Hozd el, új év, a magyarnakRég epedt hazáját,Szentesítsd egy átok ellenNemzetét, királyát.
Háromszáz évig várt rád nemzeted -Nemrég jövél s több század életed.Atyád a nép volt, nevelőd a vész,Vész karja a legjobb baráti kéz.Véres pallos függ álmaid felett,De egy nemzet, ki őrzi éltedet.Szónok, kitől zsarnok vére fagy,Rákóczy égből kitört lelke vagy.Hullám, mit vértenger felvetett,Hogy elmeritsd, vagy vidd fel népedet.
Szülőföldem szép határa!Meglátlak-e valahára?Ahol állok, ahol megyek,mindenkor csak feléd nézek.Ha madár jön, tőle kérdem,Virulsz-e még, szülőföldem?Azt kérdezem a felhőktül,Azt a susogó szellőktül.De azok nem vigasztalnak,Bús szívemmel árván hagynak:Árván élek bús szívemmel,Mint a fű, mely a sziklán kel.
