Serkenj fel, magyar ifjúság! ím nemzeti nyelved,Eggy szép nemzetnek béllyege, veszni siet.Fogj tollat; kezdj íráshoz; kezdj szóba vegyűlniLantos Apollóval nemzeted ajka szerént.Nincs s nem lessz ennél tehetősebb eszköz: ezen kapMinden eszesb ánglus, francia, német, olasz.
Nemzetek, országok! kik rút kelepcébenNyögtök a rabságnak kínos kötelében,S gyászos koporsóba döntő vas-igátokNyakatokról eddig le nem rázhatátok;Ti is, kiknek vérét a természet kéri,Hív jobbágyitoknak felszentelt hóhéri!Jertek, s hogy sorsotok előre nézzétek,Vigyázó szemetek Párizsra vessétek!
A hazáért élni, szenvedni, s jót tenni,Ügye mellett önként s bátran bajra menni,Kárt, veszélyt, rabságot érte fel sem venni,S minden áldozatra mindenha kész lenni -Barátom! oly dolgok, melyek az embernekDicsőség mezején oszlopot emelnek,S melyekért (bár, míg élsz, sokan nem kedvelnek)A jók sírodban is áldanak, tisztelnek.
(részlet)Ti boldogságunk dühös ellenségi! sötétségSzemtelenül csevegő vad terjesztői! mikor leszS lesz-e gonosz szándékotoknak valahára határja?Ó te, világok szent Fejedelme! Te minenek atyjaS gondviselő Bírája! ki por testébe lehellvénLelked szikráját, szabadon formáltad az embert!Meddig, meddig nézheted el, hogy dúlja hazánkatE nevet gonoszúl káromló cimbora? meddigKésik még m...
A mohácsi veszedelem után; fogságban."Sírván sírt éjjel, és az ő könnyhullatásiaz ő arcáin; nincs, aki vígasztalja őtet..."Jerem. Siralm.(KÁLDI)Éjfél után van. Nyúgodalomra ment,S hallgat körűlem minden. ElérkezettA szenvedők órája, s némultNyelvemet új panaszokra kíszti.A nedves ősznek fergeteges szeleMérgét kizúgván, csendes az éjtszaka.
Él még nemzetem istene!Buzgó könnyeimen, szent Öröm, ömledezz!Állsz még, állsz, szeretett Hazám!Nem dőlt még alacsony porba nemes fejed!Méltán búslakodám előbb,Hogy hérósz eleid nyomdokiból kitérsz,S régen félt veszedelmidetRád húzzák netalán majd buta korcsaid.Hálá! mást mutat e sereg,Mely most, régi magyar módra, nyeregben ül.
Forr a világ bús tengere, ó magyar!Ádáz Erynnis lelke uralkodik,S a föld lakóit vérbe mártottTőre dühös viadalra készti.Egy nap lerontá Prusszia trónusát,A balti partot s Ádria öbleitVér festi, s a CordillerákatS Haemusokat zivatar borítja.Fegyvert kiáltnak Baktra vidékei,A Dardanellák bércei dörgenek,A népek érckorláti dőlnek,S a zabolák s kötelek szakadnak.
