Romlásnak indult hajdan erős magyar!Nem látod, Árpád vére miként fajul?Nem látod a bosszús egeknekOstorait nyomorult hazádon?Nyolc századoknak vérzivatarja köztRongált Budának tornyai állanak,Ámbár ezerszer vak tüzedbenVéreidet, magadat tiportad.Elszórja, hidd el, mostani veszni tértErkölcsöd: undok vípera-fajzatokDúlják fel e várt, mely sok ádázOstromokat mosolyogva nézett.
Itt, hol szőke vizét a Duna rengeti,Árpád gazdag arany hantjain, oh hazám!Ceresnek koszorús homloka illatoz,S a bőség ragyogó kürtje mosolyg reád.Termékeny mezeid mennyei harmatokMossák, s csűreidért Europa írigyed.Itt édent mutató sorhegyek oldalinBacchus tölt poharat, s néked az isteniNektár legnemesebb vedreiből merít.
Tőlts pohárt, gyermek! nesze tőlts fejér bort;Mert fejér borral fogom innepelniBoldog esztendőnk ideérkezését:Tőlts bele, gyermek!Most örűljünk már, mivel, ah! az elmúltGyászos esztendő sok ezer magánosÉs közönséges bajokat hozott rámS árva hazámra.Visszatért immár olajággal a frígy,A kemény hadnak kialudt kanóca,Múlik a jajszó, s örömünket áldottBéke tetézi.
Vígadj, Magyar Haza! meg ne tagadd tömöttJavaidtól azt a valódi örömöt,Amelyért víg hanggal ekhózik a MátraAz egész hazában harsogó vivátra.Már lehasadoztak a hajdani gyásznakKomor fedelére vont fekete vásznak,Melyeket a fényes világosság előttAz elmúlt időknek mostohás keze szőtt.Rongyos szőnyegének rongyainál fogvaEgy nyájasabb hajnal virít mosolyogva.
Nyugosznak immár a mai nap bajánÁttört vitézek, durva veszély közöttGörcsökre vont képek vonásitHogy szedi rendbe az édes álom!Leng, lengj körűltök kellemes estveliSzellő! legyezd el tőlük az érdemeltNyúgalmat is felháborítóOstoba képzetek álmodásit.
IÓ, csudacsöndes májusi éj!Alszik remegőn a hűs Duna tükre -Lent fekszik a hold a víz fenekén.Távol a Gellért. - Messze az éjbenNyulnak a sávok, zöld-feketén.A Várhegy fekete tömbjeOmlik az éjbe vakon -Tompa rezes fény, lágy ütemekbenVisszaverődik az ablakokon.Májusban az ifjú, nagy életKéjtől zokogott, kéjétől a nyárnak -:Éjfélben a hajóhíd alattSuhanni kezdtek az árnyak.
76.dalA fecskék elköltöztenek,Hull a fának levele:A víg dalok megszüntenek,Erdő s mező bús bele:A rét fakó térségeinSzáraz füvek suhognak:A vén tölgyek gerébeinCsókák s varjak kárognak:Közelget az év-enyészet,Haldoklik a szép természet! -Így hal szívem fenekénA remény, - így halok én.126.
"Oh, hol a kor, midőn e völgyek, halmokHatára még nem volt oly kihalt?Szabad hazában szerte járt a dalnok,Ajkán vivén szerelemet, diadalt;Megnyílt a kunyhó, ünnepelt a csarnok,S örömmel hallák mindenütt a dalt;Szavára hősök győzni lelkesedtek,Lányok virágot koszorúnak szedtek!Oh hol a kor, midőn apái nyelvénMondá a törvényt Hunyad nagy fia?S három tenger hulláma - lágyan szelvén...
Volt még ez előtt egy haza,Kit minden jó oltalmaza;Volt egy idő, hol mindenekA közhaszonra éltenek,Míg az arany szabadságértKi-ki szívesen ontott vért.De most minden, ha dolgozik,Csak magáról gondolkozik.Amely érdem hajdanábaVitézt csinált, valójába,Ha most magad úgy viseled,Egy bolonddal több lesz veled.
