Luciánus (Kr. e. 120) görög bölcselő idézi Toxaris szkíta bölcsnek szavait a szkíta barátság és szövetség egyediségéről, mely a görög gondolkodót is ámulatba ejtette:
„... a szkíta barátok sokkal hívebbek, mint a görög barátok...
...Ti, (görögök) képesek vagytok jobb beszédet tartani a barátságról mint mások, de tetteit nemcsak nem gyakoroljátok a szavak méltósága szerint, hanem megelégszetek azt dicsérni s kimutatni, mily nagy jó az; a szükségben pedig elárulván beszédeiteket, elszöktök a tettek közepéből. Mi ellenben, amennyire fogyatékosak vagyunk a beszédekben a barátságról, annyira felülmúlunk titeket annak tetteiben...
... (a háborúban) leginkább szükségesek a jó barátok, s ezért mi minél szilárdabban kötünk barátságokat, ezt tartván egyedüli legyőzhetetlen s felülmúlhatatlan fegyvernek...
...Elmondom, miként szerzünk barátokat... ...ha valaki jó férfiút látunk, aki képes nagy tetteket véghezvinni, ahhoz sietünk mindnyájan... ...Sokat utánajárva mindent elkövetünk, hogy nehogy eltévesszük a barátságot, s ne tűnjünk fel megvetendőknek. Ha pedig barátul választunk már valakit, következik a szövetség s a legnagyobb eskü, hogy bizonyára egymással fogunk élni s ha kell, egymásért meghalni...
...bemetszvén ujjainkat, serlegbe csöpögtetjük a vért, s karjaink hegyét bemártván, egyszerre iszunk mindketten belőle, semmi nincs, ami ezután minket szétválaszthatna...”
Ezután Toxaris elmeséli két barát, Dandamis és Amizok történetét.
Ellenség tört a szkíták vidékére, mikor Amizok a fogságukba esett. Amizok kiáltotta Dandamis nevét, emlékeztetvén őt a serlegre és a vérre tett esküjére. Dandamis gondolkodás nélkül az ellenség táborába ment barátjáért - váltságul a szeme világát kérték, és ő odaadta. Miután szemét kiszúrták, fogta barátját, és visszavitte övéihez. Az ellenség azonban megrémült, mert rájött, minő jellemű férfiak ellen kell majd a jövőben harcolnia...
