A szkítákat az ókorban az erkölcs mintaképeinek tekintették. Az hogy szkíta erkölcs, egyaránt fogalom volt a rómaiaknál is, a görögöknél is.
„Az igazságot a nép veleszületett jelleme, nem pedig a törvények biztosítják. A lopásnál náluk nincsen súlyosabb bűn: természetes ez, hiszen barmaikat és nyájaikat fedél és védelem nélkül tartják, s az erdős vidéken mi maradna nekik belőlük, ha lopni lehetne. Az aranyat és az ezüstöt annyira megvetik, amennyire a többi halandók vágyódnak utána. Tejjel és mézzel táplálkoznak. A gyapjúruhák használata számukra ismeretlen, bár állandó hideg gyötri őket, ehelyett vadállatok bőrét és menyétbőröket használnak. Ez a mértékletes életmód adja meg nekik az erkölcsi igazságérzetet, mert nem kívánják el a másét: hiszen csak ott van meg a gazdagság utáni vágyakozás, ahol a gazdagsággal élnek is. Bárcsak a többi halandóban is ehhez hasonló önmérséklet és a másétól való tartózkodás volna! Akkor bizony nem folynék annyi háború az egész Földön nemzedékeken keresztül, és akkor a kard meg a fegyver nem pusztítana el több embert, mint amennyit a végzet megszabta természeti szükségszerűség. Valóban csodálatosnak tűnhet, hogy nekik a természet megadta azt, amit a görögök a bölcsek hosszú oktatása, és a filozófusok tanítása alapján sem tudtak elérni, és a kiművelt erkölcsök alul maradnak a műveletlen barbárokkal való összehasonlításban. Ennyivel többet ért amazoknál a vétkek nem ismerése, mint emezeknél az erény ismerete.
…A nép fáradalmakban és háborúkban edződött meg, testi erejük óriási. Semmi olyasmit nem gyűjtenek, amit félnének elveszíteni. Ha győznek, a dicsőségen kívül semmit sem kívánnak. …”
A szkíták soha nem igyekeztek megszerezni olyasmit, melynek elvesztését fájlalták volna. Könnyen tovább is adták. Miért? Mert újra tudták alkotni. Ez - az erkölcsiségük mellett - azt is igazolja, hogy képesek voltak az igazi és fontos értékeiket bármikor újra megalkotni. Ezért nem ragaszkodtak mértéktelenül hozzájuk. Ez, a biztonságot mutató magatartásuk igazolja, hogy folyamatosan rendelkezhettek azzal az ősöktől megőrzött kellő tudással, mely mindig lehetőséget adott számukra az értékeik újrateremtéséhez.
