Rebbenő szemmelülök a fényben,rózsafa ugrikát a sövényen,ugrik a fény is,gyűlik a felleg,surran a villáms már feleselgetfenn a magasbandörgedelem vaddörgedelemmel,kékje lehervadlenn a tavaknaks tükre megárad,jöjj be a házba,vesd le ruhádat,már esik is kint,vesd le az inged,mossa az esőössze szivünket.
Olyan vagy, mint egy suttogó faág,ha rámhajolsz,s rejtelmes ízű vagy,olyan vagy, mint a mák,s akár a folyton gyűrűző idő,oly izgató vagy,s olyan megnyugtató,mint sír felett a kő,olyan vagy mint egy vélem nőtt baráts nem ismerem ma semegészen még nehézhajadnak illatát,és kék vagy olykor s félek, el ne hagyj,csavargó, nyurga füst-és néha félek tőled én,ha villámszínű vagy,s mint n...
Látod-e, esteledik s a szögesdróttal beszegett, vadtölgykerités, barakk oly lebegő, felszívja az este.Rabságunk keretét elereszti a lassu tekintetés csak az ész, csak az ész, az tudja, a drót feszülését.Látod-e drága, a képzelet itt, az is így szabadul csak,megtöretett testünket az álom, a szép szabadítóoldja fel és a fogolytábor hazaindul ilyenkor.
Két karodban ringatózomcsöndesen.Két karomban ringatózolcsöndesen.Két karodban gyermek vagyokhallgatag.Két karomban gyermek vagy tehallgatlak.Két karodban átölelsz teha félek.Két karommal átölelleks nem félek.Két karodban nem ijeszt majda halál nagycsöndje sem.Két karodban a halálon,mint egy álmonátesem.
A mélyben néma, hallgató világok,üvölt a csönd fülemben s felkiáltok,de nem felelhet senki rá a távol,a háborúba ájult Szerbiábóls te messze vagy. Hangod befonja álmom,s szivemben nappal ujra megtalálom,hát hallgatok, míg zsong körém felállvánsok hűvös érintésü büszke páfrány.
Mióta készülök, hogy elmondjam nekedszerelmem rejtett csillagrendszerét;egy képben csak talán, s csupán a lényeget.De nyüzsgő s áradó vagy bennem, mint a lét,és néha meg olyan, oly biztos és örök,mint kőben a megkövesült csigaház.A holdtól cirmos éj mozdul fejem fölötts zizzenve röppenő kis álmokat vadász.
Ábrándjaim derűs világátBeárnyékozta szenvedés.Hol a nap még szívembe süthet,Immár csak egy parányi rés.Oda van a tavasz bűbája.Ibolya többé nem terem!Mégis, mikor te jutsz eszembe,Szép májusról zeng énekem.
I.Serény a vágyban, rest a tettben;Aludt vér s mégis telhetetlen.Csábítni kész a nőt, ha messze,De bamba, szótlan véle szembe':Ilyen vagyok, mióta élek:A szerelem elméleténekTudósa, bölcse, hirdetője,S a gyakorlatban gyáva, dőre.II.Mint az éhes koldus ember,A ki sóvár, kandi szemmelNézi csak, a mire vágyik,A kirakat drágaságit:Úgy vagyok az asszonyokkal.
Én édesem, én édes kedvesem,Az elválás órája itt vagyon,Vonagló szívem végre megszakad,Az élet harcát immár felhagyom.Kifáradtam... nem küzdhetek tovább;Elzsibbadnak a lüktető erek...Leroskad a kínok bús vándora:Ki tégedet úgy imád, úgy szeret.Pihenni térek, elpihenni hívA szenvedőkkel jót tevő halál,de, elviszem magammal képedet,Ki oltárképem, szentségem vall.
