Annyi háború van a földön,mért kezdjünk mi is háborút?Száz évem idegenben töltöm,veled egy délután ha jut.Mit kívánsz még a győzelemhez,ha élve, épen megvagyok,s ha akarod, sokáig meglesznégy tenyér közt e csöpp sarok,nem színpadnak s nem csatatérnek,csak lakni benne, míg lehet,s lehet, hogy itt utol se érnekvagy ittfelejtenek neked.
Mikor még nagyon szeretik egymást ketten,az örök legbenső erkélyjelenetben terveketszőnek, s kézenfogva akarják végigjárnia fárasztó körutakat s a környező magaslatokat.A tulipángruppok mentén valahol a lánylehúzza tűsarkú cipőjét, s a fiú kabátjánmegpihennek. Lenn esti fényben vagy délutáninapban a város.
A mámor elhagymár nem velem vagy.Tagadd meg tőlemfolyton menőbenmit úgy sem adnálha itt maradnál.Hajnallik.Félem tüzed az égen.Az kell, a vak hitnyújtsad a semmidéjjeli magadcsúnyácska nyakad.Szót, csaló jeletlámpátlan szemedszeszek mű hevétés amit megért még nekedvelem e rút küzdelem.
Megyek utánad,jössz utánam,csupasz a vállad,csupasz a vállam,s akar a bőrretapadó inget,cipeljük pőrekétségeinket,meg azt a terhes,meg azt az áldott,azt a keservesbizonyosságot.Szándékot szándékfélve kerülget,karjatárt árnyéklopva feszül meg,szólsz botladozva,szolok dadogva,s legyűrnek félszeg,didergő félszek.
A két szemed szeretett legtovább.Be furcsa szerelem.A szád már néma volt, de a szemedaz még beszélt velem.A kezed már hideg volt, jéghidegnem is adtál kezetde a szemed még megsímogatottnálam feledkezett.És lándzsákat tűztél magad köréhideg testőrökülde a szemed még rámleselkedetta zord lándzsák mögül.
Mire ébredtem máma?Zúgatják a csapot.Túlságos volt a lárma,amit a csap csapott.Egyszerre kitalálom,a fürdőben ki van,és szememből az álomkiszáll, ez Mariann!Fürödni fog, rivalgóhangokkal hirdeti,közöttünk csak az ajtó,mulatság ez neki.Csak azt akarta, tudjamés máris belekezd.A csap utolsót buggyan,rátolja a reteszt.És jönnek hangok, újak.
Gyors a madár és gyors a felhőgyorsposta nem kell most nekema kis csigára bízom inkábbvigye el üzenetem.Fűszálon kúszva, porban csúszvacsigabiga menj, hírvivőa nagy tavat kell megkerülnöda nagy hegyet: ott lakik Ő.Évek múltán, ha odaérsz majdlesd meg, mikor a kertben ülmikor nincs senki a közelbencsendesség van a ház körül.
Feküdtél sujtó fény alá:a virág térdedre dől,szerelmem súlyos zászlajatűzve van fejed felől.Lecsukott zsalu-levelekhomályán, itt ülök én,varasodnak a zöld lapok,repednek, dőzsöl a fény.Üvegben málna-alkonyat.Lenyesett rózsa zihál,illata fölszáll, fönn bolyongúj nyaram ormainál.Újra remeg a levegő,hol kezed integetett.Ágyadra szakadt óriáslepke az emlékezet.
Létem ha végleg lemerültki imád tücsök-hegedűt?Lángot ki lehel deres ágra?Ki feszül föl a szivárványra?Lágy hantu mezõvé a szikla-csípõket ki öleli sírva?Ki becéz falban megeredthajakat, verõereket?S dúl hiteknek kicsoda állítkáromkodásból katedrálist?Létem ha végleg lemerült,ki rettenti a keselyűt!S ki viszi át fogában tartvaa Szerelmet a túlsó partra!
