Hajner Gyula legújabb cikke a Pártosfalvi szellemkastélyról szól, Zslebics Gyula és Szabó Anikó képeivel.
A magyar-szlovén határ közvetlen közelében lévő falutól délre fekvő parkban áll a Matzenauer család neoklasszicista kastélya. A 19. század elején a Batthyány család építtette olasz mesterekkel. Jelük, az oroszlán még ma is látható az ablakok sarkaiban. A téglákat Pártosfalván készítették, a gerendákhoz a fát pedig a birtokhoz tartozó erdőből vágták. 1900-ban vásárolta meg Craigher Dénestől Karl von Matzenauer, a cseh származású gróf család feje.
Az eredetileg várként bejegyzett, majd később vadászházként funkcionált, kilenc méter magas épület egy 150 hektáros parkosított területen fekszik, melyet szökőkúttal és ritka növényekkel díszítettek. A második világháború során az orosz katonák elfoglalták a kastélyt és kórházként használták.
Az épületben 26 helyiség volt összesen, valamint egy kápolna, ahol misét is tartottak. Mára a kastélynak csupán a romjai maradtak meg, a hátsó fala és tetőszerkezete teljesen összeomlott. Az épületrom és a birtok ma is magántulajdon, Matzenauer gróf négy, ma is élő unokája birtokolja, közülük ketten a kastély közvetlen szomszédságában élnek. Az elmúlt években akadt volna vevő az épületre, de az örökösök nem hajlandóak tőle megválni, felújítani pedig százmilliókba kerülne, ezért nem áll szándékukban. A kastélyt övező parkot is nagyon rossz állapotban volt, de azt nem rég felújították.
Zrim Karolina (Medi), a család leszármazottja, az épület egyik tulajdonosa mesél a kastély legendáiról, betekintést engedve az akkori fényűző, majd később balsorsú grófi család életébe.
Karolina – Medi
A nagyapám, a gróf rengeteget utazott, és az utazásai folyamán gyűjtötte össze a legszebb tárgyakat, festményeket. Sok drága holmit hozott haza, minden szoba gyönyörűen be volt rendezve. Még gyerek voltam, de most is magam előtt látom, ahogy odabent járunk. Volt egy nagy-szoba, amiben a nagyapám, egy hatalmas szekrényben a fegyvereit tartotta, egy másik szobában pedig a legszebb porcelánkészleteket. Egy szép nagy tál nekem is megvan még ? mosolyog a néni. Az egyik helyiségben volt biliárdasztal is, de a gróf nagyon büszke volt a sok kitömött állatra, amiket szintén utazásai alkalmával szerzett. Volt köztük rozmár- és rénszarvasfej is, amit északról hozott, és a kastély előszobájában díszelgett a falon. Az épülethez egy szép park tartozott, puszpángbokrokkal a bejárat előtt, középen sétaút vezetett le a szökőkúthoz, körös-körül padok és virágos bokrok mindenütt. Százéves platánok, fenyőfák és piros levelű bükkfák ? amik ma is itt állnak. A park két oldalán vezetett fel az út a kastélyhoz, itt jöhettek fel a hintók és a kocsik.
A fiatal Mercedes a gróf lánya
Amikor Mercedes (Medi testvére) még lány volt, vadászok jártak Matzenauer gróf erdejébe vadászni. ? Apám puskamester volt ? mesél tovább Medi ?, ide járt puskákat javítani. Anyámmal a templomban is többször találkoztak és egymásba szerettek. De hiába a szerelem, amíg nagyapám, a gróf élt, addig apám és anyám nem házasodhattak össze, mivel apám ? Červek ? ereiben nem csordogált nemesi vér. A nagyapám a gyermekeit szigorúan nevelte, nem mehettek a falubeliek közé, anyám éppen így nevelt minket is. Pedig valójában nem volt különbség köztünk és a falubeli gyerekek közt. 1932-ben halt meg a gróf, és azután, 1933-ban születtem meg én, akkor házasodtak meg a szüleim. De apám soha nem élt velünk itt a kastélyban. Rakicsánban volt a műhelye, hozzánk hétvégenként járt el. Három testvérem született, Irma, Imre és Mercedes. A nagyanyám 6 évvel a gróf halála után, 1938-ban hagyott itt minket, és a gazdaságot anyámra és a nagybátyámra, Emerikre hagyta.
Karolina, Matzenauer gróf unokája az emlékekből tovább szövi családja és a kastély történetét. Most képzeletben a két világháború idejéből indulunk és jutunk el napjainkig.
Karl Matzenauer
A faluban az emberek gazdagoknak tartottak minket, pedig nem voltunk azok, csak több földünk volt. Úgy éltünk, mint mások, nem volt grófi öltözetünk, gyermekként rongybabákkal játszottunk, a babakocsink is fából volt. Aztán ahogy cseperedtünk, dolgoznunk kellett kint a földeken, ahogy abban az időben más gyerekeknek is a faluban. A legszebb emlékeimet mégis a gyermekkorból őrzöm. Anyámnak mindenféle állata volt, kacsák, libák, az istállóban lovak, emlékszem, ahogyan a fűben feküdtem és a kislibák a fülemet csipkedték ? mosolyog Medi. A karácsony igazán gyönyörű volt, együtt vacsorázott a család, és hittük, hogy Jézuska hozza a karácsonyfát, ami hatalmasnak tűnt, pedig csak mi voltunk még kicsik.
Amikor nagyobbak lettünk, akkor magunk díszítettük fel a fát, alma volt rajta ? olyan apró fajta, ami a kertünkben nőtt ?, aranypapírba csomagolt dió és házi szaloncukor. Újév napját is együtt ünnepeltük. Emlékszem, ahogy a nagybátyám egy régi merőkanálban ólmot olvasztott. Amikor felolvadt, vízbe dobta, és az abból született formát feltartotta, így a falra vetett árnyékból az újévre jósolgattunk. A húsvét is szép volt, a hímes tojásokat anyánk a puszpángbokrok tövében rejtette el, és mi az egész kertben keresgéltük. Ez a szokás a mai napig megmaradt. A húgom, Mercedes unokája ma is ugyanott keresi a húsvéti tojásokat, ahol mi annak idején.
Karolina a gimnázium után tanítóképzőbe iratkozott, és tanárnőként dolgozott nyugdíjas koráig.
Otthon egymás közt németül beszéltünk és egy kicsit tudtunk magyarul is. Amikor az elemi iskolát megkezdtem, nagyon nehéz volt szlovénul tanulni. Az első négy osztályt itt jártam Pártosfalván, aztán polgári iskolába írattak a szüleim Lendvára. Ott egyenruhát és kalapot kellett viselni, ami alatt a hajunkat feltűzve kellett hordanunk. Minden vasárnap templomba jártunk, és este hét óra után szigorúan tilos volt kint járnunk. Közben dúlt a második világháború, és amikor a szirénák megszólaltak, a földalatti garázsokban bújtunk el. Lendvát mégis nagyon szerettem.
A gyermeki, szép világ azonban egy csapásra rémálomba fordult, melyre Medi néni így emlékszik vissza:
? Egy borzalmas éjszaka orosz katonák törték ránk az ajtót. Menekülni kellett az otthonunkból. A közeli malomban leltünk menedékre. Az oroszok mindenünket, amink volt, kiszórtak a kastélyból. Kórháznak használták az épületet. Közelről-távolról jöttek akkor az emberek, és elhordtak mindent, amit értek. Polanán van egy hotel, ahol egy szoba a Matzenauer kastélyból ellopott bútorokkal van berendezve. Jártam a hotelnek abban a szobájában. A falon a nagyapám bekeretezett képe és története, alatta pedig hozzáfűzve, hogy a szobában lévő bútorok a Matzenauer kastélyból lettek elrabolva. Sok mindenünk lehet még erre-arra a házaknál is. Amikor ez a fosztogatás történt, én is hazajöttem, hogy néhány személyes holmimat elvigyem, de a kezemből tépték ki az emberek a saját ruháimat. 1945-ben, amikor kimentek az oroszok és visszatérhettünk az otthonunkba, az volt a legszörnyűbb, hogy nem maradt semmink, még egy kanalunk sem. Aztán partizánok költöztek be mellénk a kastélyba. Valamivel jobb sorunk volt mellettük, hiszen a jugoszláv katonák Amerikából érkező úgynevezett UNRRA segélycsomagokat osztogattak, konzerveket és alapvető ruházatot.
Az államosítás során a grófi birtok hatalmas részét elvették és a termelőszövetkezeté lett. ? A nagyapám birtokából 10 hektárnyi földet hagytak meg, és valamennyi erdőt. A megmaradt erdőből eladott fából anyánk felépített egy házat, ahol Mercedes húgommal lakhatott. Én és két testvérem, Irma és Imre apámhoz kerültünk Rakicsánba, onnan jártunk iskolába. Én Lendvára mentem gimnáziumba, Imre Kranjban puskamesternek tanult, vitte tovább apám mesterségét, Irma pedig a rakicsáni mezőgazdasági iskolában tanult tovább. A gimnázium után magyar nyelvet tanultam, s mivel tanítóhiány volt, beiratkoztam tanítóképzésre.
Ebben a kommunizmus alatti időben, akik gazdagnak számítottak, azokat üldözték. Sajnos ez a rettenet minket sem került el. A nagybátyámat, Emeriket egy falubeli csalta ki az erdőbe, hogy mutassa meg, hol megy az erdők közt a határ, a nagybátyám először nem ment, aztán amikor újra kérte, akkor elment vele, ahol már várta egy jugoszláv katona, aki lelőtte, ott az erdőben. Persze azt állították, hogy a határon akart átszökni Magyarországra, ami nem volt igaz. Nagybátyámat ott is temették el, majd később a tótlaki (Selo) temetőbe hozatta anyám, ott talált örök nyugalomra. Édesanyám és a nagyszülők is ebben a temetőben nyugszanak.
Medi néni édesapja, Červek Emerik is méltatlan halált halt 1957-ben. ? A Belatinc és Rakicsán közötti úton találtak rá eszméletlenül, megverték. A rakicsáni kórházban, kómában feküdt, rendőrök vigyázták, hogy ha felébred, kihallgassák, ki tette vele, de az édesapám nem ébredt fel többé, pár nap múlva belehalt a sérüléseibe.
Édesapám a rakicsáni temetőben lett eltemetve. A családot sajnos sok minden érte, nem kerülte el a balsors sem, így nem lehet csak a szép dolgokról mesélni. Amikor a családunk végleg elhagyta a kastélyt, a falubeliek és néhány földönfutó, akiknek nem volt hol lakni, beköltöztek, csirkéket és más állatokat is tartottak benn, és lassan tönkretették.
Akkor pecsételődött meg véglegesen a kastély sorsa, amikor odabent búzát szárogattak és egyéb arra nem hivatott dolgokra használták az épületet. A kastély lassan megadta magát.
Egészen Szlovénia elszakadásáig a kastély és a birtok a Zadruga tulajdonában volt. 1991-ben követelhették vissza az örökösök azt, ami jog szerint megillette a családot. ? A kastély újra a Matzenauer örökösöké lett, mi négyünké, testvéreké. Csakhogy már mi haszna? Javíttatni már akkoriban is nehéz lett volna, mert nem volt rá pénzünk, a park is nagyon tönkre lett téve, habár azt pár éve renoválták.
Karolina a dobronaki iskolában tanított, onnan Gradra, majd pedig Kuzmára került, ahol megismerte párját, Zrim Ludvikot. Amikor nyugdíjba ment, férjével Pártosfalvára költöztek, és a kastély alatt felépítették ezt a házat, amiben Medi néni a mai napig él, immáron 26 éve. Az út másik oldalán, egy kicsit feljebb szintén a kastély mellett áll a Mercedes-ház, amiben Medi húga lakik. Karolina 16 éve özvegy.
? Amikor így nyugdíjasan visszajöttem ide és felsétálgattam a kastélyhoz, mindig sírtam. Nagyon fájt, hogy romokban kell látnom. Lassan viszont kezdtem észrevenni, hogy az élet mégsem halt ki teljesen, mert sok állat, madarak, őzek, mókusok lakják. Feljegyeztem 25 madárfajt, amit itt az erdőben láttam ? mosolyog Medi néni.
? Tavalyelőtt járt itt egy férfi, talán a fiával, és miután körbejárták a kastélyt, megkérdezték, hogy eladom-e nekik, mert ők úgy rendbe tennék, hogy olyan lenne, mint fénykorában. Erre én csak annyit mondtam, hogy akkor ön egy multimilliomos! Én ezt a kastélyt, amíg élek, el nem adom. Persze megkérdeztem a testvéreimet is, ők sem egyeztek bele, az öcsikémet kivéve ? Medi huncutul kacsint. ? Ő eladta volna. De nekem nem hiányzik a zaj, a munkagépek, amíg élek, így marad. Amikor csak tehetem, naponta felsétálok, nyáron nagyon szép itt fent. Leülök a padra, és gondolkodom, emlékezek. Sajnos a kastély egyik oldala összeomlott, a teteje is ledőlt, de mégis jó itt a piros levelű bükk alatt megpihenni, ebben a nyugalomban.
Medi szerint a rengeteg viszontagságot átélt kastély menthetetlen. A Matzenauer család kétszáz éves örökségének viharos története a hamarosan végéhez közeledik?
A kastély magánterületen fekszik, nem látogatható!
