Székelymuzsnáról felidézünk egy olyan történetet, mely rávilágít arra, hogy két vallási csoport érdekvitája, a bölcs és igazságos vezetői döntés nyomán miként válhatott évszázadokon is átnyúló testvéri viszonyulássá. Ne feledjük, ez olyan időben történik, mikor Európa nyugati részén embermilliókat megnyomorító, éhhalállal is pusztító vallásháborúk dúlnak. (Erdély már korábban megvédi magát e veszedelemtől, mikor 1568-ban a tordai országgyűlésen, a világon elsőként meghirdeti a vallási türelmet.)
A 17. század közepén a falu régi (ma református) temploma egyházi viták tárgya volt. 1642-ben a református fejedelem úgy dönt - a többségi elvet szem előtt tartva -, hogy öt évre az unitáriusoknak adja. Mindezt azzal a feltétellel, hogy ők viszont újat építenek a kisebbségi református közösség számára. 1647-ig a két vallási közösség a templomot közösen használja.
A határidőre az új templom nem épül fel, ezért a meglévő templom a reformátusoké lesz. A fejedelem ezután az unitáriusokra bízza saját templomuk felépítését, mely 1701-re fel is épül. De láss csodát, nem egymaguk építik, hanem közös erővel a reformátusokkal.
Az egykori jó példának meglett a gyümölcse, kihatott évszázadokra, hiszen 1936-ban az utódok hasonlóan járnak el, mert amikor az unitáriusok új templomot kényszerülnek építeni, az ismét közös erővel készül el.
