(Olvasmány II., Pap Gábor előadásából, 1. rész)
A magyar közjog a maga nemében egyedi a világon, ezért nem értik meg azok, akik előtt ez ismeretlen. A római jog tanítása széleskörűen elterjedt, de a magyar jogot nem tanítják - mintha egyáltalán nem is létezne. Említik ugyan, de önálló méltatása elmarad, s főképpen az erényeit nem ismertetik.
A magyarság körében jelenleg komoly mozgalom indult a Magyar Szent Korona jogainak visszaállítására. Egyre többen érzik, hogy ez lehetne az egyedüli erő, mely a magyarságot összefoghatná, és a világ minden magyarját egyetlen testben egyesíthetné. De a magyarság széles köre alig tud erről, különösen ennek lényegét nem képes egyszerűen és érthetően megfogalmazni magának.
A magyar jog megértéséhez előbb az emberi viszonyulásokat kell tisztáznunk. Azt, hogy alapvetően kétféle emberi magatartás van a világban. Ennek a kétféle emberi magatartásnak pedig kétféle társadalom szerveződési modell felel meg. Ha nem innen indulunk ki, soha nem értjük meg a Szent Koronát, sem az eszmeiségét, sem pedig a tant, ami ezt mondatokba foglalja, és kerek egészként tárgyalja.
Mi ez a két emberi magatartás?
Tudnunk kell, hogy ember emberhez való viszonyában alapvetően kétféle lehetőségünk van: az egyik, hogy másokért élünk, a másik lehetőség, hogy másokból élünk. És nincs több. A kettőt nem lehet keverni. Mert a kettő között lényegi a különbség.
Hisz a másokból élés, az a mások rovására élést jelenti. Ennek alapmodellje az első ember kettősségével jelenik meg, ahol amint az érdekek egy testvérpáron belül nem egyeztethetőek, akkor az, aki sikeresebb akar lenni, s aki a Teremtőtől kimutatottan a rosszabbik, az megöli a jobbikat. Ez a Káin-Ábel modell. A másokból való élés alapmodelljét pedig káini modellnek nevezzük.
Hozzátesszük, hogy a magyar hagyomány ilyen modellt nem ismer, a magyar hagyományba csak be lehet oltani ezt. A magyar hagyomány az egymásért való élés alapmodelljéből indul ki, és ezt Hunorral és Magyarral indítja el.
Tehát itt két össze nem egyeztethető modellről van szó. Tudomásul vesszük, hogy létezik a másik is, de nem szabad hozzá igazodni, mert beleragadunk. Ne légy Káin, mert úgy maradsz - ezt nagyon fontos tudni. Ugyanis könnyebb elkáinosodni, mint egy káini modellből hunorosodni, vagy magyarosodni. Ezért félnek azok, akik Káin szellemében igazgatják a világot. Hisz egy hatalmas igény van jelenleg az emberiség jobbik felében a Hunor-Magyar kettősének értelmében vett magyarosodásra, az egymásért való élés modelljének elfogadására, de nem találnak rá mintát.
Ezt a kétféle viselkedési modellt kell igyekeznünk beépíteni a leghétköznapibb gondolkodásunkba is.
Tulajdonképpen már óvodás szinten a gyerekeknek meg kellene ezzel ismerkedni. Tudja meg a gyerek azt, hogy létezik egy egymásért való élés. Ha ezt nem ismeri meg és nem érzékeltetik vele azt, hogy mennyivel boldogabb lehet azáltal, hogy önként ad valamit és semmit sem vár vissza, és hogy egy felvillanó örömteli mosolynál nagyobb boldogság nincsen emberi szinten, ha ezt nem éreztetik meg vele már az óvodás korban, akkor ő azt a sunyi és szorongásos arckifejezést tekinti majd mintának, mint amikor valakit megfosztanak valamitől.
A kétféle viselkedés teljesen más-más modellt követ és összeegyeztethetetlen, ezt kellene már végre megszoknunk. Vagy az egyik utat választjuk, vagy a másikat.
A magyar népmesék minden esetben azt tanúsítják, hogy segíteni kell a másikat, vagyis áldozatot hozni. Ez a mi erkölcsünk: a másokért való élés erkölcse. Ha választási lehetőség van, a három fiú közül kettő a rossz utat választja, és egyikük sem ér célba. Csak a harmadik ér a célhoz, aki e szerint az erkölcs szerint dönt, és ha vízről van szó, az utolsó korty vizét, ha hamuba sült pogácsáról van szó, az utolsó falatot adja oda és mindig egy nála gyengébbnek. Ez lehet adott esetben egy roggyant koldus, aki már nem tudná azt saját erőből megszerezni, de ez lehet egy egérke is, akit a másik két testvér megvet, sőt éppen hogy el nem tapos. Tehát mindenképpen egy nála gyengébb valakit segít. Ez egy olyan alaptörvény, amit hála Istennek már óvodás korban megismerhetnek a gyerekeink és unokáink. Ezzel az erkölccsel indul el minden magyar gyerek az életben, s ez óriási előnyünk, mert az ilyen erkölcsöt már nagyon nehéz később törölni. Ezek után szégyentelenül a másik rovására élni már aligha lehet.
A hagyományos magyar erkölcsből károsodás nélkül váltani nem lehet.
Miért van annyi idegbeteg és keringési zavarral küzdő sikeres ember?
Mert már kapott egy mintát, de nem aszerint él, és ez állandó belső feszültséget okoz, amit megpróbál elnyomni. Ezt viszont csak egészségkárosodás árán lehet, mivel a test természetes keringése nem tűri el ezt a váltást. Ezeket nagyon meg kellene gondolni, mert nem az a döntő kérdés, hogy mennyi a jövedelmem, hanem hogy vállalom-e azt a modellt, amelyet őseim hagytak rám. Ha nem vállalom, akkor bele fogok pusztulni. E kérdések nagyon élesen tevődnek fel, és döntés elé is állítanak. A magyar hagyományban nincs utasítás, nincs parancsolat, hogy neked ezt vagy azt kell tenned, hanem dönthetsz. A meséink tanulsága is az: választási lehetőséged van, hogy melyik testvér példáját követed. De tudnod kell, ha kilépsz ebből a hagyományos erkölcsi modellből, akármilyen nyelvterületet, akármilyen vallási utat is választasz, el fogsz káinosodni, és ráadásul még elismeréssel is fogadják ezt.
Valóban létkérdés, hogy helyesen döntesz-e.
