Hungarikumok

 

Az Isten-Ember-Környezet viszony


Eddig beszéltünk emberi minőségről - jóról, rosszról - és viszonyulásról.

A jónak a forrása a Teremtő, de a rossz honnan származik?

Az ember istenhite

Minden emberi jó és rossz az ember Hitétől függ -, attól, hogy milyen irányból töltekezik: a Teremtő Erő fényéből, vagy az ego anyagi sötétségéből. Hite a Teremtőhöz, vagy az egohoz köti. Ez nagy mértékben meghatározza kapcsolatának minőségét, egészséges viszonyulását Teremtőjéhez, Önmagához és Környezetéhez.

Az ember kapcsolódása a Teremtőjéhez istenhite révén valósul meg. Az istenhit: a felső, Teremtő Isteni Rend felismerése, elfogadása és szolgálata. Az istenhit: tudás, bizalom és cselekedet hármasa, miáltal szellemi, lelki és anyagi vetülete van. Emberi szinten ez egyrészt eligazodás, - de szellemi-lelki-testi erejének és táplálkozásának éltető forrása is. A hittel élő ember tudja, hogy isteni küldetéssel és hozzá erővel is ellátva születik a Földre.

Ezzel ellentétben az egoba zárt önhitű és önző ember képtelen észrevenni küldetését az anyagiak mértéktelen vonzása okán.

A jó cselekvésének nem kizárólagos feltétele az istenhit, de nélküle a jó cselekedet ingadozó - nem lehet szilárd megalapozottságú.

Az ember önmaga

Az ember saját nemesedéséért (erényeiért) illetve gyarlósodásáért (vétkeiért) önmaga felelős.

Szellem, lélek és test egyaránt ápolásra szorul. De vegyük észre melyik, milyen irányba fejlődik? Tapasztalatunk szerint bármit teszünk, a test idővel csak leromlik, és visszatér az Anyagba. Csupán a szellemnek és a léleknek (az érzelmi létnek) adatik meg a fejlődés lehetősége és folyamatosan ápolva válhat egyre igazabbá, szebbé, jobbá - kisugárzása akár a halál beálltának pillanatáig ragyoghat a szem tükrén át. És mégis, legkevésbé ezek ápolásával foglalkozunk.

Az embernek nagyon el kellene gondolkodnia, milyen titok rejtőzik a szellem- lélek és a test ekkora különbsége között: a szellem-lélek határtalan szépülési lehetősége mellett mindenképpen leromlik a test. Hitből fakadóan a test, a szellemnek és léleknek (az ember istenazonos részének) csak porhüvelye. Századunk nyelvezetén, érthetően szólva: csupán csomagolóanyag. Testi szépségszalonokban ma tömeges a jelentkezés. Fontos is, hogy emberi értékünket teljessé tegyük a test természetes gondozásával. Viszont a testiség önimádatának bűvkörében könnyen szellem- és lélek nélküli majommá silányulhat az ember. A szellemi-lelki „szépségszalonok” ideje is eljöhet, mikor az ember újból igényli önmaga belső jobbítását, de már saját erőből képtelen lesz rá.

Az ember környezete

Az emberre bízott Környezetet egyrészt a Természet alkotja az élettel és annak feltételeivel, másrészt a Társadalom a maga közösségeivel (család, emberi közösségek, nemzet).

Természeti környezet

Földi életére az ember feladatot és felelősséget kapott. A Teremtő Rend szerint egyedül csak számára adatott meg, hogy tudatos cselekedeteivel a természetet használja és szolgálja. Ez emberi feladat.

A többi élőlény teljesen a természet törvényei szerint, természet-esen él.

Egyedül az ember az, aki természet-ellenesen is élhet, mikor önhittségétől telve, a pénz-hatalom felső tudat mámorában, pazarlásból pusztítva, visszafordíthatatlan károkat okozhat. Még ezek után is kegyelemben van része, mikor a Teremtő visszaszabályozó rendje számtalanszor hozza helyre az általa okozott sebeket. Ezért történhet meg, hogy a világ mégsem pusztul olyan mértékben, amiképp a tudósok előrejelzik.

Társadalmi környezet

A társadalmat közösségek építik fel. Ezek közül a legfontosabb közösség a társadalom alapja, magja: a család.

A társadalom önszerveződésében szükségszerűen jöttek létre és vannak jelen a különböző emberi közösségek, amelyek egymástól hol függetlenül, hol pedig mellé- vagy alá-fölérendelt viszonyban működnek.

A nemzet olyan emberek közössége, akiket közös nyelv, azonos erkölcsök és szokások - hagyományok - kapcsolnak össze.

Az emberi élet csak akkor teljes, ha a létet egyaránt éli meg úgy egyéni, mint családi, közösségi és nemzeti szinten. Egyén és közösség kölcsönösen feltételezi egymást: egymásért és egymásból élnek.

Az ember tudatában kell legyen felelősségének, hogy létének folytonossága fontos közösségei számára. Mert sok egyéni - emberöltős - kis létkör füzére az, mely hosszú távon biztosíthatja közösség és nemzet több ezer éves, nagy létkörű megmaradását.

Az emberi belső béke titka

Az ember belső békéjének titka: kiegyensúlyozott kapcsolata Teremtőjével, önmagával és környezetével. Így egész és teljes az ember, magyarul érthetően: egész-séges.

Az énnek szellemi fáradtságára orvosság az, ha kikapcsolva a szellemit, a testet fárasztja fizikai munkával. A szellemi énünk ez alatt felfrissül, megújul.

Másfelől, ha környezetünk társadalmi feszültségeivel telítődünk, akkor erre megoldás: a természetben kiüríteni a társadalmi terhelést, és feltöltődni az élő világ energiáival. Az ember, része a természetnek, így az lenne a természetes, hogy együtt éljen vele.

Nagy kérdés, hogyan lehet megtartani a kiegyensúlyozottságot késő idős korig, mikor leépül a test és leépülnek a társadalmi kapcsolatok? Marad az ember szelleme és lelke, mely örökké fejleszthető, és a kieső társadalmi kapcsolatok, melyek pótolhatók a természeti kötődésekkel: növényekkel és állatokkal. De marad számára, ami mindennél fontosabb, az örök Teremtő Erő: az Úr.


Szerkesztés dátuma: vasárnap, 2013. június 30. Szerkesztette: Vetési Zoltán
Nézettség: 710 Kategória: Magyar kincsek, egyetemes értékek » Az Ember erkölcsi minősége
Előző cikk: Kétféle emberi viszonyulás Következő cikk: Born Gergely: Istenismeret (Olvasmány)


   







Tetszik  




Cikkhez csatolt fotók módosítása

 
 

URL: