A szerves társadalom jellegzetessége az önhasonlóság, ami az egész teremtett világnak sajátja: a részét képező kisebb és nagyobb elemek egyformán épülnek fel, szerves együttesük pedig szintén. Az egész tartalmazza a részt, és a rész is magában hordozza az egészet. Egyik sem létezik a másik nélkül. Jellemző rá, hogy a legkisebb működési egységében is valamennyi tevékenység, illetve formai képlet örökítődik.
Egy szerves felépítésű társadalomnak a legkisebb léptéke nem az egyén (mert, ha az egyén önmaga rendszerében sokszorozódik, abból csak tömeg lesz, de szerves rendszer nem), de még csak a társas ember sem, hanem a szerves lét folytonosságát biztosító család.
Mára a szerves társadalom ősi szerkezetének csak az alapegysége hagyományozódott át, a család. Valamikor több család alkotta a nagycsaládot, a nagycsaládok nemzetséget, a nemzetségek törzset, a törzsek szövetsége az ország népét. Az önhasonlóság bizonyítható, mivel minden szint hasonló felépítésű alkotóelemekből állt össze.
Területi szerveződések
Népek közösségi területi szerveződése alakította ki a köztes területi egységeket.
Az ezredforduló után a magyar területi szerveződés királyi vármegyék formájában működött. A megye szónak a középkorban csak határjelentése volt, a vár szóval való összetételben jelentett körülhatárolt területet. Kialakulásukban Györffy György szerint a nemzetségek, Kristó Gyula szerint a törzsek játszottak szerepet.
A 13. század folyamán a várbirtokok eladományozása következtében a királyi vármegye rendszer meggyengült és felbomlott. Helyét fokozatosan a rendi önkormányzati jellegű nemesi vármegyék veszik át. A kialakuló köznemesség szervezetten, királyi támogatással próbált ellenállni a nagybirtokosoknak, igyekezett biztosítani befolyását az intézkedésben és a helyi közigazgatásban. A nemesi vármegye élén az ispán (főispán) állt, akit a király nevezett ki. Az ügyek intézése egyre inkább az alispánok kezébe került, akiket viszont a vármegye nemessége választott meg. A vármegyéket általában 4 járásra osztották, melyek vezetője egy-egy szolgabíró. A nemesi vármegyék szervei: a közgyűlés és a törvényszék. A 15. századtól alakult ki a jegyző tisztsége. 1520 után a vármegye jelentősége egyre nagyobb, s a Habsburg uralom idején a rendiség országos szerveinek háttérbe szorítása után a vármegye az a rendkívül szívós intézmény, mely korlátozni tudta az abszolutisztikus törekvéseket, bizonyos fokig biztosítani tudta a nemesség rendi jogait, mely törekvései igen fontosak voltak a nemzeti függetlenség megőrzése szempontjából.
A nemesi vármegyét népképviseleti vármegyére először 1848-ban, azután az 1870. évi közigazgatási törvénnyel alakították át. Utódja a polgári vármegye, a polgári kori középszintű közigazgatás szerve. Fejlődését két ellentétesen ható erő befolyásolja: a központosító törekvés a kormányszervek részéről, míg a megyei birtokosok irányából az önkormányzatiság.
