Honnan származik a magyarság állandó testvérkeres igénye?

A magyar hagyományban elevenen él évszázadokon át az a származástudat, hogy a magyarok a szkíták utódai, és hogy előző hazájuk Szkítia földje volt.

Anonymus írja a Gesta Hungarorumban: „Szcítia tehát igen nagy föld, melyet Dentü-mogyernak hívnak. Kelet felé határa az északi tájtól egészen a Fekete-tengerig terjed. Mögötte pedig ott van a Don nevű folyam nagy mocsaraival...

A szittya földnek széle-hossza igen nagy. Az embereket meg, akik rajta laknak, közönségesen dentü-mogyeroknak nevezik a mai napig, és soha semmiféle uralkodó hatalmának az igáját nem viselték. A szcítiaiak ugyanis jó régi népek, s van hatalma Szcítiának keleten, mint fentebb mondottuk. Szcítiának első királya Mágóg volt, a Jáfet fia, és az a nemzet Mágóg királytól nyerte a magyar nevet. Ennek a királynak az ivadékából sarjadt az igen nevezetes és roppant hatalmú Attila király... (Pais Dezső fordítása)”

Bizonyos, hogy szkíták és magyarok egyaránt a szarvas ősanya (szarvasünő) népének tartották magukat és az is, hogy egyes Kárpát-medencei és déloroszországi sírleletek azonos művészeti nyomokat mutatnak. Ezen közös jeleket mutató kultúrák nyomai ősidők óta kimutathatók.

A tápiószentmártoni aranyszarvas (kb Kr. e. 6-5. század)

A Kárpát-medence ősnépe a több hullámban is bejövő-visszatérő, különböző névvel illetett testvérnépek, szarmaták, hunok, avarok, magyarok által erősödött meg. Ezért a gyűjtő névvel is számtalanszor szkítának nevezett Kárpát-medencei magyarság még évszázadok múltán is az egykori Szkítia hatalmas területén véli meglelni egykori tesvéreinek maradékait. Innen származik a minduntalan feléledő testvérkeresés igénye.

A legismertebb magyar testvérkeres , Julianus domokosrendi magyar szerzetes, aki 1235 tavaszán a keleti hazában maradt magyarok felkutatására indult, és az elszakadt néptöredéket meg is találta. Hazatérve beszámolt tapasztalatairól IV. Béla királynak. Olyan híreket szerzett, hogy a keleten lakó mongolok megtámadni készülnek Európát.

Kodolányi János híres regénye, a Julianus barát örökíti meg történetét.

Julianus barát

A keleti testvérek létezésének tudata folyamatosan jelen volt a magyar néplélekben. Csak így történhetett meg, hogy közel hat évszázad után is Kőrösi Csoma Sándor, fiatalkori elhatározásától vezérelve, elindul a magyarság őshazáját megkeresni.

Az erdélyi Kőrös községben született Csoma tanulmányait a nagyenyedi kollégiumban kezdte, majd 1814-ben Göttingenbe küldték, ahol keleti nyelveket tanult. 1819 novemberében indult útnak Teheránt érintve, Afganisztánon át Indiába. Kelet-Turkesztánba, a feltételezett őshazába, a veszélyes út miatt nem jutott el. Közben a tibeti nyelvet tanulmányozva, három év alatt készítette el és jelentette meg 1834-ben a tibeti nyelvtant és a 40.000 szavas tibeti-angol szótárt. E felbecsülhetetlen szolgálatot ismerte el Japán, amikor az erdélyi székely-magyart 1933. február 22-én szentté avatta. Mindmáig az első és egyetlen európai, akit a buddhista világ szentnek, boddhiszatvának tart és tisztel.

1842-ben Kőrösi Csoma ismét útnak indult. Tibeten átkelve, észak felé akarta megkeresni a magyarok őshazáját. Azt vallotta, hogy Tatárország Kína felé eső belső zugai azok a helyek kétségkívül, ahol a magyar törzs bölcsőjét keresni kell:

„... azt a népet, amely Magyarországnak a nevet adta, ugornak hívták. Az arab, a török és a perzsa művekben említés tétetik egy közép-ázsiai népről, amely sok tekintetben hasonló a kelet felől Magyarországra jött néphez. Európának a szláv, saxon és germán nyelveiben azt, amelytől a mai Hungária veszi eredetét, hungarnak vagy jugarnak nevezték. E művekből kikövetkeztethető, hogy a jugarok országa a fentemlített vidéken terül el.”

Nem jutott azonban messzire, mert rövid id alatt a Himalájához közeli Darjeelingben meghalt.

Kőrösi élete, munkássága előlünk, a magyarok elől rejtegetett titkok közé tartozik. Életrajzírói nem beszélnek arról, hogy az őshazát keresve, Kőrösi az őshaza nyelvi maradékaira is rátalált. Ezzel magyarázható kitartó nyelvi érdeklődése is.

Kőrösi Csoma Sándor (1784 - 1842)

Mikor Kőrösi elindult Indiába, Európában általánosan elfogadtatott tényként kezelték, hogy minden indoeurópai nyelv szanszkrit eredetű, csak a magyar és a finn nem. Kőrösi már 1825-ben arról értesíti levelében az angol szanszkritológusokat, hogy „a szanszkrit alkotásaiban párhuzamos a magyarral, de eltér a többi indoeurópai nyelvtől.” Megállapította, hogy „a szanszkrit semmiféle nyelvvel nem mutat olyan rokon vonásokat, mint a magyarral..., amennyire különbözik minden más kelet-európai nyelvtől, olyannyira kimutatható a magyar nyelvvel való rokonsága.” Mai magyar tudósok meg sem próbálják megszívlelni Kőrösinek a Tibeti szótár előszavában írt üzenetét, sőt el is titkolják el lünk:

„Saját nemzetének pedig a szerző büszkeséggel jelentheti, hogy a szanszkrit tanulmányozása sokkal hasznosabb a magyarokra, mint bármely más európai nemzetre nézve. A magyarok dús aknát találandnak tanulmányozásában, szem előtt tartva nemzeti érdekük, szokásaik, viseletük és nyelvük érdekeit, még pedig azért, mivel a szanszkrit nyelvnek alkotása, valamint több indiai nyelveké is nagyon párhuzamos a magyarokéval.”

Újabb kutatások rámutatnak, hogy valószínűleg ezen megállapításai okozhatták tragédiáját, a malária jeleit mutató megbetegedés okozta, de mégsem természetes halálát. 

„A legújabb kutatások oda mutatnak, hogy Kőrösi Csoma Sándor éppen a legjobb helyen kereste - nem a magyar őshazát - annak a folyamatosságnak az egyik gócát, amelyiknek másik góca a Kárpát-medence. Ma egyértelműen állíthatjuk, hogy ez két központú rendszer volt, amelyik hol az egyik, hol a másik gócban telítődött. Ő nagyon jól látta, hogy Ujguria volt az egyik góc, a másik pedig a Kárpát-medence. A kettő között folyt az a vándorlás, amely egy-egy pontján fogja meg őstörténetünket.” 

Kárpát-medence Tarim-medence, és a két MAGot tápláló lüktető mozgás vonala

Kőrösi, halála előtti üzenetében is hagyatkozott:

„Keressetek, kutassatok, mert az egész világ egyetlen nemzete sem talál annyi kincset kultúrájának gyarapítására, mint a magyar az ősindiai kultúra tárházában!".

Igazán felelős ember, halálát érezvén, a legfontosabbra hívja fel az utókor figyelmét. Így tekintsünk erre az üzenetre. A nagy tudós valamire rálelt, de munkáját nem tudván befejezni, hagyatkozik, talán éppen reánk.

„Egy szegény árva magyar, pénz és taps nélkül, de elszánt kitartó hazafiságtól lelkesítve - Kőrösi Csoma Sándor - bölcsőjét kereste a magyarnak, és végre összeroskadt fáradalmai alatt. Távol a hazától alussza itt örök álmát, de él minden jobb magyarnak lelkében.” - ezt az emlékeztetőt állította dolgozószobájának falára gróf Széchenyi István.

Kőrösi nyomában jártak más nagy magyar Kelet-kutatók, mint Vámbéry Ármin, Szentkatolnai Bálint Gábor és Stein Aurél.

Vámbéry Ármin (1832 – 1913)	Stein Aurél (1862 – 1943)	Szentkatolnai Bálint Gábor (1844 – 1913)

Bálint Gábor egy kis székely faluban, Szentkatolnán született. Nyelvész, Kelet-kutató, Ázsia-utazó. Érdeklődése már diák korában a keleti nyelvek tanulmányozása felé irányult, melyben szerepet játszott a székelység eredetének megtalálására irányuló igyekezete, és példaképének, Kőrösi Csoma Sándornak a hatása. Megismerkedett a kor híres magyar turkológusával, Vámbéry Árminnal, aki támogatta a tehetséges ifjút, s nagy hatással volt rá. Életében 30 nyelvet tanult meg. Jelentős népmese- és népdalgyűjtést végzett. Részt vett Széchenyi Béla belső-ázsiai expedíciójában. Mongóliai utazását Czuczor Gergely, A magyar nyelv szótárának egyik írója támogatta. Elsőként állított össze mongol-tatár-mandzsu-kalmük szótárt a világon. Kezdetben az Akadémia reménysége volt, akit a finnugor elméletet támogató anyaggyűjtéssel bíztak meg. Ő azonban rovásírás emlékeket, valamint az oroszországi szkíta-hun rovásírásos sziklafeliratok rajzait küldte vissza. Ezek után az Akadémia eszelősnek bélyegezte; Hunfalvy Pál (Hunsdorfer Pál) pedig elégettette rovásírásos anyagát. Újabb keleti kutatóútja során felfedezte a dél-indiai nép, a tamilok nyelvének (dravida) és a magyarnak a rokonságát, ezzel végleg kizárta magát az akkori tudományos életből.

Bálint Gábor részletes etimológiai elemzéssel 3500 szó-egyezést mutatott ki a tamil és magyar között. E munka bemutatója a mellékelt könyv, melynek utolsó fejezete a magyar-tamil szavak és gyökök összevetése.

A finnugorista nyelvészek támadásai egészen Kis-Ázsiáig űzték, majd Athénben az arab és török nyelv tanításából tartotta el magát. Bár 1897-ben Kolozsváron egyetemi tanárnak nevezték ki, tudományos munkát többé már nem írt. A Tudományos Akadémia az ázsiai nyelvek tudósának, kutatójának munkásságát semmire nem értékelte, a 100 évvel ezelőtt meghalt tudóst azóta is agyonhallgatja.

Az egykori tudományos kutatás és megismerés mellé mára társult az élő kapcsolat igénye is. Két testvérnép megtalálásával indult el az él kapcsolat: egyik a kazakisztáni madjar, másik a kelet-turkesztáni ujgur. Azóta évről évre sor kerül testvér-találkozókra, és egyre bővül a találkozókon résztvevő népeknek a köre.