Hungarikumok

 

Karácsony hava - December


December szokásos elnevezései még: Télelő hava, Álomhava, Szentkarácsony hava

A karácsonyi ünnepkör, az advent első napjától vízkeresztig tart. Advent: az egyházi év kezdete, a karácsonyi előkészület négy hetes időszaka. Szent András napját követő vasárnappal kezdődik. Ezt az időszakot jellemezték a böjtök, a hajnali misék. Tiltott dolog volt ez időszakban a lakodalom, a zenés mulatság.

Az egész évben használt régi gazdakalendárium erre a hónapra a következőket tartotta fontosnak: „A gabonát addig rostáljuk, amíg tiszta nem lesz. A hizlalt sertéseket leöljük. Mezei munkában a trágyahordás a fő teendő, enyhe időben ássunk rigoléroztassunk. Az új borokat, ha megtisztultak, le kell húzni. Hideg ellen a pinceablakot szalmás trágyával rakjuk be. Ha az egerek a fészkeiket magasra költöztetik, sok havat várhatni. Hideg december kora tavaszt és jó esztendőt ígér, de Karácsonykor a hideg átajján fölenged."

 


3. Ferenc (Disznóölő Szent Ferenc, Disznóölő Ferenc napja)

Gombos, Doroszló dunántúli községekből származott lakosai emlegetik Ferenc napját Disznóölő jelzővel. Régen ugyanis azt tartották a Dunántúlon, hogy e nap kiváló alkalom a disznók levágására, feldolgozására. Van ideje és lehetősége a húsnak, hogy kifagyjon, mert már elég hideg van.

6. Miklós napja (Mikulás napja)
Miklós püspök a IV. században élt Myra városában. Híres volt jótékonyságáról. Polgárok, diákok, molnárok halászok, kereskedők, pékek, révészek patrónusaként tisztelték. Miklós a gyermekek barátja, meg is ajándékozza őket. Amikor a XIX. századfordulón a Mikulás még világos nappal járta a falut, a szigorú botos Mikulás előcsalta a kuckóba bújt gyereket, kifaggatta tud-e imádkozni. Járt a vessző, ha bebizonyosodott, hogy nem tud, de még az anyja is kikapott.

13. Luca napja
Szent Luca hitéért halt mártírhalált. A néphitben a bűnbánó utcanők, varrónők, szembetegségben szenvedők védőjeként ismert. Luca nevében a latin lux = fényesség, világosságjelentésű szó rejtőzik. Ebből következett, hogy a középkorban a szemfájósak védőszentje lett, s mint ilyet, Dante is tisztelte. A Luca szék készítésének kezdőnapja, melyet előírások szabályoztak. Kilenc féle fából kellett karácsonyra elkészülnie. Kökény, boróka, jávor, körte, akác, jegenyefenyő, rózsa, som, cser az alkotója a széknek, melyre az éjféli misén felállva felismerték a falu boszorkányait.

21. Tamás (Disznóölő Tamás napja)
Az esztendő legrövidebb napja, a téli napforduló csillagászati időpontja. A karácsonyi készülődésről kapta a Disznóölő Tamás tájnevet. Ha Tamás reggelén friss hó esett, boldog, békés karácsonyt remélhettek.

24. Ádám, Éva napja (Szenteste napja)
Az adventi időszak utolsó napja. A téli napfordulóhoz kapcsolódó, évkezdő ünnepkör legjelentősebb naptári ünnepe. Sok hiedelem kapcsolódik a naphoz: tilos volt: fonni, mosni, foltozni, mosogatni, kölcsönadni, mert ez bajt hozhatott a családra.

E napon állítunk karácsonyfát, amelynek szokása alig 150 éves múltra tekint vissza és eleinte csak egy kis fenyőgallyat használtak jelképként.

25. Karácsony napja
A téli napforduló ősi ünnepe. Jézus Krisztus születésének emléknapja, a család ünnepe. Tiltott dolog volt a munka. Ez a nap a betlehemezés ideje. Az éjféli misevégző harangszóval fejeződött be a születés szent időszaka. Karácsony ideje a régi rómaiaknál a Dies natalis Solis invicti - a legyőzhetetlen Nap újjászületésének napja, a téli napforduló nagy vigassággal, hagyományos ételekkel, ajándékozással, dióra játszással ünnepelt napja a Saturnaliák idején. (Saturnus a földművelés ó-itáliai istenségei közül a legkiválóbb.) Ez a nap sokáig évkezdő is volt.

26. István napja (Karácsony másodnapja)
A bánátiak szerint, ha szép idő van, jó termés lesz. Ha zúzmarásak a fák, de később kisüt a nap, akkor sok makk terem a jövő esztendőben - tapasztalták régen a disznókat az erdőben makkoltatók a Muravidéken.

27. János napja (Karácsony harmadnapja)
János napját karácsony harmadik napjaként tartották számon. Törökkanizsán a legény vitte ki a szemete az udvarra. Amelyik irányból legelőször hangokat hall, arról fog nősülni.

31. Szilveszter napja
A rómaiak december 27.-én megtartott Saturnalia ünnepének hatására az év búcsúztatására még most is szilveszter éjszakája a legvidámabb éjszaka, Szilveszter pápa ünnepe. Elbúcsúztatták az óeszendőt, s közben számos praktikával, varázslattal igyekeztek kifürkészni a jövendőt. Különösen az eladó lányok voltak kíváncsiak sorsukra, arra, hogy férjhez mennek-e, vagy továbbra is pártában kénytelenek tölteni napjaikat.


Szerkesztés dátuma: vasárnap, 2011. július 10.
Nézettség: 2,384 Kategória: Ősi magyar hitvilág (Legendák)
Előző cikk: Szent András hava - November


   







Tetszik  




Cikkhez csatolt fotók módosítása

 
 

URL: