MIKOR A HÁZIPÁLINKA VÍZZÉ VÁLTOZOTT

MIKOR A HÁZIPÁLINKA VÍZZÉ VÁLTOZOTT

 

 

 

 

 

 

 

MIKOR A HÁZIPÁLINKA VÍZZÉ VÁLTOZOTT

 

    Faluhelyen legtöbb udvarban sok gyümölcsfa található még manapság is. Ezeknek javarészét a szülők, nagyszülők ültették, de azért még manapság is előfordul újak ültetése. Édesapám nagyszerű gyümölcsfa szerető ember volt, aki állandóan ültetett, oltott, szemzett, metszett, próbált erdei vad gyümölcsöket is megszelídíteni, honosítani. Sajnos egyvalamivel még Ő sem boldogult. Halála napjáig sem sikerült hosszú távon a cseresznyét meghonosítani a családi házunk udvarában. Pár évet megéltek a fák, termőre fordultak, finom ropogós ízük is volt, de utána egyszerűen elszáradtak. Megpróbálta újból az udvar más pontján, de mindig ugyanaz lett a végeredmény. Egy idő után feladta, mert senki sem tudta megmondani azt, hogy nálunk hosszú távon miért nem marad meg a cseresznyefa. Körte, alma, birsalma, szilva, rengeteg dió volt és terem ma is, de cseresznye, az nem.  Érdekes módon a meggyel sem volt baj, abból is van a belső kertben, körötte ribizli és egres is megterem. Finom édes fehér és piros, fekete szőlőfajták vannak lugasban, egyszóval nem kell gyümölcsből szűkölködnünk ma sem. A titok továbbra is megmaradt, én pedig nem értek a gyümölcsfákhoz, hogy tovább kísérletezzem.

    Akkoriban mielőtt a Termelőszövetkezet megalakult,(1959 – ben alakult meg a TSZ) a szülőfalumat körülfogó domb és hegytetők legnagyobb részén szőlőtőkék voltak telepítve. Talán nem is volt olyan család, akinek legalább egy kisebb parcellája ne lett volna beültetve valamilyen fajtával. Nekünk is volt Öregapámékkal közös területen a Hajmás puszta felé vezető erdőszélen, ahol háromféle cseresznyefa is állott. Fekete, piros és sárga, amelynek gyümölcse nagyon finom volt. Édesanyám minden évben elég sokat szokott eltenni belőle télire. A szőlő miatt minden évben jöttek a fináncok(pénzügyőrök) ellenőrizni, hogy nincs – e eltitkolt borunk. Olyankor járták a falut és nagy volt az örömük, ha valakit tetten értek az eltitkolt, nem bevallott borocskával. Ebből feljelentés született, aminek büntetés lett a vége. Nekünk nem sok volt, hisz a családunk eléggé alkoholmentesen élt szőlőtermelő létünkre, ezért ebből soha nem kellett eldugni. Elfogyott az a különféle rokoni látogatások, Búcsúk, családi ünnepségek alatt az utolsó cseppig.

    Ezek a becsületes fináncok nálunk nem találtak sohasem rendellenességet, sőt… Most fognak majd talán sokan meglepődni azon, amit mondok. Általában visszatérő ellenőrök voltak, akik személyesen ismerték a gazdákat, családokat. Az egyik alkalommal elég sokat beszélgettek a Szüleimmel, mi a bátyámmal pedig csak tátott szájjal hallgattuk, ahogyan anekdotázgattak a különféle megtörtént sztorijaikkal. Ebben még mindig nincsen semmi különös, hanem akkor lepődtek meg igazán, mikor elárulták a házilag, tűzhelyen, otthon található edények segítségével történő pálinkafőzés tudományát. Megmutatták, hogyan kell összeállítani, vizes ruhával szigetelni az edény peremét és az előre különféle gyümölcsök, cukor segítségével összeérlelt anyagokból a lecsepegtetéses módszerű főzést, majd annak a finomítását többszöri művelettel. Persze akkor nem volt még kéznél az alapanyag, ezért csak később tudták a szüleim kipróbálni. Pontosabban Szeretett Édesanyám volt a mestere ennek. Ne gondoljon ám senki nagy tételre, mert ebből csak egy – kétliternyi, (vagy még annyi sem) lett alkalmanként lefőzve, amit aztán különféle ízesítő aromák segítségével likőrré varázsolt. Szóval mindig volt ezután finom kis itóka, ha vendégek jöttek hozzánk.     Egyszer aztán beütött a Mennykő!

   Egyik este, már eléggé későn, Édesanyám éppen buzgólkodott, már többször átfőzte, finomította a nemes italt, amikor váratlanul kopogtattak az ajtón. Akárki jön, már nem tudtak volna mit csinálni, eltüntetni a főzés nyomait és eszközeit. A szomszédok tudtak róla, azoktól nem kellett tartani. Vajon ki a fene jön ilyenkor este látogatóba? Nem volt mit tenni, Édesapám kinyitotta az ajtót, ami kulcsra volt fordítva és függönnyel besötétítve. Mikor meglátta a hívatlan látogatókat, egyszerre fehérré vált az arca. A vendégek fináncok voltak, akik váratlan razziát tartva a faluban, jöttek el hozzánk is. Tulajdonképpen nem is lett volna baj, csak annyiban, hogy nem az ismert páros került mihozzánk, hanem teljesen újak. Magyarán szólva éppen azok előtt buktunk le, akik elől titkolni kellett volna az italkészítést. Erélyes szavakkal adták Szüleim tudtára, hogy bizony ez szigorú következményekkel jár majd, mert ezt nem szabad csinálni, erre nekünk nincs engedélyünk. Édesanyám többször bele akart fogni, hogy elmesélje, ki mutatta meg a technológiát, de aztán mégsem tette. Nem akarta azt, hogy miattuk esetleg kirúgják őket az állásukból. A jegyzőkönyv elkészült, az edényeket és a liter pálinkát lefoglalták, és elköszönve távoztak.

   Teltek – múltak a hetek, de semmi nem történt. Édesanyámék meg sem próbálták az eltelt időszakban újból a pálinkafőzést. Értesítés nem jött, büntetésre szóló felhívást sem hozott a posta, mintha elfelejtődött volna az egész. Majdnem feledésbe merült ez a kis incidens, amikor talán egy év elteltével üzentek a Tanácsházáról, hogy valaki a családból menjen be a Hivatalba. Természetesen a Szüleim felöltöztek (Édesapám szokta mondani mikor ilyen helyre ment, hogy illendően fel kell öltözni ünneplőbe.) és kicsit izgulva lépték át a küszöböt. Egy nagy kő esett le a szívükről, amikor kiderült a hívás oka. Levelet kaptak a Pénzügyőrségtől, hogy beszüntették azt az eljárást, amit zugpálinkafőzés miatt indítottak ellenük. Az akkor lefoglalt eszközöket, amiket letétbe helyeztek a Tanácsházán, átvehetik. Még a liter pálinkát is visszaadták. Szüleim hálálkodva megköszöntek mindent a Tanácselnöknek, majd megnyugodva hazaballagtak. Otthon át akarták önteni a pálinkát másik üvegbe, mert valami gyanúsat észleltek rajta. Dugó kihúzva, egy szippantás az üvegbe, amiről kiderült, hogy egyáltalán nem illatozik. Még egy ízlelési próba, aztán Édesapám elnevette magát. Anyám meg is kérdezte tőle:

-Mit nevetsz Papa?- Mit? Tudod Te, hogy mi van ebben az üvegben pálinka helyett?-Nem tudom, hogyan tudnám. – felelte vissza.

- Tiszta víz. A pálinka elpárolgott belőle.

-Hogyan párologhatott el, hiszen most is tele van?

– Hát úgy, hogy valószínű az a huncut kisbíró V.F. Barátunk megitta, aztán hogy fel ne tűnjön, teletöltötte vízzel. Nem gondolt arra, hogy visszakapjuk majd az üveget is. Így esett meg minálunk, hogy a frissen lefőzött pálinka vízzé változott egy év alatt. Édesapám sejtése beigazolódott, mert egyszer Feri bácsi valóban elmesélte neki, hogy ő itta meg a pálinkát. Azt is később tudtuk meg, hogy az ismerős finánc, akitől tanulták a pálinkafőzés tudományát, rendezte el, hogy ne büntessék meg őket. Becsülte Szüleimet, hogy nem árulták el a személyét, hisz ez az állásába kerülhetett volna. Ezért segített viszont, hogy elmaradjon a büntetés. Hogy miért húzódott el az ügy majdnem egy évig? Haja a bürokrácia…

 

Ifj. Nagy Bálint (Valentinus)

 

Zirc. 2007. 07. 30. 

A fényképen látható pálinkát már hivatalosan főzette Édesapám halála előtt egy évvel 1997 - ben. Máig őrzöm az utolsó üveget az eredeti tartalmával együtt.

 

 

Szerkesztés dátuma: szerda, 2016. április 27. Szerkesztette: Nagy Bálint
Nézettség: 410


   


Tetszik