FÁRADT VADÁSZ, KUTYÁJÁVAL…
Kovrig Miklós szép festményében gyönyörködve.
Fáradt vadász, kutyájával az erdőben megáll,
Figyeli a neszeket, és úgy koncentrál,
Hogy az is nagyon elcsodálkozik rajta,
Hiszen már gazdáját nem elejtés hajtja.
Számára erdő inkább Béke Szigete,
Nem pedig az, hogy a vadakat lelője.
Elmúlt már a régi szenvedély világa,
Éltének napjai nem voltak számlálva,
Mikor az erdő olyan kincsesbánya volt,
Ahol minden fán énekes madár dalolt.
Jöttek újak, kiknek öröm a pusztítás,
Minél többet lelőni kéjjel, semmi más.
Fáradt vadász, kutyájával az erdőben megáll,
Figyeli a neszeket, és úgy koncentrál.
Felettük elszáll egy énekes madárka
De tudja, nem irányul a puska rája,
Hiszen ma már a megöregedett vadász
Éppen hűséges kutyájának magyaráz
A régi letűnt, szép erdei világról,
Ami a jelen, mostani pusztításról.
„Látod én hűséges, régi jó barátom,
Ma már helyemet erdőben sem találom.
Ami maradt számomra, régi emlékek,
Mik véled együtt a szívembe vésődtek.”
Ifj. Nagy Bálint (Valentinus)
Gyula. 2018. 03. 10. Szombat Reggel 7:30