A LELKEM ABLAKÁT…
Emberként érezve,
A lelkem ablakát sarkig kitárva
Tekintek fel az Égre olyan áhítattal,
Amilyennel csak tudok. Gondolataim
Szárnyalnak, repülnek oly sebesen, hogy
Elérhessék az elérhetetlen dimenziók bezárt,
Lelakatolt kapuját is. Semmi más nem számít,
Most kikapcsolom való világra nyíló radarjaimat
Éppúgy, mint a vizuális két szem optikás látásom
Háromdimenziós visszatükröződését. Behunyom
Szemeimet és csak szállok tova. Most nem számít
Az sem, hogy már a gravitáció felségterületén túlra
Kívül - rekesztem magamat. Süvíthet a szél, orkán
Tépheti a testemet, nem érdekel. Csak az számít,
Hogy Ember maradjak még ebben a nagy fene
Embertelenségben is. Végül, ha bejártam már
Mindent, mit meg szerettem volna ismerni,
Átérezni, megtapintani, akkor majd újra
Visszatérek ide, és gyorsan bezárom
A lelkemnek ablakát.
Ifj. Nagy Bálint (Valentinus)
Zirc. 2007. 08. 26
