KONYAK VAGY LESZÚRÁS? EZ ITT A KÉRDÉS!
Faa Károly, egykori Gyárigazgatóra emlékezve
Nyolc éven keresztül a húszon – harmincas éveimben, amikor még elvtárs volt mindenki, (legalábbis annyira, mint a mai világban az úr) biztonsági megbízottként dolgoztam egy háromszáz lelket számláló kis üzemben. Ebben a minőségemben közvetlenül az igazgató irányított, távolléte esetén pedig a főmérnök. Hozzám tartozott az üzem munkavédelme, tűzvédelme, rendészete és polgári védelme egyaránt. Ebből a négyes munkakörből adódóan, szinte egész nap volt elfoglaltságom, hisz elég nagy területen voltak a műhelyek, irodák, raktárak és egyéb létesítmények stb.
Munkám során volt alkalmam minden dolgozóval találkozni. Ismertem szinte minden ügyes bajos dolgukat, örömüket és bánatukat. Igyekeztem mindenkivel olyan kapcsolatot kialakítani, hogy ne legyen ebből probléma. Nehéz volt megfelelni az elvárásnak a főnökség és a dolgozók részéről, mert az érdekellentétek miatt azt hiszem ez természetes is volt. Az irodám a lakatos műhely légterében kialakított üzemi iroda felett volt, oda vonultam vissza az adminisztratív munkák végzésére az üzemi szemlék után. Ütemezett ellenőrzési feladatok, szemlék is voltak, aminek az elvégzése után természetesen a felderített hibák kijavításáért az igazgató fele én voltam a felelős, éppen ezért a művezetők nem mindig nézték jó szemmel az intézkedéseket, de én tudtam hivatkozni a szemle hibapontjaira és megoldódott idővel minden.
Természetesen időközönként az Igazgató elé is kellett járulni bizonyos beszámolókra, megbeszélésekre. Ezen kívül velem még kétféle módon érintkezett:
Szituáció 1
Megcsörren a telefon, én felveszem és beleszólok:
-Tessék, Nagy Bálint vagyok!
Erélyes hangján egy hang így szólt:
-Nagy elvtárs azonnal jöjjön le!- ismertem fel az igazgatóm hangját.
-Értettem Igazgató elvtárs. Azonnal megyek.
Hónom alá kaptam az aktuális iratokat és a zsebkönyvemet, majd lesiettem a kb. száz méterre lévő lapos tetejű irodaépületbe. A titkárságba belépve halkan megkérdeztem a titkárnőt:
-Nem Tudod, mit akar a főnök?
-Nem, de igen morcos kedvében van, az biztos, mindenkivel nagyon ingerült ma- felelte vissza a kislány.- Bekopogtam a párnázott ajtón és mikor meghallottam a reagálást, kinyitottam és beléptem. Ott ült az íróasztala mögött, köszönésemet ridegen viszonozva. Közelebb lépve megszólaltam:
-Parancsoljon Igazgató elvtárs, mi a baj?
-Idefigyeljen… Megállíthatatlan szóáradatba kezdett és nem törődve, hogy mit válaszolok rá, csak mondta a magáét. Előfordult, hogy előrejött és ott szemtől szembe mondtuk a magunkét, mert én ismerve az üzem viszonyait, próbáltam védeni a mundér becsületét, ő pedig hatalmi pozícióból természetesen az ő álláspontját harsogta. Megkaptam a határidőt a baj orvoslására, aztán elköszönve távoztam. A titkárnő volt, hogy megkérdezte:-Mit üvöltöztetek egymással, már azt hittem verekedtek?- Semmi baj, tudod milyen, én csak védekeztem, hisz én jobban ismerek mindent, mint a diri, de mit lehet neki mondani ilyenkor?
Szituáció 2
Megcsörren a telefon, én felveszem és beleszólok:
-Tessék, Nagy Bálint vagyok!
-Bálint, legyen szíves, jöjjön le!- ismertem fel az igazgatóm hangját.
Magamban elmosolyodtam és válaszoltam:
-Értettem Igazgató elvtárs. Azonnal megyek.
Tudtam, hogy most nem kell vinnem semmilyen iratot, mert bizonyára olyan dologra akar megkérni, ami a munkakörömön kívül áll és még konyakot is iszunk.
Notesz azért zsebbe és lesiettem ismét az irodaépületbe. Köszönés a titkárnőnek, diszkrét kopogtatás után belépve az ajtón. Az én igazgatóm feláll az íróasztala mögül és széles mosollyal elém jön, köszönt és leültet a bőrkanapéra. Várakozó álláspontra helyezkedve látom, amint odalép a kis hűtőszekrényhez és egy üveg konyakot előhozva, teletölt két poharat és kínálja felém:
-Egészségünkre! – azzal egy hajtásra kiitta. Követtem a példáját és vártam, hogy mi következik. Nem kellett sokáig várni, mert megszólalt:
-Bálint! Most voltunk a Megyei kiegészítő Parancsnokságon a Manyikával, mert el kell készíteni az Üzem katonai Bevonulási tervét, amelyet háború esetén kell alkalmazni, de nekünk kínaiul volt az egész. Arra szeretném kérni, hogy jöjjön el velem, a parancsnokkal már egyeztettem időpontot. Maga, mint Polgári Védelmi felelős, biztosan jobban ért hozzá, mint mi.
-Miért nem nekem szólt először Igazgató elvtárs, hisz akkor már most is előrébb lennénk?
-Miért – miért, mert azt hittem nem lesz szükség rá, eligazodunk a hallottakon, de nem így történt- szólt, közben ismét teletöltötte a poharakat, és újból legurítottuk a finom itókát a torkunkon.
Ilyen csapongó hangulatú egy ember volt. Egyszer szigorúan előírásszerű, katonás modor, máskor pedig konyakkal kínáló nagyszerű főnök. Természetesen ilyenkor pár órára vissza szoktam vonulni az irodámba és táplálkozás, fogmosás után nem mentem ki egy időre, az üzem területére. Nem akartam, hogy az emberek azt mondják, a rendész piázik. Természetesen most is csak alkalmi ivó vagyok, nem váltam az alkohol rabjává, de ez a gesztus azért jólesett tőle. Egy kis epizód még ezekből az évekből:
Bármilyen fontos levél várt általa aláírásra, ha az udvaron értem utol, akkor sem mondott nemet.
-Tartsa ide a hátát! – azzal ott írta alá a levelet az alkalmi íróasztalon, az én görnyedt testemen. Ilyen ember volt Ő, a végletek embere. Szigorú, de mégis emberséges, ha kellett a jó ügy érdekében konyakot is kínáló vezető. Nyugodjék békében!
Ifj. Nagy Bálint (Valentinus)
Zirc. 2007. 06. 23
