NEM KELL A KUTYÁTÓL FÉLNI, NEM HARAP!
2008. március 13 – án töltöttem be a 60. életévemet. Mivel majdnem 45 éves munkaviszony volt mögöttem, teljes értékű, úgynevezett „előrehozott öregségi nyugdíj” ellátásra lettem jogosult. Ekkor még 62 év volt a nyugdíj korhatár, de bőven megvolt a szolgálati időm, ezért alakult úgy, ahogyan fentebb írtam. Aki esetleg kételkedne a szolgálati időm nagyságában, annak elmondom, hogy akkor még a 3 év Iparitanuló suli és a 2 év katonaidő is beleszámított a nyugdíjalapba.
Ekkor már majdnem 7 éve Zircen az Önkormányzatnál dolgoztam „Hivatalsegéd” munkakörben, ami magyarul hivatali postást jelentett. Másodmagammal, Zircet felosztva a levelek szortírozása után irány a terep és a munkaidő alatt hordtuk ki a levelet a város lakosainak. A sok gyaloglás is valószínű belejátszott abba, hogy immár a 76. évemet taposva fájnak a térdeim. Szóval, van bennük kilométer bőven, nem beszélve arról, hogy rengeteg kutya van a tarületen és ezek nem mindig vannak portán belül elkerített területen. Ettől függetlenül soha nem féltem tőlük, pedig néhány alkalommal bizony kissé veszélyes helyzet is alakult a kézbesítések során.
Nem volt egyszerű a bedobós levelek sorsa sem, mert ahol a levélszekrény nyílása udvar felül volt és akkor ott ugrált ugatva a kutya, arra várva, hogy elkapja a kezemet, szóval centizni kellett nagyon. Amikor aláíratni is kellett, megvártam, hogy előjöjjön a gazda várni és beengedjen, lecsillapítva a jószágot. Volt, hogy szótlanul ott somfordált mellettem a nagy termetű kutyus, de soha nem bántottak ilyenkor.
Az utcákon a lakótelepek környékén előfordult, hogy kistermetű népes falka kísért, de azokat egy kis szembeszaladással meg tudtam futamítani, hogy ne tudjanak megközelíteni, amíg a leveleket kézbesítem.
Egy nagyon kedves emlékem is megmaradt abból az időből. Az Alkotmány utcában a Pepe Cukrászda után a Mészároséknak is volt egy nagy, szelíd kutyájuk, attól a nyitott kisajtón is nyugodtan, félelem nélkül be lehetett menni az udvarba, ha aláírós levelet vittem. Ennek a történetét már megírtam részletesen, akit érdekel az alábbi linkre kattintva elolvashatja:
Ugyanebben az utcában, nem messze, ahol a Zirci lakásunk is van, szintén voltak kutyák az udvarban. Egy nagytestű, az elzárva volt, de egy kisebb termetű, néha szabadon volt eresztve és mivel ott nincsenek elzárt kerítésű porták, gyakran kijött a járdára és megugatta a járókelőket. Egyszer egy óvatlan pillanatban hátulról nekem is elkapta a boka felett a lábamat és megharapott. Szerencsém volt, mert a vastag farmernadrág és a zokni miatt nem tudott a húsba mélyedni a fogazata. A nagy zajra előjött a gazdája egy fiatalasszony, aki nem győzött elnézést kérni. Még az oltási bizonyítványt is felmutatta. Békésen elváltunk, de mondtam neki, ha még egyszer ilyen előfordul, akkor feljelentem és annak következményei lesznek. Hála Istennek, többet nem történt hasonló ezen a környéken.
Biztonság kedvéért azért elmentem Dr. Hevesi Gusztávhoz, a jóságos, mindenki által csak Guszti bácsinak nevezett orvoshoz, akivel már régóta jó barátságban voltam. Még Robixos időszakomban Ő volt az üzemorvosa a cégnek és a TSZ – nek egyaránt és egy külön rendelője volt a TSZ udvarában. Később a háziorvosom is lett.
Megnézte a lábamat és valami hasonlót mondott, ennyi idő távlatából természetesen nem tudom szó szerint idézni:
-Bálint barátom! Nem látszik, hogy az elevenbe mart volna a kutya, csak egy kicsit látszik a benyomódás. Szerencséd volt, hogy a vastag zokni és a farmerod felfogta a harapást.
Ha az oltási bizonyítványt is láttad, akkor nincs probléma, de ha szeretnéd, akkor a valagadba adok egy tetanusz injekciót biztonság kedvéért! – mondta és elmosolyodott.
Elhárítottam és elköszöntem tőle, folytatva a levélhordási feladataimat a városban.
Egy másik alkalommal a Bartók utcában egy családi házban kézbesítettem egy aláírós levelet egy idősebb Hölgynek. Bementem a kis udvarba, mikor előjött a lakásból, vele együtt egy kis termetű, talán tacskó kutyus, aki ott sündörgött körülöttünk, mikor elővettem a levelet és az aláírnivalót.
-Ne féljen tőle Bálint, nem harap – mondta aláírás közben, mikor a mögöttem lévő gézengúz beleharapott a bokámba.
-Az előbb mondta, hogy nem harap- feleltem vissza, de azért megnéztem, de nem volt nyoma az enyhe harapásnak. Restelkedve mondta, hogy ilyen még nem fordult elő eddig. Elköszöntem tőle és folytattam az utamat tovább, mert még tartott a műszak.
Történetem megírásra az a fotó sarkalt, amit ma láttam a Facebookon, ahol a Postás kézbesítő néz farkasszemet a kerítésnél ágaskodó kutyával. Szóval, nem egyszerű a kézbesítők sorsa a mindennapokban, akik Télen – Nyáron, hóban – sárban – esőben kézbesítik küldeményeiket a lakosságnak.
Ifj. Nagy Bálint (Valentinus)
Gyula. 2023. 04. 03. Hétfő Délelőtt 10:15
A fotó csak illusztráció a történetemhez
