Archívum

 

A KERTI FŰNYÍRÓZÁS ÉS A KISSZÉK HOGYAN KAPCSOLÓDIK ÖSSZE EGY TÖRTÉNETBEN?

A KERTI FŰNYÍRÓZÁS ÉS A KISSZÉK HOGYAN KAPCSOLÓDIK ÖSSZE EGY TÖRTÉNETBEN?

 

 

 

 

 

 

 

A KERTI FŰNYÍRÓZÁS ÉS A KISSZÉK HOGYAN KAPCSOLÓDIK ÖSSZE EGY TÖRTÉNETBEN?

 

   „Hajdanában – danában”, kezdhetném a történetemet ilyenformán, mert azért egy kis múltidézés nem árt a megértéséhez. Sok írásomban meséltem már arról, hogy egy bakonyi kis, 1000 fő körüli falucskába születtem és éltem sokáig, mégpedig a Veszprém megyei, (ma már vármegyére keresztelték át), Bakonyszentkirályon. A családi portához elég nagy udvar tartozott, ahol bizony megtermett a fűféle elég nagy mennyiségben, ami Tavasztól Őszig bizony elég nagy gondot okozott a rendfenntartásával. Amíg Áldott Emlékű Édesapám élt és fizikálisan még bírta, Ő szokta hagyományos kaszával rendben tartani. Gyermekkoromban és később felnőttként sem engedett a féltett kaszája közelébe mert attól félt, hogy a hegyét beleverem a gyakorlatlanságom miatt a földbe. Később engedte csak meg, amikor már az ereje fogytán volt és gyengélkedni kezdett. Először óvatosan, majd egyre magabiztosabban tudtam a szerszámmal bánni és belenyugodott, hogy nagy probléma már nem lehet. Kis túlzással elmondhatom, hogy bizonyos határok között megtanultam kézi kaszával bánni, de azért, mint Édesapámék idejében, kalákában gabona műveletbe nem merészkednék soha, főleg a mai koromat is beleértve.

    Sajnos, mikor 1998. június 4 – én örökre megtért a Teremtőhöz, akkor már rám maradt ez a teendő, pedig már Zircen éltem a családommal, de gyakran hazajártam segíteni Édesanyámnak. Lassan fel lett számolva a hátsó, gazdasági udvar, ahol a szárnyas - jószágok egész nap kapirgálva nem engedték megnőni a füvet, ezért még nagyobb területet kellett kaszálni. Akkor szóltam Édesanyámnak, hogy vegyünk egy elektromos fűnyírót, azzal már könnyebben lehet rendben tartani az udvart. Úgy is történ, de azóta Ő is elment örökre Édesapám után és két éve a bátyámmal megváltunk a szülői háztól és udvarától. Legyen az új gazda gondja a nagy udvar rendben tartása.

Ennyit a múltról és most kanyarodjunk vissza a jelenbe.

   Ma már 11. éve, hogy az Alföld Gyöngyszemében Gyulán élek és itt van a Páromnak, Tündérrózsámnak egy Szüleitől örökölt kis házikója egy hatalmas kerttel, ahol bizony van tennivaló bőven a kaszálás vonatkozásában is. Tavaly ugyan nem sok tennivaló volt az aszályos időnek „köszönhetően”, de 2023 – ban sajnos csapadékban nem bővelkedő időszakot élünk hónapok óta, de a kaszálás nem maradhat el most sem, mert bizony a fű éppen azért jobban nő, mint mikor tavaly hónapokon keresztül szárazság volt a területen. Évekkel ezelőtt még kézi - kaszával dolgoztam, de manapság már évek óta itt is az elektromos kaszálás a nyerő nálam, mert azzal jobban tudok boldogulni.

Az idei évben immár második alkalommal kellett beindítani a gépezetet, hogy a hatalmas kert, a ház előtti udvarrész, valamint a kapunk kívüli terület is rendbe legyen téve. Azt azért el kell mondanom, hogy ebbe besegített Terikém is, pedig a veteményezést, a magas és kis ágyások gondozását Ő szokta végezni, én csak kis inaskodom, amikor szükséges.

    Ma már a 76. évemben járok és tudomásul kell vennem, hogy az erőnlétem nem ugyanolyan, mint mikor még a szülői ház udvarában vágtam a füvet. Mindkét térdem és a vállaim is már ugyancsak megérzik azt, amikor tologatom a fűkaszát, éppen ezért sűrűbben meg kell állnom, hogy egy kicsit megpihenve folytatni tudjam a munkálatokat. Pár évvel ezelőtt még itt is volt, hogy egy nap alatt végezni tudtam, de ma már ez nem így van, főleg, ha egy kis eső is potyorászik, ami miatt én, mint valamikori biztonsági szakember, kikapcsolom az áramellátást és egyébként sem szeretem vizes, nedves talajon tologatni a gépet, mert könnyen beleragad a kés közé a fű és a sár is egyaránt.

Egyszóval, szégyen, vagy nem szégyen, ma már a fűnyírás tartozékai között ott van egy kis szék is a területen és amikor egy kicsit előre haladtam a műveletben, akkor pár percre megállva bizony lehuppanok rá, vagy bemegyek a házba elvégezni a folyóügyeket és iszok egy korty lehűtött buborékos ásványvizet, ami évtizedek óta a kedvencem. A régi mondás szerint, „a kor nem érdem, csak egy állapot” és én tudomásul veszem, hogy ugyan még nem vallom magamat öregnek ennyi évesen sem, de azért a tempóval már vigyáznom kell, főleg azért is, hiszen a Pandémia előtt pár hónappal műtöttek életemben először baloldali lágyéksérvvel. Szóval, ahol tudom, kímélem már magamat és a Tündérrózsám Terikém is mindig arra biztat, hogy gyakran álljak meg pihenni. Ez a jóleső gondoskodásom mindennél többet ér ma már számomra.

Tegnap jutott eszembe az ötlet, hogy írjak róla egy kis szösszenetet és megkértem, hogy fotózzon le művelet és pihenés közben egyaránt. Így is történt.

Végezetül itt a magyarázat arra, hogy miért a fentebb címet adtam szerény írásomnak.

 

 

Ifj. Nagy Bálint (Valentinus)

 

Gyula. 2023. 04. 20. Csütörtök Délelőtt 10:55

   

Szerkesztés dátuma: csütörtök, 2023. április 20. Szerkesztette: Nagy Bálint
Nézettség: 107


   


Tetszik 1 Nagy Bálint kedveli
Nagy Bálint