A GŐZÖLGŐ FALUSI GANÉDOMB ILLATA.
Ma már ezek is szép emlékek maradnak, amíg élek.
A nyájas olvasó lehet, hogy le fog majd azon döbbenni, hogy ez a Valentinus már megint egy semmirevaló témáról ír valami elrettentőt, de azért remélem, ettől még nem fog elmenni a kedve annyira, hogy máskor is elolvassák szerény visszaemlékező írásaimat az egykor volt falusi világ történéseiről.
Többször említettem már az évek során, hogy születésemtől kezdve (1948. 03. 13) 14 éves koromig egy Veszprém Megyei falucskában, Bakonyszentkirályon éltem paraszt szüleim második gyermekeként. Van még egy 4 évvel idősebb testvérem is, a Gyula. Később 3 évre ipari - tanulónak mentem Győrbe és utána is még katonai bevonulásomig (1966. 11. 24) ott dolgoztam. 2 év elteltével (1968. 12. 13) Bakonyszentkirályon éltem 1980. tavaszáig, akkor költöztünk be a Családommal Zircre. Ezt csak azért tartottam fontosnak elöljáróban elmondani, hogy ezalatt, amíg falun éltem, azért kitűnően megismertem a paraszti világ minden fontosabb pillanatát.
Nálunk is, mint legtöbb parasztháznál, voltak állataink, az apróbbak, csirkék, tyúkok, kakasok, kacsák libák, ritkán nyulak is, de azok inkább csak eladásra lettek nevelve, mi ritkán fogyasztottunk a húsukból. Egy kicsit nagyobbak, malacok és disznók egyaránt állandóan tanyáztak az udvari ólakban és az istállóban egyaránt.
Az istállónk hátsó, nagyobbik részében mindig volt legalább 2 tehenünk és borjak is, amik bizony az összes állatállományt figyelembe véve, ugyancsak termelték a feldolgozott, megemésztett ételféleségek végtermékeit és ezt bizony napi rendszerességgel az almokból el kellett távolítani. Ezt rendszeresen Áldott Emlékű Édesapám végezte, de azért ebbe már nekünk gyermekeknek is valamilyen szinten be kellett segíteni.
Faluhelyen mindenhol az istállótól nem messze lett összegyűjtve a kihordott gané, mi csak így hívtuk, de a kényesebb ízlésű emberek kedvéért, trágya, aminek a helyét szintén mifelénk csak egyszerűen Ganédombnak hívtuk. Azért is lett a domb elnevezés, mert az évek során valóban egy kis dombocska lett belőle még akkor is, ha minden évben jutott belőle kihordára a termőföldekre.
Aki nem falun született és élt, talán nem is tudja elképzelni, hogy az istálló milyen más dologra is kiváló volt, főleg a hidegebb tavaszi, őszi időszakban, de leginkább télen, mikor azért a Bakonyban az én gyermek és ifjúkoromban sokszor voltak „farkasordító” hideg telek. Akkoriban még nem voltak a lakásokban WC helyiségek, természetesen nálunk sem, éppen ezért a hátsó udvar egyik távoli pontján volt a budi, a pottyantós, kis fából készült zárt helyiség. Mikor még voltak vándor WC pucoló „mesteremberek”, azok tisztítását ők szokták kellő díjazásért elvégezni és az emberi végtermék is a ganédombra került. Emlékszem, egy valamikori katonai rohamsisakra volt egy nyél erősítve és azzal merte ki a tartalmát, majd egy kölnisüvegből kicsit megöntözte magát, hogy a következő háznál ne legyen annyira bűzlő a kinézete már nagyobb távolságról sem.
Mivel messze volt a házunktól, ezért az említett hideg időszakokban a tehenek részére fenntartott istálló részbe szoktunk bemenni és természetesen guggolva, egy kis szalmát alánk rakva, minél hamarabb elvégeztük a műveletet. Egyrészt azért, mert ebben a pózban fárasztó meztelen üleppel, a ruházatot is úgy fogni, nehogy „leszarjuk”, másodszor pedig az állatok kipárolgása miatt melegebb volt ugyan, de igyekeznünk kellett. WC papír akkoriban nem volt még, legalábbis faluhelyen, ezért újságpapírral törültük ki a hátsónkat, azt is takarékos üzem módban. Szegény háziasszonyok, akik a ruházat mosását végezték, sokat tudtak és még ma is tudnának az idősebbek arról mesélni, hogy kézi mosással nem éppen szívderítő látvány volt az alsónemük mosása. Ma az automata mosógépek korában már nincs ilyen probléma.
Bizonyára lesznek olyanok, akik megmosolyogják az írásom címében foglaltakat, amiben a gőzölgő falusi ganédomb illatáról merészeltem szólni. A klasszikus mondás szerint a „szarnak szaga van, nem illata”, számomra így 76. évemben járva nosztalgiával emlékezem, pedig nekem akkoriban sokszor bizony büdösnek tűnt az istálló környéke, ma mégis másképpen gondolok már vissza ezekre a hosszú esztendőkre, mikor még ott éltem.
Ma már ezek valóban csak belém ívódott emlékek sok mással együtt, amiket ott éltem meg, mert 2021. februárja óta már más gazdája van a Szülői háznak és udvarának.
Ifj. Nagy Bálint (Valentinus)
Gyula. 2023. 05. 13. Szombat Délelőtt 10:35
A fotó csak illusztráció a történetemhez
