MIKOR A ZÖRÖGHEGYI KILÁTÓBAN
DETEKTOROS RÁDIÓT HALLGATTAM.
Fiatal korom emlékeiből szemezgetve.
Már csak négy hónap választ el attól, ahogyan felénk a Bakonyban szokták mondani, „ha a libák el nem tipornak”, akkor betöltöm a 76. életévemet. Egyre másra jönnek elő a fiatalkorom világában megélt valós történetek, amik megírásra várnak és ez volt az egyik, amit már régóta terveztem megfogalmazni, csak mindig elmaradt valami miatt. Szülőfalum Bakonyszentkirály határában van egy hegyvonulat, amit „Zörög - tetőnek” hívnak. Gyermekkoromban és még felnőttfejjel is többször jártam ott Édesapámmal és később egyedül is, főleg, hogy egykor még egy kilátót is építettek, amelyről nagyon messze el lehetett látni.
Beidézek egy leírást erről a helyről, mielőtt folytatnám a történetemet:
„A Cseszneket nyugat felől őrző Zörög - tető a nevét a legendák szerint a hegy gyomrából hallatszó morgásról kapta, ezért érdemes csendben túrázni, hogy meghallhassuk:-)
Mint a Cseszneki vár figyelőhelyét, az Őrök hegyének is hívták.
A hegy egyenes fennsíkjáról sajnos már nem gyönyörködhetünk a kilátásban. Az 1958-ban épített, 25 m magas gerendatorony, a Rómer Flóris - kilátó, - amelyről a panorámát lehetett élvezni, - helyét már csak a négy betontömb jelzi.
A Zörög Tető megközelíthető Csesznekről a Vasút utca végén a 82-es főút alatti alagúton át a zöld jelzésen. A Tetőtől a jelzést követve eljutunk Vinyébe."
Édesapám, aki jó tollú parasztköltő volt, még egy gyönyörű versben is megemlékezett róla:
TAVASZ A ZÖRÖGHEGYI
KILÁTÓNÁL
Enyhe csendű hegyről messze látok,
Szerte mindenhol tenger virágok.
Madár a fákon ezrével dalol –
Szívem megreszket mélyen valahol.
Merengek halk májusi zenében,
A föld dalol, öröm gyúl az égen.
Távol öreg várnak romja látszik,
A lelkem merengve oda vágyik.
Sok május – emlék… holdas éjszaka…
Igaz se volt tán… régen… valaha…
Róla szép mesét sokat tudnátok
Váraljai orgonavirágok.
Völgy ölén, hol nyúlik hosszú árok,
Ti még szunnyadtok akácvirágok.
Még nem nyílt ki, nem terül a tájra
Fehér szirmok idei borongása.
Mámorosultan zsong a táj, a kép,
Lábam ezernyi vadvirágra lép.
Lombok között szerelmesek járnak,
Valamit súg legény a lánynak.
Úgy lopóznak csókok közt, merengve
S odébb mennek… be a rengetegbe…
-Kis őz sétál, rám néz titkon, lopva,
Oly szelíden, mintha bárány volna.
Vadgalamb búg, valahol a tetőn
Szerelmesen, édesen, merengőn.
Tele van az erdő, ahogy dalol,
Párját új nászra hívja valahol.
Rezdül a lomb, fehér virág havaz,
Ujjongva kiáltok: tavasz, tavasz!
Lassan édes alkonyba hull a táj;
Könnyű szellő lágyan susogva száll.
A telehold égre emelkedik,
Cirógatja a fák leveleit.
Édes érzés tépi a szívemet
S köszöntöm én is a Természetet.
Nagy Bálint
Zörögtető, 1960. május 10 – én.
A fentieket azért szerettem volna elmondani, hogy aki nem ismerős a környéken, valamilyen szinten azért képben legyen, ha esetleg arrafelé veszi az útját egykor, hogy elképzelje a címben jelzett történetem helyszínét.
Gyermekkoromtól fogva nagy érdeklődést tanúsítottam Édesapám biztatására is, hogy próbálkozzam az írással, mert az Általános iskolában már a fogalmazás és helyesírás az erősségem volt és természetesen az irodalom és történelem szeretete.
Ezen kívül érdekeltek a mindenkori technikai újdonságok még akkor is, ha nekünk egyedül egy úgynevezett „Néprádió” és a megyei újság állt csak rendelkezésünkre, hogy valamilyen szinten tájékozódni tudjunk, hogy mi történik az országban és a nagyvilágban. Persze, ma már, mikor nekem is ott lapul a zsebemben az okostelefon és itt előttem a laptop, amin pötyögtetem ezt az írást is, ma már kicsit megmosolyogtató, de akkor még annak is tudtunk örülni, ami volt.
Így utólag már nem emlékszem arra, hogy hány éves lehettem, de még Általánosban jártam, mikor a családunk egyik ritkábban látott ismerőse jött hozzánk látogatóba. Mikor megtudta, hogy mennyire érdekelnek az akkori technikai újdonságok, megígérte, hogy megtanítja nekem, hogyan kell detektoros rádiót építeni, amihez nem kell semmiféle energia erőforrás. Így is történt, mert rövidesen visszajött, magával hozva azokat az eszközöket, amik szükségesek lettek a kis rádió elkészítéséhez. Érdeklődéssel figyeltem minden mozdulatát, ahogyan összeszögelt egy kis, felül és elöl nyitott ládikót. Egy kis hengerre szorosan egymás mellé tekercselt rézhuzalt, amit aztán a felső, nyitott rész közé erősített egy kicsit lejjebb, mint a dobozka teteje. Felül a szigetelést késsel lekaparta és egy kis sin szerű, húzogatós érintkezőt erősített föléje a dobozhoz. Az aljára odahelyezett egy kristálydetektort, aminek az egyik végéhez a tekercs egyik szála, a másikhoz pedig egy fülhallgató lett beiktatva, ami a tekercs másik végéhez kapcsolódott. Az ablakon kivezetett, huzal rá lett kötve a ház sarkától a konyhakertünk egyik oszlopához erősített pózna végéhez, ez szolgált antennaként. A kivezetendő huzal benti vége pedig a tekercs feletti csúszdához lett kötve. A kristálydetektor és a húzogatós érintkező segítségével aztán lehetett adásokat fogni. Természetesen, mivel nem vagyok szakember, lehet, hogy nem pontosan idéztem fel a kapcsolási leírást. Ha valami orbitális hibát írtam, akkor úgyis lesznek majd szakmabéli ismerőseim, akik kijavítanak és megköszönve, utólag korrigálom a történetemben. Az biztos, hogy nagyon megörültem, mikor megszólalt és már az ágyból is tudtam rádiót hallgatni. Később aztán a fiksz hangolású diódákkal már nem kellett a kristállyal vacakolni. Máig köszönettel tartozom annak az ismerősnek, aki mindezt az élményt nyújtotta számomra, hogy megismertetett ezzel az egyszerű rádiókészítési technikával.
Egyik alkalommal Édesapám azt mondta, hogy felmegy a Zörög – tetőre, mert régen járt arra és meg akarja nézni ismét a kilátót, amit akkor építettek, mikor én 10 éves voltam. Megengedte, hogy elmenjek vele és mondtam, hogy ha már ott járunk, ki szeretném próbálni a magasban a rádiómat. Úgy is történ, egy táskába tettem a készüléket, fülhallgatót és még egy darab huzalt is, hogy majd antennaként kifeszítsük a kilátó tetején.
Az eredmény felülmúlta a várakozásomat, mert mondhatnám azt, hogy az akkori viszonyokhoz képest jó minőségben tudtam adásokat fogni, amire még most is hálatelt szívvel emlékszem. Sajnos fényképezőgépem akkor még nem volt, amivel megörökítettem volna, de nagy örömömre a Facebookon Amberger Károly feltett egy fényképet a kilátóról a következő leírással:
„A zörögi kilátóról ezt a képet 1975. január 28-án készítettem, akkor még felmentünk a tetejére emlékeim szerint. Sajnos a tetején nem készült kép, a látástáv. nem volt túl jó. Nemrég 100 km körül volt a látótáv, amikor a várból a Kis-Kárpátok és a Felvidék több hegye látszott. A Zörög tetőről nyugat felé is jó a kilátás, így onnan az Alpok is látható lett volna, ha a Rómer kilátó állna. Kismillió kilátó épült az utóbbi években országszerte, olyat is láttam, ahol a kilátó nagyobb volt, mint a halom amire építették. Itt a környéken talán 20 km-es körzetben (bár 500 m magas helyek is vannak) az egyedüli a Kőris-hegyi, ahol korlátozott a Radar miatt a kilátás, nincs körpanoráma."
Károlynak megköszönöm, hogy ezt a dokumentumot közhírré tette és én is be tudom mutatni, hogy milyen volt akkor, aminek már csak a helye látszik, amit szintén egy fotó erejéig be tudok mutatni.
Ma már csak azok emlékeznek a valamikor szép napokat látott kilátóra, akik legalább egyszer ott jártak annyak idején és nem volt tériszonyuk felmenni rá, mert a pompás látvány mindenért kárpótolt számunkra.
A nevezetes kilátó helyére a legjobb tudomásom szerint a mai napig sem épült új, masszívabb kivitelben, mint az első volt, pedig mikor manapság milliókat áldoznak egy méteres, sík területen lévő mini objektumokra, igazán megérdemelne a Zörög – hegy is olyant, ami méltó lenne erre a célra, mert emlékeim szerint gyönyörű volt onnan a kilátás.
Ifj. Nagy Bálint (Valentinus)
Gyula. 2023. 11. 08. Szerda Délelőtt 11:05
