BEHUNYT SZEM, LÁTHATATLANSÁG, REPÜLÉS…
Álmaim védekező mechanizmusai voltak egykor.
Megmondom őszintén, hogy amióta az „eszemet tudom”, minden éjjel álmodom valamit, de kevés esettől eltekintve reggelre már el is felejtem, legfeljebb valami halvány foszlány marad csak meg belőle. Persze sok esetben bosszankodtam ez miatt, mert érdekesnek tűnt az a pár pillanat, ami azért megmaradt bennem. Ráadásul ahogyan teltek – múltak az évek, egyre ritkábban fordult elő, hogy valami részletes esemény megmaradt volna bennem, amit ébredés után esetleg le tudtam volna írni. Azért is érdekes ez a dolog, mert már évtizedek óta elkezdtem feldolgozni azokat az emlékeimet, amiket gyermekkoromtól a mai napig fontosnak tartottam akár Szülőföldemmel, vagy más miatt volt érdekesek a számomra. Mennyire csodálatos az ember agya, hiszen annyi minden tárolódik benne, csak, mint ahogyan a számítógépekben, elő lehet belőle hívni, ha az ember nagyon szeretné. Nem szoktam vele dicsekedni, de az írásaimban néha talán mégis úgy tűnik, hogy ezt teszem, pedig a szándékom soha nem ez volt, hanem másokkal is megosztani azt, amire én emlékeztem.
Mivel Szülőföldem, azon belül is kiváltképpen a Szülőfalum a Veszprém Megyei Bakonyszentkirály (Szándékosan nem használom az új módi Vármegye elnevezést) régmúlt időszakai mindig kiemelten fontosak voltak számomra, azok az események sűrűbben kerültek és kerülnek nálam feldolgozásra a mai napig. A memóriám szerencsére a koromhoz képest nem mondható rossznak, mert azzal is edzem, hogy állandóan jár az agyam, bárhol is vagyok, mert mikor be ugrik egy – egy emlék, azonnal próbálom azt minél jobban előbányászni az agyamban tárolt „adathordozóból.”
Valószínű ennek is köszönhető, hogy mikor úgymond nyugalomban van ez az állapot az alvás miatt, az álomban történt események nem tudnak úgy rögződni, mint amit a valóságban megéltem, csak egy – egy foszlánya marad meg ébredés utánra. Mikor még fiatalabb voltam, azért ez egy kicsit másképpen volt.
Emlékszem rá, több alkalommal kerültem az álombéli történések során, hogy veszélybe kerültem és akkor abban a világban kialakult nálam egy védekezési módszer, ami valójában természetesen nem történhet meg, csak a fantasztikus történetekben és a filmekben. Megpróbálom most ezt egy példával is illusztrálni, hogyan történt ez hajdanán:
Veszélyben vagyok, sokan üldöznek egy nyílt terepen, hegytetőn és egyszer csak azt veszem észre, hogy ott állok a szakadék előtt és mindjárt utolérnek. Nincs mit tennem, vagy hagyom elfogatni magamat, vagy leugrom és ezek közül egyik sem a leg rózsásabb állapot. Az utóbbit választottam, de ugrás előtt még behunytam a szemeimet és a következő pillanatban a mélység felé vetettem magamat. Nem zuhantam le, hanem láthatatlanná válva repültem, eltűnve az üldözőim elől. Az állapot mindaddig kitartott, míg ki nem nyitottam a szemeimet, mikor már ismét szilárd talajon álltam. Máig nem tudom, hogyan alakulhatott ki bennem, mert mástól eddig hasonlóról nem hallottam.
Már egy jó ideje készültem ennek a témának a megírására is, amikor pár hete megint beugrott ez az álombéli védekezési módszer, aminek reggelre megint csak a foszlányai maradtak meg bennem. Egy szórakozóhelyen voltam, amikor belém kötöttek és pár alak késekkel, minden előzetes vita vagy szóváltás nélkül rám támadt és én a szemeimet lehunyva, ismét láthatatlanná válva kirepültem közülük és azt még láttam, hogyan csodálkoznak az eltűnésemen.
Vannak olyanok, akik szinte órákon át tudnak az álmaikról mesélni, de sajnos nekem valamiért ez a lehetőség nem adatott meg, de nem is bánom. Van éppen elég téma nálam a való életből, ami egy kis füzetbe és az írásaim rögzítése között összegyűjtve, ami évről évre áthúzódik, mert közben újabbak kerülnek előtérbe és azok megírása kitolódik. Nagy a lemaradásom ezen a téren, de amíg a memóriám és az egészségi állapotom engedi, addig a számítógépem billentyűzete sem fog sokat pihenni. Mondhatnám, hogy én már évtizedek óta a klasszikus értelemben kéziratban nem fogalmazok, mert gépen egyszerűen és esztétikusan lehet javítani, a szöveget szerkeszteni, hozzáírni, vagy elvenni belőle, „meghúzni” ahogyan az újságírók szokták ilyenkor mondani.
Valamikor a hagyományos írógépen kezdtem áttérni a gépbe történő fogalmazásra, de mióta számítógépezem, az is már 1999 óta történik, könnyebb a helyzetem ezen a téren is. Az álombéli állapotom a későbbiekben hogyan fog még alakulni nem tudom, de annyira már nem is érdekel. Teszem a dolgomat, abban bízva, hogy amit megírok és közzéteszem, talán pár ember továbbra is érdemesnek tartja arra, hogy elolvassa. Ugyanígy vagyok a verseimmel is, mert a próza és a vers egyformán fontos a számomra. Soha nem felejtem el azt a régi mondást, hogy a téma az utcán hever, csak le kell érte hajolni. Ez is fontos számomra, nemcsak a személyes, megélt emlékeimnek a megidézései, olvasmányos formában megfogalmazva.
Ifj. Nagy Bálint (Valentinus)
Gyula. 2024. 01. 08. Hétfő Reggel 08:15
