TIZENKÉT ÉVE MÁR,
HOGY ÖRÖKRE ELMENTÉL…
Édesanyám, ma rád emlékezem.
Tizenkét éve már, hogy örökre elmentél
Drága Édesanyám, tőlünk el sem köszöntél,
Mert akkor már félig úton voltál is oda,
Ahonnan nincs visszatérés, nincs ilyen csoda.
Pár hónap híján már kilencven éves voltál,
Betegségeddel végsőkig bátran harcoltál
Kórházi ágyadon. Örültél a jöttömnek,
Gyengéd, gyermeki szerető ölelésemnek.
Amíg szólalni tudtál, visszaemlékeztünk
Régi szép napokra, Apámról is beszéltünk,
Aki akkor már régen nem lehetett velünk,
Hogy együttlétnek közösen, szépen örüljünk.
Beszéltünk közösen történt ebédfőzésről,
Unokákról, dédunokákról és mindenről,
Ami a Családunkban történt az idők során,
Mónikámról, aki elment tőlünk oly korán.
Utolsó napokban már csak némán figyeltél
De szólni nem tudtál, szemeiddel öleltél
Hálásan, néha kicsorduló könnyeiddel,
Szomorúan is gyönyörű tekinteteddel.
Tizenkét éve már, hogy örökre elmentél
Drága Édesanyám, tőlünk el sem köszöntél,
Mert számodra az Öröklét ideje érkezett,
Ami huszonegyedikén bekövetkezett.
Utolsó találkozásunkkor már hűlőben
Lévő testedre borultam és esendően,
Drága homlokodat csókjaimmal illettem,
Ahogy egykoron Édesapámmal is tettem.
Hullnak a könnyeim, mikor erre gondolok,
Nélküled még most is fájdalmasok a napok.
Ifj. Nagy Bálint (Valentinus)
Gyula. 2024. 02. 21. Szerda Délelőtt 09:33
12 éve ugyanebben az időben tudtam meg,
hogy Örökre lehunytad a szemeidet Drága Édesanyám.
