ÉDESAPÁM MESÉL, AVAGY…
Egy kis bővített életrajzi visszaemlékezés arra, akitől a legtöbbet kaptam
ahhoz, hogy később az életben majd meg tudjam állni a helyemet.
2.Rész
„Paraszti mezők küldötte vagyok,
Úgy jöttem, mint vadon termett virág.
Bölcsességem, tudásom nem nagyok,
Nem neveltek engem nagy iskolák.
Ők adtak szívemnek fényt, sugarat:
Szabad mezők a tiszta ég alatt.”
Ott aztán jóval később még brigádvezetőnek is megtette a vezetőség és lóháton járta a falu körüli földeken munkát végző emberek tevékenységét dokumentálva. Közben sem feledkezett meg a versírásról sem, amiben megörökítette a gondolatait.
1966 – ban, amikor már én Győrben vasesztergályosként dolgoztam, versben feltette a kérdést az alábbi szavakkal:
„ELMÉGY FIAM
Nagy, fülledt nyárban érett búzatenger
Lágyan zizegve várja a kaszást.
Tűnődve áll meg itt sok öreg ember:
Ki vágja le, ki hord itt garmadát.
Ifjak kezében kasza nem villan,
Mindenki megy – te is elmégy, fiam.
Nem akarsz lenni, aminek szült anyád,
A drága föld hőse, szeretője?
Úgy érzed tán, ez már nem a te hazád,
Te és a föld elváltok örökre?
Nem ejt kétségbe majd ez az iram,
Tudod – e majd, hogy hová mégy fiam?
Úgy fáj, hogy nem tudjátok elviselni
Apáitok szívén ejtett sebet.
Ezért akartok menni, menni, menni
Keresni szebb, boldogabb életet?
Minden ősöd itt porlad a sírban,
Tudod te jól, - mégis elmégy, fiam.
Itt élte le életét paraszt módra,
Minden fajtád itt húzta a kaszát.
S ha vad vész jött, kürt harsant riadóra
Igazította harcra kardvasát.
Nem lehet szentebb kép álmaidban,
Minden kis rög szent nekünk itt, fiam
Nagy fülledt nyárban érett búzatenger
Lágyan zizegve várja a kaszást.
Tűnődve áll meg itt sok öreg ember:
Ki vágja le, ki hord itt garmadát.
Ifjak kezében kasza nem villan,
Mindenki megy, - te is elmégy, fiam.
De én bízom, lesz még itt paraszt ünnep,
Lesz még aratás, lesz még boldog nyár.
Új kovácsok már csorbát köszörülnek,
A drága föld mindenkit haza vár.
Búzatenger int majd álmaidban,
Vissza jössz majd úgy – e, édes fiam?
Nagy Bálint
Bakonyszentkirály,1966”
1966. 11. 24 – én bevonultam sorkatonai szolgálatra Pápára. A katonai eskümhöz egy gyönyörű verset írt számomra Édesapám, amely a következőképpen hangzik:
„FIAMNAK
A KATONA – ESKÜHÖZ.
Öröm látni édes fiam téged,
Válladon a fegyverviselésed.
Szeretnélek átölelni mostan
Amint büszkén menetelsz a sorban.
Szívemet nagy büszkeség átfogja
Amint állsz keményen eskü - szóra.
Nem telek meg ma gyönyörűséggel,
De szépek vagytok! – így együtt a néppel.
Életemben nem volt még szebb ennél,
Fiam, ma nagy örömet szereztél!
Szeretnék menni a díszmenetbe,
Úgy fel vagyok én is lelkesedve!
Én is voltam szép fiam katona,
De lesújtott ránk Hadúr ostora.
Vérünk festette messze Don partját,
Szolgáltunk ott egy idegen hazát.
A világ - faló rothadt érdeket
S kétszázezer szép ifjú elesett.
Mikor egy ország pusztul, égve - ég,
-Ezt nem tudod édes fiam te még –
Mikor ember embert halomra öl,
Falu, város – és minden romba dől…
És mi vakon arra szórtunk lángot
Aki minket egy ujjal se bántott.
Hord fegyvered örömmel, boldogan,
Vigyázz nagyon, az ideje most van!
Az ellenség lesben áll, itt terem,
Nem állhatsz félre még egy percre sem.
Hevítse szíved ez a szép iram,
Ez a szép föld a te hazád, fiam!
Szolgáld hős – híven gyönyörű hazád,
Erre kérlek én: obsitos apád.
Békét daloljon itt a magyar szél,
Ki nem akarja, csapjon rá acél
S míg a földön egy békétlen szív van,
Addig a fegyvert le ne tedd, fiam!
Nagy Bálint
Pápa. 1966.XII. 18.”
Egy évvel később ismét kaptam tőle egy verset ezekkel a szavakkal:
„GYERE VISSZA, FIAM!
Paraszti lelkem teérted kiált,
Valahol messze, halld meg, szép fiam!
Neked szól most a drága üzenet,
Az ősi földnek – hallod? – lelke van.
Nem veszett el, virul paraszt fajtád,
Édes fiam, itt minden szépre vált.
Kitárja karjait a nagy Természet,
Hallod ezt a csodálatos zenét?
Nekünk zeng itt az Élet himnusza,
Dalol a föld, dalolnak az ekék.
Ne légy te ott kivert, boldogtalan,
Hagyj ott mindent, gyere vissza, fiam!
Minden fűszál, bokor és vadvirág,
Akácokon méhek zümmögése.
Paraszti lelkünk nézd, hogy emeli
Pacsirtahangos szép magyar égre.
Míg el nem sodor vad, kósza iram,
Gyere haza, gyere vissza, fiam!
Vagy még mindig idegennek nézed,
Úgy érzed, hogy itt még most sincs helyed?
A régi utak egyenesbe szálltak,
Begyógyult már apád szívén a seb.
Feldúlt lelke újra szép helyén van,
Kis falud vár, gyere vissza, fiam!
Feldübörög a temetők csendje,
Őseid a sírban nem nyughatnak.
Temagadnak vetsz, magadnak aratsz,
Szabadságról szép lelkek dalolnak.
Ott a gyárnak füstje és korma van,
A föld kiált. Gyere vissza, fiam!
Telt kalászok zizegnek a mezőn,
Bearanyozza forró napsugár.
Dobj el mindent magadtól – és rohanj –
A megérett szem aratásra vár.
Búzatenger intett álmaimban…
Fogjunk kaszát – s menjünk együtt, fiam!
Nagy Bálint
Bakonyszentkirály.1967”
Igaz, jóval később, leszerelés után fizikailag visszamentem ugyan Bakonyszentkirályra a Szülői házunkba Szüleimhez, ahonnan 1980 – ban Zircre költöztem az önálló családommal. Hat évvel később ez a kérdés foglalkoztatva válaszoltam Édesapám legutóbbi versére a következőképpen:
„VISSZAJÖVÖK APÁM
Hegyek közt megbúvó gyönyörű falucska,
Gyermekéveimnek rejtélyes világa.
Visszavágyom, mindig akárhova térek,
Nem tudom feledni ezt a szép vidéket.
Te is elmégy fiam, kérdezte Jóapám?
Hallgattam szótlanul, s úgy néztem Jóanyám.
Mindketten érezték, örökre elmegyek,
Tudták felnőtt már a nemrég még kisgyerek.
Szemembe könny tolult, hisz én itt születtem,
Csesznekvár tövében kincseket kerestem.
Kincset nem találtam, de emberré lettem,
Mindezt Édes Szüleimnek köszönhettem.
Bejártam a vidék elrejtett zugait,
Zörög hegy lankáit Hajmásnak tavait.
Kőpince forrásnál szomjamat oltottam,
Illatos szénában jóízűt aludtam.
Minden fűhöz – fához szóljon most énekem,
Minden apró emlék olyan kedves nekem.
Vígan dalolnak az énekesmadarak,
Csörtetve vágtatnak az erdei vadak.
Rózsák illatoznak az Anyám kertjében,
Újra könnyek gyűlnek mostan a szememben.
Visszajövök Apám, hiszen el sem mentem,
Mindig itthol voltam Veletek lélekben.
Ifj. Nagy Bálint (Valentinus)
Zirc. 1986. 02. 18”
Szülőföldjéhez való ragaszkodását sok versében fejezte ki fiatalkorától kezdve haláláig, de nekem talán legszebben az alábbi versében jöttek el hozzám, az engemet is megérintő szavak:
„BAKONY, TE SZÉP HAZÁM
Hogy imádjalak, hogy szeresselek,
Nincs elég húr, lélek múzsafán.
Hol az ősfák dallal köszöntenek,
Fogadj fiadnak, Bakony, szép hazám!
Szűkebb hazámnak édes kebelén
Édes álomra fejem hajtom én.
Mikor a tavasz ontja illatát,
Fakad a rügy, kíséri lágy zsongás,
Ezer madár zengeti szép dalát,
Édesen cseng a patak – csobogás,
A nagy, csodás Természet átizen,
Erdők lelke szól –pihen a szívem.
Vagy, amikor jön a nagy Hervadás,
Zúgva, mintha minden fa elmenne,
A hegyek ormán nagy a jajgatás,
Leszáll az ősz vad, tépő szelekkel,
Elnézném fájón, örökké talán
Tépett koronád, Bakony, szép hazám.
Jártam Kárpát, Alpesek tájait,
Odaát a nagy székely hegyeket,
Szedtem a havasok virágait,
Lobogni láttam a pásztortüzeket,
De egy fa se zúg oly szépen,
Mint szép Bakony – hazám sűrűjében.
Letűnt idők drága emlékeként
Ódon vár roskad vén sziklatetőn.
Bús századok zivataros egét
Hányszor látta zokogva, szenvedőn.
Most Ifjak bújnak itt – csók és virág-,
Mindenem vagy, szép bakonyi világ!
Ledőlt oltárképek forrás felett,
Hol Istent imádtak pogányhiten,
Vadnak adnak most nyugvó helyet,
Ha szomjat olt csörgedező vízen.
Valaha rég, ha feljött a holdfény,
Lovát itatta itt Koppány vezér.
-Bár lenne sorsom, könnyes, alázott,
Nem, nem mennék én innen sehova.
Bölcsőmre ősrengeteg vigyázott,
Nem lehetnék hűtlen soha, soha.
Itt érjen el utolsó éjszakám,
Karjaidban, Bakony, te szép hazám.
Nagy Bálint
Bakonyszentkirály. 1969
https://www.youtube.com/watch?v=Ty_Ri2iLwMs”
Mintha megérezte volna azt, hogy a klasszikus értelemben vett magyar paraszti világ pusztulásra ítéltetett, mikor ezeket a gondolatait papírra vetette:
„SÍRNAK A RÉGI PORTÁK
Sírnak a régi paraszti porták,
A pajtákat, szekereket bontják.
Nem nyerít szép táltos az udvaron,
Nincs, ki örüljön szép magyar dalon.
Itt minden kő csak keseregni tud,
Merre visz az élet, merre az út…?
A föld hideg, a szívét elvonta,
Nem ébred többé paraszti csókra.
Elmennek a régi Föld – szeretők,
Fogy a számuk, telnek a temetők.
Ahol régen zsoltáros csend áradt,
Kósza vad zene repít ott szárnyat.
Tíz, húsz, ötven, vagy tán száz év múlva
Lesz itt paraszt ki örülni tudna
Mikor aranylik a búza – tábla,
Vagy érett gyümölcs roskad az ágra?
Utánunk nem jönnek a fiaink,
Megszakadtak itt már az útjaink.
Sírnak a régi paraszti porták,
Új törvények jöttek – és új formák.
Csákány villan rést vágnak a falon
És kész pusztaság lesz minden udvaron.
A parasztszív elnémul örökre…?
Csókkal ki hull majd a drága földre?
Nagy Bálint
Bakonyszentkirály. 1969.”
Idős ember volt már, amikor Bakonyszentkirály és környékén elkezdődött egy értékmegőrző folyamat. A régmúlt emlékeit gyűjtötték egybe a három község lakosainak segítségével az Országos Közművelődési Központ személyes iránymutatásával. Ebben nagy érdeme volt dr. Vercseg Ilonának (Őt már említettem az írásom elején) és Varga A. Tamásnak Budapestről. Az értékmegőrző folyamat eredményét négy kötetben örökítették meg 1984 – 1992 között Közérdekű Közösségi Kalendárium - címmel. (Bakonyszentkirály, Bakonyoszlop, Csesznek községek régmúlt emlékeit, jelenét, jövőjét, elképzeléseit tartalmazták a könyvek). Mindig szívesen szervezte, gyűjtötte az anyagokat, írta a történeteit, verseit a kiadvány részére. Elnöke volt a Kalendárium Baráti Körnek is. Az 1985 – 86 – os kötet irodalmi mellékleteként megjelent a Bakony, Te szép hazám – címmel egy vékony kis verseskötet is. A címadó versben így vall szülőföldjéről: „Bár lenne sorsom könnyes, alázott, / Nem, nem mennék én innen soha sehova. / Bölcsőmre ősrengeteg vigyázott, / Nem lehetnék hűtlen, soha, soha. / Karjaidban, Bakony, te szép hazám.”
Egyébként dr. Vercseg Ilona több alkalommal hozott édesapámhoz főiskolai, egyetemi hallgatókat, akiket tanított, hogy meséljen Édesapám az életéről. Nem véletlenül választottam jelen írásomnak a címét is erre. Valóban nagyon szeretett mesélni az életéről, gyermek és ifjúkoráról és természetesen a háborús évekről is.
Élete végéig is keserű szájízzel emlékezett arról, milyen lekezelően nyilatkozott róla Kardos György, a Magvető Kiadó nagyhatalmú vezetője. Részlet a költőhöz írt válasz leveléből: „Kevésbé tetszettek személyes sorsáról írott versei: fiatalon magányáról, bús sorsáról, megkönnyebbítő nagy sírásairól ír, utóbb meg elvesztett szép fiatalságát siratja. Az igazi baj azonban az, hogy mintha túlságosan ragaszkodna kedvenc magyar nótáihoz; az a benyomásunk támad, mintha csak azt látná a világból, amit már azok is láttak és úgy, ahogy azokban van. Az igazi költő pedig attól az, hogy olyat is meglát, amit előtte senki, és úgy ahogyan csak ő lát…A fenti meggondolások miatt, őszinte sajnálatunkra, verseinek a megjelentetésére kiadónk nem vállalkozhat.” Mondta ezt Kardos György annak ismeretében, hogy csak egy kis szeletét ismerhette a költő munkásságának. Életművét tanulmányozva elmondhatjuk, hogy a kiadó vezetője óriásit tévedett Nagy Bálint megítélésében, de ezt majd az olvasó eldöntheti maga is a továbbiakban.
Egy kis idézet Édesapámtól, amelyben magáról beszél:
„Az első világháború vérzivataros idején születtem, a vadregényes bakonyi hegyek, erdőségek mélyén zúgó és lágy csendű ölében, ebben a kis, tiszta álmodó faluban Bakonyszentkirályon. Minden fajtám parasztszármazású volt és kálvinista… Aztán iskolába mentem, elvégeztem a református elemi iskola hat osztályát. Ez az iskola egy különleges iskola volt. Még mindig érződött rajta, hogy talán másfél évszázaddal ezelőtt is a híres pápai Református Kollégium fiókiskolája volt és abban az időben itt latin nyelvet is tanítottak. Én nagyon szerettem volna a pápai kollégium tanulója lenni, de a szüleim nem bírták a taníttatást, még a sok kedvezmény mellett sem, amit az iskola tanulóinak adhatott… Én itthon maradtam parasztnak. Ez a foglalkozás nagyon szép volt a számomra, állandóan a pacsirtahangos gyönyörű Természet édesen zsongó ölében dolgozhattam. Szinte csodálatosan beleremegtem a Nap fölkelte és Naplemente örök szépségű játékába… Sohase voltam úgy, hogy most ráérek és verset írok. Szántás közben az ekeszarvnál sokszor le kellett állnom és írni kellett. Zsebemben állandóan hordtam egy papírdarabot és ceruzát… Aztán háborúba vittek. Mint lovas tüzér szakaszvezető ott voltam a Donkanyarnál (Uriv, Voronyezs) végig jártam azokat az iszonyatos, vadul sikongó, zimankós orosz hómezőket. Siralom volt benne élni, hogyan pusztultak el ezredek, zászlóaljak és ütegek…És érezni idehaza édesanyák, hitvesek, gyermekek és az egész ország zokogását, köztük az enyémekét is. Utoljára hazatértem és most itt élek csendes kis falumban Bakonyszentkirályon, mint a Váralja Termelőszövetkezet nyugdíjasa. Megjártam Amerikát is, egy innen kivándorolt gyermekkori jó barátom vendégeként. (Ő adta ki 1936 – ban a Bakonyerdő - c. verses füzetét)
Emlékeimből élek – és elmondhatom: a sok szenvedés és megpróbáltatás után is szép volt az életem, és hogy élni továbbra is – és mindig – érdemes.”
A Kalendárium mellékleteként készült Édesapámról egy videofilm is. Több TV és rádiófelvételt is készítettek életéről pályafutása során. Az ország egész területéről, sőt külföldről is kapott köszönő, illetve verseket kérő leveleket.
Jóleső érzéssel fogadta a Bakony szülöttének Tatay Sándor írónak az Élet és Irodalom 1987. február 13. – i számában a Szentkirályi Kalendárium – c. írását. Ebben a híres prózaíró így vélekedik a parasztköltőről: „Nem marad ki a költészet sem. Szentkirály öreg parasztköltője, az ismert Nagy Bálint, olyan szenvedéllyel viseli szívén szűkebb hazája sorsát, mint Veres Péter az országét. Közéleti szerepével is. Rá nem érvényes a közmondás: Senki sem próféta a saját hazájában. Ő éppen ott az.”
1987. október 31. – én Siómaroson a Kossuth Művelődési Egyesület Házában parasztköltők estjére került sor, amelyen részt vett három, még szerencsére élő és alkotó parasztköltő. Pápai Lajos Siómarosról, Nádudvari Nagy János Nádudvarról, valamint Nagy Bálint Bakonyszentkirályról. Az est házigazdája Varga Csaba író volt, a találkozót pedig Tatay Sándor író vezette be.
1988. március 13. – án a Reformátusok Lapjában Köntös László a Parasztköltők – c. cikkében méltatta párhuzamosan Pápai Lajos és Nagy Bálint költészetét. Nagy Bálintról így írt: „Megrendítő, ahogyan Nagy Bálint a paraszti kultúra és hagyomány elerőtlenedését, az életerők lassú elapadását egyik versében megfogalmazza: Paraszti lelkem teérted kiált, / Valahol messze, halld meg, szép fiam! / Neked szól most a drága üzenet. / Az ősi földnek – hallod? – lelke van. / Nem veszett el, virul paraszt – fajtád, / Édes fiam, itt minden szépre vált. / Gyere vissza fiam! /…Hogy zeng, hogy zúg, hogy örvend a lélek - vallja a Régi zsoltár c. versében Nagy Bálint. A zsoltár nem csak letűnt nosztalgiával visszaidézett korok szép emléke, hanem ma is megtartó erő: A régi zsoltárt éneklem és hiszem, / nem veszett el, él bennem az Isten.”
Nagy öröm érte 1988. augusztus 20. – án, amikor a Művelődési Minisztertől átvehette az Eredményes Munkájáért - kitüntető dicsérő oklevelet.
Két évvel később az Országos Közművelődési Központ kiadásában megjelent a Hol van már a paraszt – c. önéletrajzi könyve. A kötet előszavában dr. Vercseg Ilona szerkesztő így vall a költőről, akit tiszteletbeli édesapjaként kedvelt és szeretett: „Nagy Bálint szemre ugyanolyan parasztember, mint más, úgy öltözik, lakik, dolgozik, ugyanolyan szokásrend szabja meg az életét, és mégis különbözik. Volt alkalmam őt többször is megfigyelni közössége, egy bakonyszentkirályi egyesület körében. Döntés nem születik, míg ő meg nem szólal. Ha ezt magától nem teszi, kérdő tekintetek és csend kéri őt szólásra. Szava útmutatás. Kimondja azt, amit mások csak érezni tudnak, megfogalmazni nem. Véleménye felismerés és megkönnyebbülés. Döntés. Olyan ember ő aki tudja hogy mi történik vele; akit érdekel a dolgok miértje, háttere, oka: aki megfejteni igyekszik a titkokat…”
Mátyus Aliz írónő a kötet ajánlásában többek között ezt mondja róla: „Meggyőződésem, hogy osztály – hovatartozástól függetlenül kevés ember van, aki életével el tud, sőt olyan irigylésre méltóan tud elszámolni, Mint Nagy Bálint. Kevés olyan ember van, akinek az életében nincsenek epizódok, abban az értelemben, hogy még egy amerikai utazás is egy látó parasztember prizmáján szűrődik át, s így a mesélő nem extrémitásokra figyelő turista, hanem a különöset is egy paraszti látásvilágba beillesztő ember.
Nagy Bálint figurája Nagy Bálint elmondásában ezeken a pontokon válik svejkivé, nem a humanista balek értelmében, hanem a minden ismeret és helyzetet a sajátjával gyúró – s ettől felejthetetlen – figurák értelmében”
Édesapám Dobai festőművész barátja, Dr. Koperniczky (Enyi) István (Pisti doktor), 1970. február 1 – én vendéget hozott mihozzánk Bakonyszentkirályra. A vendég nem volt más, mint a híres katolikus papköltő Mécs László. A találkozót részletesen feldolgoztam már pár évvel ezelőtt, de a hosszúsága miatt ide most nem illesztem be. Aki kíváncsi rá, az az alábbi linkre kattintva elolvashatja:
1994. szeptember 20. – án a Szabad Föld hasábjain Bajor Ernő Vannak – e még parasztköltők? – címmel megjelent cikkében így vélekedik… „Végül egy levélről, amely egy parasztköltő poétapályát ismertet meg velem. ifj. Nagy Bálint írta. Abból az alkalomból, hogy szeretve tisztelt édesapja, Nagy Bálint ebben a hónapban töltötte be a nyolcvanadik évét…Írásaiból antológiák, kalendáriumok nem egyet közreadtak. Gondolkodását jelzi ez az egy strófa: Bár lenne sorsom könnyes, alázott, / Nem, nem mennék én innen soha, sehova. / Bölcsőmre ősrengeteg vigyázott, /Nem lehetnék hűtlen soha, soha. / Karjaidban Bakony, te szép hazám. /…Hogy vannak korunkban formai és filozofikus újdonságot fölmutató versművészek, Igaz, de nekünk drágák, fontosak a Nagy Bálintok is.”
Terjedelmes életművéből dr. Vercseg Ilona szerkesztésében 1995 áprilisában megjelent az Alkonyati séta a Bakonyban – c. 90 oldalas válogatás.
Szülőfalujában 1995. augusztus 20. – án elsőnek vehette át azt a kitüntetést, amelyet Bakonyszentkirályért sokat tett személyek részére hozott létre az Önkormányzat.
Több évtizedes barátság fűzte dr. Koperniczky Enyi István festőművészhez, aki 1997. június 11 – én nagy ünnepségre készülődött Dobán a Somló oldalában lévő művész lakában. Akkor készített el barátjáról egy nagyméretű portrét. Érkezésünkkor a kedves vendég tiszteletére felvonta az árbocrúdra a nemzeti színű lobogót és megkondította a haranglábra felfüggesztett kis harangot. Őt idézve: „Hazánk koszorús költője tiszteletére.”
A szőlőlugasban ott állt a letakart festmény, amelynek leleplezésére dr. Vercseg Ilonát kérte fel, aki sokat tett az országban a parasztköltő munkásságának széleskörű megismertetéséért. Ezután beírtunk a vendégkönyvébe, amely többek között őrzi a már említett Mécs László katolikus papköltő meleghangú sorait is. Ezek után szakácsművészetét is felvillantva, a Somló – hegy levével megkínálva bennünket, bemutatta az alkotóházat és környékét.
Utolsó videó interjút készített vele 1997. október 31. – én Illés Ferenc a zirci Reguly Múzeum igazgatója, akinek még lelkesen beszélt a munkássága mellett a terveiről. Sajnos azonban 1998 tavaszán elkezdett gyengélkedni. Húsvét előtt kórházba került, de már ekkor előrevetítődött a tragédia szele a számára. Június 4. – én délelőtt teáját kavargatva összeesett a családi házának folyosóján. Utolsó szavai ezek voltak: „Kicsit megszédültem” – ezzel édesanyám odaugró kezei között örökre lehunyta a szemét. Temetése 7 – én vasárnap délután volt a bakonyszentkirályi református temetőben. Utolsó útjára messze földről eljöttek a tisztelői. Szinte kísértetiesen bekövetkezett az, amelyet, Ha egyszer elmegyek – című versében előre meg énekelt:
„HA EGYSZER ELMEGYEK
Ha egyszer elmegyek,
Akácokkal szegett temetőbe,
Oda temessetek.
Borongjon szépen, susogva, fájva
Vén akácok hófehér virága.
Kicsi falum népe
Kísérjen a temetési úton
Zsoltárt énekelve.
Mindenki jöjjön sirató – szépen
És nyugodjon le a Nap az égen.
Nagy Bálint
Bakonyszentkirály. 1970”
A temetésre sajnos, Dr. Koperniczky (Enyi) István (Pisti doktor), Édesapám barátja nem tudott eljönni, de egy hozzánk küldött gyönyörű levélben méltatta Édesapámmal kapcsolatos gondolatait:
„„Drága Irénkém ás Bálint Barátom!
Elsőnek most a közelgő Irén nap alkalmával kívánok sok – sok boldog évet fiaid és unokái körében, ahol is közös vérük az én Bálint barátommal csörgedez ereikben és így tovább él a fa melynek gyümölcsei. Életünk itt a földön örök vándorút. Talán egy nagy titok is életünk!
Irénkém ti boldogok voltatok Férjed mellett, aki a gondolkodásban, a szellemiségben egy magasabb rendű ember.
Az Ő szelleme tovább él mindünkben kik szerettük Őt.
Bálint barátom nem halt meg. Őt eltemetni nem lehet.
Drága Ifjú Bálint Barátom. Megkaptam kedves soraidat, és mint Édesapád legjobb barátja had köszöntselek így nagy – nagy szeretetben.
Sajnos a temetésre elmenni nem tudtam. Bár próbáltam Fazekas Aladárékkal elmenni kocsival, de sehogy sem jött ki a lépés.
Készültem egy ünnepi baráti köszöntőre a sírnál, aminek a másolatát elküldöm Most már Barátom-Bálintom.
Leírom benne, hogy is érezem én Őt és milyen óriási hatással volt rám személyisége. Mondhatnám rá döntő hatású volt a további életemre.
Nem szeretném, ha most, hogy eltávozott az én Barátom köztünk megszakadna a barátság. Ennek élni kell örökké, míg nem találkozunk Vele ott fönt. Bár az ő szavai egy életre szólnak.
Bálint él a szívünkben kitörölhetetlenül.
Millió öleléssel sok boldog évet kívánva unokáid körében.
Csókol mindőtöket a titeket nagyon szerető:
Pistátok
Bálintom!
Majd mutasd meg ezen mementót Nagytiszteletű Úrnak… Sejted miért?”
Dr. Koperniczky Enyi István megemlékezése Édesapámról.
„Nagy Bálint Barátom előtt, mint lelki barátja!
Az Ő lelkét hordozó földi rakétája előtt!
Drága Bálint Barátom!
Nem búcsúzni jöttünk ma eléd hisz tőled búcsút venni nem lehet, hisz a te lelked bennünk él szent Szellemeddel együtt mely verseidből felénk sugárzik. Te Bálint barátom fényt hagytál magad után. Hadd idézzem Mécs Lászlót ki szintén benső barátod volt hisz meglátogatott lakásodban:
MÉCS LÁSZLÓ: FÉNYT HAGYNI MAGUNK UTÁN!
AZ ÉLET ÖRÖK BÚCSÚZÁS
Ó BÁR CSAK TUDNÁNK TÁVOZÁSKOR
FÉNYT HAGYNI MAGUNK UTÁN, MINT A MESSIÁS
BELESZERETNI A SZÍVEKBE
APOSTOLOKBA MÁRTIROKBA
HOGY ÁTADJÁK A SZÁZADOKNAK
A SZÁZADOK AZ EZREDEKNEK
FÉNYT HAGYNI, MINT A MESSIÁS!
VAGY LEGALÁBB, MINT AZ ANYÁK!
KIK EGYRE JOBBAN MEGRAGYOGNAK
MINNÉL SÖTÉTEBB LESZ AZ ÉJ
ÉS MINNÉL JOBBAN PORLANAK
A BÁNAT BARNA HANT ALATT
FÉNYT HAGYNI, MINT A JÓ ANYÁNK!
VAGY LEGALÁBB IS MIN A NYÁR
AMELY ALMÁKBA ÉS DIÓKBA
SZERETET ÉDES ÁLMAIT
ÉS ÉDESSÉGÉVEL VILÁGÍT
A HOSSZÚ HOSSZÚ TÉL ALATT
FÉNYT HAGYNI, MINT A DRÁGA NYÁR!
VAGY LEGALÁBB IS MINT A NAP
MELYET ELNYELT AZ ALKONY
DE A LEGDUSABB ÉJBEN IS VILÁGÍT MÉG A GYÖNGYVIRÁGBAN
A LILIOMBAN MÉCSVIRÁGBAN!
AZ ÉLETÜNK OLYAN TÜNÉKENY
Ó SZENT FÉNYT VOLNA HAGYNI VOLNA JÓ!
Az én drága Bálint barátom fényt hagyott maga után! Mi is volt ez a tiszta fény melyet, mint üstökös az égen itt hagyott?
Megfogott engem, arcán mindig egy fennkölt mosoly játszott. Nem a büszke anyagiasságot kereső hiú mosoly a kétszínűségben. Nem is a félrevezető mosoly, a megtévesztő hazug mosoly, hanem a felszabadult lélek Istennel való kapcsolata!
Isten az első, amit ki kell emeljek, az Istenbe vetett mély hite, akit Ő kimondhatatlanul szeretett és rá is áll János apostol evangéliumából: 14/ 23.- 24,: 2AKI SZERET ENGEM MEGTARTJA TANÍTÁSOMAT ATYÁM IS SZERETI ŐT: HOZZÁ MEGYÜNK ÉS BENNE FOGUNK LAKNI!”
Igen az én Bálint Barátom mindig fennkölt halk leigéző, mindenkit meghódító mosoly mögött a Krisztust hordozó ember lakott!
Mi volt az a másik fény melyet az én Bálint barátom árasztott magából?
A MAGYAR FÖLD SZERETETE, SZINTE IMÁDATA!
Bálint Barátom átélte velem együtt a paraszti élet küzdelmét is de azt a semmihez nem hasonlítható örömöt, amit egy paraszti élet udvara ad.
Átéltük a hajladozó szimfóniát zengő búza zenéjét. Átéltük a tavaszi zápor első fűszeres illatát, mely illat semmihez nem hasonlítható, minden francia kölnit túlárasztó különös illat. Átéltük együtt az aratásban, amikor belevágtuk kaszánkat a búzába és valaki szent zenével dőlt neki a még álló búzához. Olyan jó volt az illatos szénában egy pihenésre aludni, avagy még éjjel is kint aludtunk sokszor a kepébe. Micsoda illat bent egy kepében vagy egy szénaboglyában aludni. Ünnep volt minden művelet a földdel kapcsolatban. Ünnep volt a vetés, a szénakaszálás, gyűjtés, aratás, a takarulás, a cséplés. De most a kinti mező után tekintsük meg a kis paraszti udvart, mely, mint egy kis PARADICSOMBÓL EGY RÉSZ sugározta magát az életet. A kiscsibék csibogása, kislibák halk énekük, a tyúkok, a kakasok zenéje, a kiscsikó nyerítése. Ünnep volt és ittunk, ha a kisborjú sikeresen a világra bujt. De ott volt a kis család már: én is, mint kis járogatni tanuló fiúcska örültem a kis kutyának, a kis cicának, akik szintén a paradicsomi miliőhöz tartoztak. Ezért halhatatlan Nagy Bálint a költő, aki átérezte a föld üzenetét: hogy éljünk, hogy örüljünk és szeressük egymást. Ezt sírja vissza a túlmechanizált számítógépes világban Nagy Bálint. Ezért örök az ő költeményei, ezért Nagy ő nem csak a nevében, de a költészete mondanivalójában is. Vajon ki érzi ma a széna, a búza illatát a nagy kombájn, bűzt árasztó motorja után? Hol van a meghittség a családokban, hisz nem szabad elfelejteni a Föld valami tiszta légkört sugallt, egy szinte bűnnélkülit. Falun közelebb érezte magát a mindenki egymáshoz: szinte család volt egy falu. Ez a tiszta légkör melyet Bálint Barátom versei sugallnak, egy nagy költő Isten jelenlétében, a magyar föld és emberszeretetének sugárzása: FÉNYE!
Felvetődött bennem a kérdés, amire talán mindenki maga adjon választ:
Ha a természettől elszakadunk a mai túlmechanizált világban, vajon a mai ember a boldogabb a Panel sivatagban, hol a TV oda hozza a világot. A Boltban megtalálja a tápos csibéket, utazhat repülővel az egész világba:
AZ EGÉSZ VILÁG AZ ÖVÉ! Vagy az a kis paraszti Édenkert a maga Életörömeivel?
Kérdésem, amire Nagy Bálint is rámutatott: a kis világban megtalálni önmagunkat, avagy a NAGYVILÁGBAN TÚLHAJSZOLJUK ÖNMAGUNKAT SOHA MEG NEM TALÁLVA A SOK FELBOMLOTT CSALÁDBAN!?
Meg kell őrizni Nagy Bálint költeményit örökre, mely egy soha vissza már nem térő boldog, Meghitt világ örök dokumentuma marad!
Igen, Bálint Barátom e fényt hagytad magad után: Tiszta fényt, mely világítani fog a késő századoknak, ahol már talán a költő szavai jutnak eszembe:
MINT OLDOTT KÉVE SZÉTHULL NEMZETÜNK!
Nem búcsúzunk Bálint Barátom! Viszünk magunkkal!
A Te igaz barátod:
KOPERNICZKY DR ENYI ISTVÁN
ORVOS FESTŐ”
Meghalt a parasztköltő. Költői életművének méltó értékelése még várat magára, ezt immár az utókornak kell majd elvégezni. Barátai és tisztelői 1999. január 9. – én Bakonyszentkirályon létrehozták a „Bakony, Te szép Hazám” Parasztköltők Nagy Bálint Alapítványát. Céljuk az, hogy felkutassák e hazában és a határon túl élt, élő és alkotó parasztköltőket. Műveiket összegyűjtsék, megőrizzék, ismertessék, minél szélesebb körben terjesszék ezt a sajátságos műfajt, ami a népi költészet gyöngyszemének számít. Azon fognak munkálkodni, hogy egykoron az egyetemes magyar irodalmi oktatás részeként tanulhassák majd a fiatalok különféle iskolákban műveiket.
2001 – ben szülőfalujában szabadidő parkot neveztek el róla.
2001 – ben az alapítvány elkezdte parasztköltők verseinek a kiadását antológia formában. Az első kötetünk címe Paraszti Mezők Küldötte Vagyok – volt, amelyben Nagy Bálint is helyet kapott 15 versével.
2002 – ben az alapítvány kiadásában megjelent az Alkonyati séta a Bakonyban – című, válogatott verseit tartalmazó verseskötete. Ebben a könyvben a költő gazdag életművéből egy csokorra valót válogattunk össze. A válogatás legnagyobb blokkját a szerelmes versei teszik ki, amelyből az élete során elég bőséges terjedelemben énekelt.
2003 – ban az alapítvány kiadásában megjelent Szántogat a paraszt - című parasztköltő antológiában is helyt kapott 7 versével, amelyet az 5. Magyar Parasztköltészet Napján mutattunk be. Ugyanekkor avattuk a Róla elnevezett Nagy Bálint Parkot is.
2004 – ben parasztköltők szerelmes verseiből kiadtunk egy szerény válogatást Letűnt szép napok emlékére - címmel, amelyben 8 versével szintén helyet kapott.
2005 – ben Szép vagy Magyar Hazám – címmel megjelentettünk hazafias és háborús verseiből egy válogatást.
2006 – ban „Hűséget számomra örökül jussoltál” – címmel a költő fia ifj. Nagy Bálint írt Róla egy szubjektív életrajzot, amelyet a 8. Magyar Parasztköltészet Napjára jelentettünk meg.
2008. október 4. – én immár tizedik alkalommal rendeztük meg Bakonyszentkirályon a Magyar Parasztköltészet Napját. Az egész napos rendezvényen versmondó versenyen a témába vágó versekkel, valamint kulturális műsorokkal adóztunk emléküknek. Itt került bemutatásra a költő Paraszti Mezők – című válogatott vers és prózakötete. Ebben sok olyan verse jelent meg, amely eddig csak kéziratban volt olvasható. Ezen a napon avattuk fel és megkoszorúztuk a róla elnevezett Nagy Bálint Parkban felállított szerény emlékművet, amellyel Bakonyszentkirály Önkormányzata adózott a helyi parasztköltő emlékének.
A következő években is megrendezésre kerültek a Magyar Parasztköltészet Napja rendezvényeink, legutóbb és egyben utoljára 2012. október 06 – án 14. alkalommal adóztunk emléküknek, köztük Édesapámnak is.
Ezzel az eléggé kibővített életrajzi írásommal szeretnék adózni Édesapám emlékének és költői munkásságának.
NAGY BÁLINT BAKONYSZENTKIRÁLYI PARASZTKÖLTŐ VISSZAEMLÉKEZÉSEI 1 – 2
https://www.youtube.com/watch?v=P1Utzw7uF1E
A 2 részes életrajzi film Nagy Bálint Bakonyszentkirályi parasztköltőről szól.
A felvétel a Bakonyszentkirály, Bakonyoszlop, Csesznek
Közérdekű Közösségi Kalendárium (1985 -- 86) mellékleteként jelent meg.
Készítette az Országos Közművelődési Intézet
Ifj. Nagy Bálint (Valentinus)
Gyula. 2024. 03. 01. Péntek Délelőtt 10: 45
