Tucatjával vannak pusztulásra ítélt kastélyok a Délvidéken. A trianoni területrablás után szinte kivétel nélkül államosították őket, egy részüket lerombolták, napjainkban pedig a megoldatlan magánosítás hátráltatja a restaurációt.
Összeállításunkban bemutatjuk az egykori templomépítő, közösségerősítő, településteremtő délvidéki főurak kastélyainak, majorságainak és arborétumainak a maradványait. Több mint 80 kastély válik lassan az enyészeté a Délvidéken. Így pusztulnak lassan, egy nemzet történelmi-kulturális értékei. Ha pedig netalán az elhanyagolt kastélyok felújítására lenne is anyagi forrás, azt a mai napig megoldatlan magánosítás kérdése gátolja meg. A valamikori tulajdonosok utódait sok esetben érdekelné a restauráció, de csak abban az esetben, ha visszakapnák tulajdonjogukat. A trianoni tragédia, majd az azt követő kommunizmustól egészen napjainkig iszonyatos mértékű rombolás érte az egykor szebb napokat látott kastélyokat. A magyar és német kézben lévő épületek kisajátításakor a szerb partizánok elüldözték, rosszabb esetben agyonverték a több generáción ott élő gazdákat, helyükbe pedig szerb újgazdagokat és menekült telepeseket hozattak. Egy adott terület tősgyökeres népének, történelmi emlékeinek, múltjának eltüntetése mindig is egyik legelső feladata volt a megszállóknak. Nem történt/történik ez másként a Dévidéken sem.
Nikola Tanurdzsics, a Vagyon-visszaszolgáltatást Követelők Egyesületének tagja szerint a régi kastélyokat Délvidék egykori földbirtokosi fényének megőrzése miatt kellene visszajuttatni az utódoknak.
Karátsonyi-kastély (Beodra) - a partizánok "bárók, grófok fasiszta naplopók" jelszóval üldözték el a magyar főurat
Karátsonyi Andor kastélya
- 1932-ben, gyermekkoromban, szemtanúja voltam, amikor gőzgéppel lerombolták gróf Karátsonyi Jenő üresen hagyott kastélyát. Az emberek elhűlve nézték a pusztítást. Senkinek nem volt közömbös annak a kastélynak a földig rombolása, amelynek a falu legnagyobb része a megélhetését köszönhette, mégsem szóltak egyetlen szót se - meséli KARAKÓ János, a 80. életévében járó kántor, aki korábban főállású fényképészmester volt a faluban. Az épületanyagból aztán lóistállót építettek az Aladár-majorságban. Mára az istállókkal együtt a kúria is ebek harmincadjára jutott. Az elburjánzott erdőből előtűnő omladozó falak, üresen tátongó gazdasági épületek nemcsak a gazdálkodás, hanem a szellemiség csődjét is tanúsítják az egykori Torontál vármegye pusztuló területén.
A Beodrán lerombolt kastély üresen maradt helyét és a körötte levő parkot aztán felparcellázták, és házhelynek osztották szét a falu lakói között.
Karátsonyi Andor kastélya sem járt jobban. Pedig az egyemeletes, klasszicista stílusú épület a legszebb bánáti kastélyok egyike lehetne. Ma is áll még a falu főutcáján az egykori, ma gépparkul szolgáló csodás épülettel átellenben, de napjai meg vannak számlálva. Miután 1945-ben a partizán ,,értékteremtők" a ,,bárók, grófok fasiszta naplopók" jelszóval elvették az épületet - amelyben a Magyarország vármegyéiről az 1900-as években kiadott monográfia szerint sok értékes műtárgy és 2500 kötetes könyvtár volt -, és néhány évig iskolát próbáltak működtetni benne. Most pedig a tisztítószereket és piperecikkeket gyártó Hinom vegyi üzem savas termékei marják a még megmaradt falakat, és pusztítják az egyre fogyatkozó, valamikor talán franciakert fáit. Pedig ebben a kastélyban Munkácsy Mihály is többször járt Szamossy Elek festő és restaurátor inasaként. Szamossy ugyanis rendszeres látogatója volt a Karátsonyi családnak. Az újabbnál újabb portrék festésén kívül a régiek restaurálását is végeznie kellett, ezért természetesen az inasát is magával vitte.
A Karátsonyi család birtokába egyébként 1781-ben került Beodra, amikor is Karátsonyi Bogdán örmény származású főnemes megvette a kincstártól. A család 1591-ben Franciaországból érkezett és telepedett le a moldvaországi Badocsányban, onnan pedig Erdélybe került, és ott vette fel a Karátsonyi nevet. Címerlevelüket az egyik erdélyi fejedelemtől nyerhették. A család nemességét, akárcsak grófi ágát is az erdélyi fejedelmek és a magyar királyok többször megerősítették.
Miután Beodra a birtokukba került, a magyar és a német római katolikus hívek számára először káplánságot, majd plébániát hoztak létre, 1838-tól 1842-ig pedig felépíttették a Mária Magdolna-templomot is. A templom bútorzatát több mint száz évvel ezelőtt Fogarasi János asztalossegéd készítette, de itt van a Karátsonyi Irma által 1893-ban varrt gobelinkép is, mely a kisded Jézussal a karjában Mária Magdolnát ábrázolja.
A gróf Karátsonyi család emlékét és címerét a beodrai cserkészcsapat őrzi, a trianoni békediktátum előtt elhalálozott családtagok örök nyugalmát pedig az altemplomban kialakított családi kripta őrzi.
Emlékük a felszabadulásnak mondott fordulatig elevenen élt a faluban. A tárgyi emlékek megsemmisülnek, az épületek omladoznak, a kastély éppúgy, mint a vele szemben álló, ugyancsak klasszicista stílusban épített kísérőlétesítmény is. Annak utolsó tulajdonosát, Mohot Ádámot 1944. őszén a partizánok verték agyon. Azok, akiknek korábban kenyeret adott.
A Hammerstein- és Fernbach-kastély- Trianon után szerb nagygazdának ajándékozták
A Fernbach kastély
Női ágon a Rasztinai báró Rédl családhoz kötődik a Kelebia-puszta és Sári-puszta között húzódó, Hammerstein báró birtokaként ismert Babapuszta, ma Aleksa Šantić.
- Éppen ezért annak idején egyházközségileg is Őrszálláshoz tartozott ez a település. Hammerstein báró kastélyát is cifrakert, arborétum vette körül. Ebből mára egyetlen fa sem maradt, de a kastélyra sem nagyon lehet ráismerni. A kommunizmus beköszöntésével a földszinti részbe az új tulajdonos, az állam, a kombinát irodáit költöztette be, a hátsó udvari részben pedig az elmúlt években egy menekült család talált új otthonra - mondja Bíró Józsefné, Szili Katalin, akinek már a nagyapja is itt született Babapusztán, és az első világháborúig a báró parádés kocsisa volt, majd miután a háborúban megrokkant, juhászként élte le életét. A trianoni végpusztulás forgatagának közeledtével Hammerstein bárótól a belgrádi minisztériummal kiváló kapcsolatban álló Bešlić család tulajdonába került a négyszáz hektárnyi birtok. Egy részét a család valószínűleg ki is fizette a bárónak. Nagyanyja elmondásából Katalin emlékszik rá, hogy a báró intette Bešlićéket: nem lesz annak jó vége, ha a birtok munkásainak megélhetését a végtelenségig korlátozzák. A bajmoki nagygazda ugyanis pör alá fogta azt a három hold földet is, amit a munkások a távozó bárótól végkielégítésként kaptak. Habár néhányuk megőrizte az ajándékozásról szóló iratot, a bíróság mégis csak két hold termőföldet és a felépült tíz házat hagyta a munkások tulajdonában. Ezt az egymás mellett épült tíz házat ma is magyar falunak mondják Aleksa Šantićon, az 1941-től Hadikkisfalunak nevezett székelytelepen. A székelyek ekkor fatemplomot építettek, s 1944-ben, a partizánok elől menekülve hátrahagyták azt. Az új hatalom a templomban ,,kultúrház''-at rendezett be. Csupán a temetőbe átvitt harang maradt meg belőle. A gyógyítás főangyalának, Szent Rafaelnek a tiszteletére öntetett harang, gróf Zichy Gyula kalocsai érsek adománya, tanúsítja és hirdeti ma is a település, Hadikkisfalu elnevezését. Lélekharangként használják a szerb ortodox és a néhány magyar katolikus végső búcsúztatására. Az itt élő magyarok ugyanis 1951-től már nem Őrszálláson temetik el halottaikat, hanem a helybeli temetőben.
Geschner-kastély (Bábapuszta) - a szerb menekültek láncfűrésszel romboltak
A Geschner-kastély Május 9-e birtok néven szintén a Bábapuszta (Aleksa Šantić) kombináthoz tartozik az egykori Geschner-kastély a körötte levő, alig tizenöt éve még felbecsülhetetlen értékű több hektárnyi parkkal. Az egypártrendszer idején még a kiváltságosok érdemeinek cirógatására szolgáló szállodaként működtették, s a parkot két kertész gondozta. A miloševići rezsim idején aztán rohamos pusztulásnak indult nemcsak a park, hanem a kastély is a benne levő kápolnával együtt. A szétvert fehérmárvány oltár, az ikonszerűen falra festett stációknak többnyire csak a kivésett helye, a megmaradtak pedig összekaszabolva hirdetik a hitet, embert megsemmisítő gonosztevők tobzódását.
- Mindent megsemmisítenek itt, ami a magyar múltra, kultúrára utal - mondta Bíró József, a korán árván maradt verőcei (viroviticai) születésű ember, aki a negyvenes években Őrszállásra került nevelőszülőkhöz, majd az ötvenes évek elején, akkor már a hercegovinai telepesek által Aleksa Šantićnak nevezett településen kapott munkát. Itt alapított családot, és vette vállára a magyar ember életkeresztjét.
- Még bízunk, reménykedünk, hogy majd csak, majd csak jobbra fordul a sorsunk. A világ azonban szemet huny, nem akarja látni embertelen helyzetünket - mondja, miközben kikísér, hogy fia, Tibor kalauzoljon el a Geschner-kastély romjai között.
- A miloševići háborúval együtt megérkeztek az újabb kori telepesek, a menekültek is. Szinte mindegyikük láncfűrésszel jött, és arborétum ide, cifrakert oda, még az utakat védő fasorokat is kivágták. Ami a kastélyon érték volt, elvitték, amit pedig nem bírtak elvinni, azt tönkreverték. A szóbeszéd szerint a kastély tornyában levő harangot Bata Živojinović színésznek adták, aki azt egy filmforgatáskor szemelte ki magának - közli a harmincötödik életévét taposó fiatalember. Amíg a kastély belsőkertjében levő több száz éves négy ginkófa felé próbáljuk magunkat áttörni az aljnövényzettel benőtt parkon, arról beszél, hogy csakis akkor házasodik meg, ha sikerül magyar leányt találnia, mert csak így viheti majd tovább a keresztet.
Az alföldön ritkaságszámban levő ginkó a Föld őstörténetének minden katasztrófáját túlélte (földrészek, hegyek keletkezését és pusztulását, őshüllők kihalását stb.). Átvészelte a modern idők legnagyobb pusztítását, a hirosimai atombombát is. Ott a nagy tűzben minden élőlény elpusztult. Az egyik templom mellett a ginkófának is csak üszkös csonkjai maradtak. A következő tavaszon egy rügy kihajtott a roncson. Gondos ápolás megmentette, ma már erőteljes ágazat fejlődött ki a pusztulásra ítélt fán. Babapusztán, Hadikkisfaluban, Aleksa Šantićon vajon elkerülik-e ezek a fák a láncfűrészek pusztítását? Templom, kápolna már nincs a közelükben. A Jézus keresztre feszítését megjelenítő stáción is mély vájatok jelzik: nemcsak újra megfeszíteni akarják őt, hanem követőikkel együtt eltüntetni a föld színéről.
Pecze-kastély (Kishegyes) - A partizánok csákánnyal törtek-zúztak
Pecze-kastélynak hívja az egész falu, jóllehet már aligha illik rá ez a megnevezés, hiszen évtizedek óta mostoha sorsra ítéltetett, s már csak a lenyugvó nap sugaraiban megmutatkozó romok delejes képe sejteti, valaha elegáns, párját ritkító, impozáns épület emelkedhetett itt a XX. század elején. Egykori tulajdonosa, Pecze Ferenc kishegyesi földbirtokos apai örömében építtette egyetlen lányának 1923-ban, egy dombtetőn, kívül a település központjától - talán, hogy távol legyen a kíváncsi tekintetektől, vagy mert úgy ítélték meg, a sajátjukon úgy és addig terjeszkedhetnek majd, ameddig a ,,takarójuk ér. Ki tudja...? A még élő emlékezők szerint nem is kastély volt az, hanem villa, amelyet a világjáró feleség, Pecze Teréz képzelhetett el a párizsi villák mintájára és talán francia építők tervei alapján. Senki sem tudja pontosan. Azt sem, hogy a döbbenetes pusztítást és rombolást átélt kastélyról és egykori lakóiról maradt-e valamilyen írásos dokumentum.
Dr. Majláth Norbert kishegyesi gyermekgyógyász személyesen is ismerte Pecze Terézt, és gyermekként többször is vendégeskedett a Baba-lakban.
- Édesapám, Majláth József a falu orvosaként ismerkedett meg a Pecze házaspárral, s mint utóbb kiderült, igen jó barátságban is voltak. Szüleim megjelentek az estélyeken, ahol nagyon sok híres ember megfordult. Tera néni ugyanis nagyon művelt, több nyelvet beszélő, világjáró asszony volt, bejárta egész Európát, s neves emberekkel tartotta a kapcsolatot. Állítólag imádott kártyázni, s ha elfogyott a pénze, csak hazaüzent: ,,Ferikém, küldjél pénzt, mert nem tudok hazamenni". S akkor a férje eladott egy-két lánc földet és törlesztette felesége adósságait. Feri bácsi alacsony, zömök ember volt, Tera néni pedig egy jól megtermett, ám nagyon szép asszony. Sajnos Feri bácsi korán elhunyt, még 1935-ben, s Tera néni magára maradt, mivel kislányuk még csecsemőként meghalt torokgyíkban. Egyetlen örökösük Tera néni unokahúga, Pusza, vagyis Margit később férjhez ment egy okleveles mérnökhöz. Récsey bárót mi csak Gömbinek becéztük, mert olyan is volt, kövér. A háború után Stuttgartban telepedtek le, mivel Gömbi sváb származású volt... Puszának az utolsó levelet 2001-ben küldtem, de nem jött rá válasz, lehet, hogy már nem él. Más örökösről nem tudok, noha emlékszem, Tera néni a birtok és a kastély államosítása után sokáig a topolyai és a szabadkai rokonoknál húzódott meg - emlékezik Majláth doktor.
Emlékképei között felvillan az is, amikor 1948-ban egy este váratlanul betoppant hozzájuk Tera néni egy kofferral a kezében és zaklatottan mesélte, hogy kizavarták otthonából a partizánok, akik szeme láttára szuronnyal vagdalták fel a gobelinekkel kárpitozott bútorokat, puskatussal törték szét a szalonban felállított szobrokat, csákánnyal szakították fel a parkettet..., s csak annyit engedtek meg neki, hogy néhány személyes holmit összecsomagoljon... Margit, az unokahúg sem vészelte át fájdalommentesen a rendszerváltást. Őt és édesapját csak azért sújtották börtönbüntetéssel, mert aranyat találtak a lakásukban. Az idős bácsi ugyanis, amikor megszorultak, egy arany ,,ferencjóskát" akart értékesíteni - és lebukott. A házkutatás alkalmával egy befőttesüvegben találtak még aranypénzt, s ez volt a megtorlás oka. A konfiskálás ugyanis a teljes vagyon elkobzását jelentette - térítés és ellenérték nélkül.
- A korabeli újságok azt írták, a nép könyörtelen volt azokhoz, akik addig a hátukon élősködtek, és a verejtékükből gazdagodtak meg. Peczéék - jóllehet csak törpebirtokosnak számítottak az akkor vidékünkön élő többi földtulajdonoshoz képest, hiszen mintegy 300 holdon gazdálkodtak csupán - sohasem élősködtek. Nagyon sokat adakoztak, jótékonykodtak, s béreseikkel sem bántak mostohán. Ha így lett volna, vajon miből építhetett volna házat az egykori kocsisuk?! Feri bácsi elnöke volt az önkéntes tűzoltóegyletnek, a kaszinónak, Tera néni pedig minden béresét vagy cselédlányát megajándékozta esküvő alkalmából, gyerek születésekor... A templomnak harangot vettek. Kápolnát építtettek a Kálvária-temetőben, ami most halottasház... A majálisozókat mindig beengedték a kastélyt övező hatalmas parkba, ahol bazárosok kínálgatták portékáikat...
A XX. század elején épült korszerű villa (az építkezéshez vasbetont használtak, és bevezették a központi fűtést!), ami ma méltón lehetne műemlék is, sajnos, a második világháború után ebek harmincadjára került. Először a katonaság használta, itt tartották a területi egységek terepi gyakorlatait és a fiatalok honvédelmi kiképzését, egykor a pincehelyiségekben szegény sorsú családok is laktak, aztán a vadászegyesület tulajdonába került... De csak a tulajdonosokat váltotta, érdemben senki sem törődött vele. Sőt, aki csak tehette, rontott-bontott rajta. Elhordták a cserepet, a téglákat, az ablak- és ajtókereteket. Mintha a táj szégyenfoltja lett volna, le akarták végképp tarolni. Sikerült.
2002-ben a Dombos Fest szervezői még megpróbálták felhívni rá a figyelmet. Szebb-jobb sorsot is álmodtak neki. Aztán kiderült, az új tulajdonos, Kelemen László (Pipacs) fel akarja újítani, visszaadni eredeti formáját és falusi luxuspanzióvá alakítani...
Nem sikerült. A Pecze-kastély ,,senkié és mindenkié", s már csak rom és szeméttelep.
Engelmann-kastély (Ada határában) - az "őszirózsás forradalom" idején lopták szét
A XIX. század végén a járásföldek felosztása idején jutott nagybirtokhoz Ada határában többek között Engelmann Jenő is, aki a 2000 hektáros birtokán Gunaras és Kavilló között építette fel a majorságot és a kastélyt, legyen hol a nyári hónapokat töltenie a családnak. A birtok állandó lakói a cselédek, komenciós béresek és a környékbeli zsellérek voltak. Az 1919-es ,,őszirózsás forradalom" idején érte az első csapás a kastélyt. Az emberek, amit csak értek, vittek. A széthordott tárgyak felkutatásában még az itt állomásozó francia katonaság is részt vett. Lassan elő is kerültek a tárgyi értékek, de a visszatérő Engelmann család nem ezek hiányát fájlalta legjobban, hanem azt, hogy amikor a trianoni békediktátummal elszakított terület új fennhatóság alá került, a szerb királyi hatalom likai dalmát telepeseket hozott a vidékre, és számukra az Engelmann-birtokból hasított ki családonként hat hold földet. A cselédházak álltak még a hetvenes években is. Az itt élőket akkoriban költöztették át a Pobeda mezőgazdasági birtokra. A gazdasági épületeket lassan lebontották. Mára már csak az egykor több holdnyi park és a kastély csupasz falai maradtak meg, pedig alig néhány évtizeddel ezelőtt még bálokat és művelődési rendezvényeket tartottak itt a környékbeli tanyavilág többnyire magyar fiataljai. Jártak ide Tornyosról, Keviből, Zentagunarasról a fiatalok. Az Engelmann családról és a kastélyáról azonban már nincs sok emléke a környék magyar lakosságának. Többnyire juhászok bérlik a terület legelőjét.
Gunarason két kisgazda családról, a Hermeczről és a Berecről elnevezett szállás sorsa jellegzetes. Az 50 hektáron gazdálkodó kisgazdák, ha kastélyt nem is, de kastélyhoz hasonlatos szállásokat építettek hatalmas magtárakkal, istállókkal. Közülük a Hermecz Andoré ma is áll még. Igaz, a magtárépületet, melyet az 1920-as években katolikus templom hiányában imaháznak használtak, időközben lebontották.
- A Berec-szállás szomorú sorsra jutott, szeméttelep lett a helyén. Pedig azon a birtokon hozták létre az első mezőgazdasági szövetkezetet, a Kossuthot - meséli Posztós Lászlóné Hermec Valéria. Mint mondta, még a 70-es években is éreztették vele, hogy kulákivadék. A múltról nem beszélt a család. A félelem, a rettegés annyira elevenen élt a szülőkben, hogy mindmáig jóformán még beszélni sem mertek róla. Úgy tervezik, hogy lehetőségeikhez mérten megpróbálják visszaadni a szállásnak - ahol egy időben a csendőrlaktanya is volt - az eredeti, kastélyszerű jellegét.
Az itt emelt épületek, kúriák történetéhez azonban már csak esetenként tapadnak közösségteremtő vonatkozások. Az imaház és a majorságok nemcsak hitbeli, szokásbeli és műveltségbeli életritmust kölcsönzött a falunak, hanem igényt és alapot is templom építésére - amely végül is a gyökerét képezi egy faluközösségnek.
Kárász-kastély (Horgos) - a kommunizmus által pusztulásra ítéltetve
Horgoson található a vidék legszebb barokk stílusban épített, egyébiránt pedig műemlékvédelem alatt álló Kárász-kastély. 1945 óta nemcsak a szórványban pusztítják, vagy szándékosan hagyják pusztulni műemlékeinket, minthogy a megsemmisülés hidegverítéke már ott gyöngyözik a tömbben élő magyarok homlokán is. A Kárász-kastély a térség gyöngyszeme volt. Nem a magyar múltja miatt, hanem mert egyetemes értéket képviselt. Megsemmisülése már az államosításkor elkezdődött. Nyűtte a katonaság, az iskola, gondját azonban senki sem viselte. Az 1956-os magyar forradalom és szabadságharc leverése után a menekültek átmeneti befogadó-központja volt. Az épület életben tartására nem, csak a temetésére gyűlik köré a média. A kifosztott, a megbontott tetőszerkezetű, omladozófélben levő műemléket most az ajtók befalazásával szándékozza megmenteni a község és a műemlékvédelmi intézet ,,gondoskodó" vezetősége.
Főtisztelendő Palatinus István plébános szerint Horgoson nemcsak a Kárász-kastély, hanem az Ybl Miklós tervezte kamarási vasútállomás és a kamarási villasor pusztulását is közömbösen szemlélik, és ebben a kérdésben a mindenkori helyi politikusok felelőssége sem kerülhető meg.
- A több mint fél évszázadig tartó kommunista szemléletmód gyümölcse most érik be, amikor már nemcsak a szépemlékű család épített öröksége semmisül meg, hanem még az emléke is. Az ősszel temettük el Kárász Miklóst, aki gyermekkorát még a kastélyban töltötte - mondja Palatinus István, a falu lelkipásztora.
Szécsen-kastély (Temerin) - A kastély park tavába szennyvizet eresztettek, ma középiskolának ad otthont
Temerint 1796-ban gróf Szécsen Sándor vásárolta meg, aki hamarosan barokk stílusú kastélyt építtetett, körülötte mintegy húszholdnyi parkkal. 1860-tól Fernbach Antal apatini gabonakereskedő tulajdonába került a kastély, aki a körülötte lévő parkot arborétummá alakíttatta. A Szécsen kastély jelenleg a Lukijan Musicki Műszaki középiskolának ad otthont. Az erőszakos – sokszor meggondolatlan – beavatkozások mind kárára voltak (vannak) a kastély mellett elterülő parknak. Így a vadaskert ötlete nyomán – bokor és facsonkítással járó – a körülkerítés, majd az említett közvállalat által szervezett „parkrendezés” is, amikor a bokorszintet teljesen kiirtották, vagy a sportközpont szennyvizét a park tavába eresztették stb.
Ezen a videón például a tetőszerkezetén dolgoznak :):