A vétkek elkövetésének folyamatában rendszerint felismerhető a fokozatos súlyosbodás. Azért, hogy elejét lehessen venni az elkövető erkölcsi zuhanásának, majd a végső bukásának, rendkívüli fontosságú időben megállítani a folyamatot. Mindez azért fontos, mert az erkölcsi romlás többnyire öngerjesztővé válhat.
A folyamatra jellemző, hogy a vétkező bármely tettének lelepleződés-veszélye okán, a következő elkövetett tette súlyosabb vétségű lesz az előbbinél.
Így lehet a könnyűnek számító hazugság vétségéből a lopáséba esni, a lopástól eljutni a megsemmisítésig, a gyilkosságig, majd sorozatgyilkosságra vetemedni.
Lássuk e három fogalom értelmezését:
Hazugság: mások tudatos félrevezetése, a tények valóságnak nem megfelelő közlése, meggyőződésünk ellen való beszéd, bűn a nyolcadik parancsolat ellen. A hazugság elsősorban a beszéd adományával való visszaélés, de megnyilvánulhat cselekvésekben és magatartásban is (képmutatás, színlelés). Lehet kényszer szülte és tréfálkozó is.
Az egyház tanítása szerint a hazugság önmagában véve rossz, tehát minden fajtája bűn: a kényszerhazugság is bűn, csak kisebb súlyú. Az egy-egy alkalommal, kisebb jelentőségű dologban elkövetett hazugság bocsánatos bűn, de gyakori ismétlődése állapotszerű hamissághoz vezet. A hazugság súlyos esete a rágalmazás, kapcsolatokat tönkretevő formája a hízelgés. Az ártó hazugság jóvátételt követel.
Az illetéktelen, tolakodó kérdésekre adott kitérő vagy (nagyon indokolt esetben és ritkán) kétértelmű válasz megengedett.
Lopás: más tulajdonának elvétele a tulajdonos tudta és beleegyezése nélkül, bűn a hetedik parancsolat és az igazságosság erénye ellen. Elkövetője a tolvaj. Ha nyíltan és súlyos erőszakkal (fegyver) történik: rablás.
Erkölcsi súlya az eltulajdonított érték nagyságától függ, általában a napi megélhetést biztosító összeg fölött halálos bűn. Súlyosbító körülmény lehet a lopást elkövető, ill. a meglopott személye. Nagyobb bűn a lopás, ha elkövetője: gazdag ember; közvagyonnal rendelkező felelős személy (politikus, köztisztviselő); oktató, nevelő stb.; másokkal is szövetkezik a lopásban (szervezett bűnözés). Nagyobb bűn a lopás, ha kiszolgáltatott embert (szegény, magatehetetlen, magányos, koldus stb.) lopnak meg.
Gyilkosság: szándékos és közvetlen emberölés, bűn az ötödik parancsolat ellen. Elkövetője halált okoz, gyilkos.
Az ókori népek számára a vér az élet székhelye, sőt „a vér az élet”, s az élet, főként az emberi élet egyedül Istené: ezért, aki ember életére tör, bizonyos értelemben magára Istenre támad. Főként az apa- és anyagyilkosságot büntették. Az egyház állandó erkölcsi tanítása szerint a gyilkosság belsőleg rossz cselekedet, sőt II. János Pál pápa hangsúlyozza, hogy a meggyilkolt vére a földből, melyre kiomlott, követeli, hogy Isten igazságot szolgáltasson. E szövegből merítette az Egyház az égbekiáltó bűn kifejezést azoknak a bűnöknek a megnevezésére, melyek Istenhez kiáltanak megtorlásért, és az elsők között közéjük tartozik a gyilkos.”
Az előbbi értelmezés szerint, más tulajdonának kisajátítása, beleegyezés nélkül: lopás. De egy közösségnek természetes, Istentől rendelt tulajdona a közösségi lét feltételeihez való joga is. Megkérdezése nélkül ettől megfosztani: az is lopás. E tettnek általában folyamata is van, mert a lopást rendszerint hazugság előzi meg és követheti, később, súlyos esetben, a fizikai megsemmisítés.
A tettek elkövetésének rendszerint az anyagiba ragadt ego önzése az elindítója, de a továbbiakban a folyamat öngerjesztőjévé, a vétkező - tette miatti - lelki terheltsége okán válhat.
A tettes vétségeinek súlyosbodásával együtt nő lelki terheltsége, ami súlyosabb tettre sarkallja. Ettől válik idővel veszélyesen öngerjesztővé a folyamat.
Az elején a zuhanás még megállítható és belőle teljes lehet a gyógyulás is. Később már nehezebb megszabadulni az egyre súlyosbodó tehertől. A tettes csak úgy képes megválni tőle, ha időben bejárja a megtisztulás útját, ami: beismerés, jóvátétel és javulás. A teher alóli feloldozás csak ez után következhet be.
Az eredményesség tekintetében viszont döntő kérdés az, hogy mitől következhet be a tettes magatartásában egy ilyen - beismeréssel kezdődő - teljes fordulatú változás? Mert ez ritkán történik meg a maga jószántából!
Ennek titka - végső esetben - a kialakult vagy mesterségesen kialakított szükséghelyzetek kényszerítő hatásával kapcsolatos.
Láttuk azt már korábban is, hogy szükséghelyzetben az ember jól csak az igazi értéket választva dönthet, azt ami megtartja és élteti. Így a tettes is, valós szükséghelyzetbe kerülve az erkölcstelen helyett csak az erkölcsi értéket választhatja.
Szükséghelyzet teremtődhet a Teremtő Isteni Rend Törvényének közvetlen beavatkozásával, vagy emberi kényszerrel, törvénnyel, szabállyal - a Teremtő Isteni Rend nevében -, mindkettő, amint láttuk, épp az Igazság helyreállítója olyankor, mikor a Kegyelem nem hoz kellő eredményt.
Ha a tettes erkölcsi magatartásában kellő időben nem áll be a fordulat, akkor annak - a legfőbb vétek elkövetése okán - teljes erkölcsi bukás lehet a vége, ahonnan a Teremtő Rend Törvényei szerint már nincs visszaút.
