A demokratikus rendszerek elzsarnokiasodásának első előidézője az anyagiak egyoldalú, fentről történő elosztási módja, lévén hogy a központosított elosztás a vezetők önkényeskedésére ad lehetőséget. A fentről elosztott anyagi a közösségen belül nem hozhat létre mást, mint csak egy függőleges és egyéni érdekeken alapuló hűbéres zsarnoki-szolgai szerkezetet, melyben minden hűbéres a hatalom adta bérért hűséges.
Természetesen tevődik fel a kérdés: ki tud egy ilyen rendszerben nemesnek megmaradni? Csak az, aki kívül esik e függőleges hűbéres visszaosztásból, aki független a központilag elosztott anyagiaktól, és ezáltal megvesztegethetetlen is. Ezek ma, csak az önálló vállalkozók lehetnek, akik elsősorban saját alsó körű vásárlóikhoz maradnak hűségesek, ezek éltetik és teszik függetlenné a felső hatalomtól.
Világosan látszik tehát: ha egy „demokratikus” rendszerben valaki fentről kapja a létéhez szükséges anyagit, az előbb-utóbb függő szolgájává válik a hatalomnak, míg aki tisztességes munkáért lentről - embereket szolgálva - részesül belőle, csak az maradhat meg a hatalomtól független - az emberektől függő - nemesnek.
Aki saját léte érdekében a hatalmat szolgálja az: hűbéres hatalom-szolga.
Aki közösség-szolgaként biztosítja létét csak az: a hatalomtól független nemes.
Egy demokratikus rendszert minél központosítottabbá tesznek hatalmi és anyagi szempontból, annál inkább válik zsarnoki-szolgaivá és lesz kevésbé nemesi.
