(Olvasmány I., Kocsis István könyveiből, 3. részlet) (Szakrális királyság, szakrális király folytatása)
A szakrális király a legfelső helyen áll a rejtélyes (a későbbi korok hivatalos hierarchiájánál sokkal rejtélyesebb, de áttekinthető és ezért megbízható) szakrális hierarchiában (nevezhetjük archaikus hierarchiának is), de nem másért, mint azért, mert beavatása magasabb színvonalú, mint országa többi beavatottjáé.
A szakrális hierarchiában mindenki beavatásának minősége által meghatározottan foglalja el helyét. Ha e legfontosabb követelmény nem teljesül, akkor „zökken ki” az idő. (...)
Mit tart a hagyomány a szakrális királyság hierarchiájáról?
Többek között azt, hogy a nemes ott azonos volt a szakrális személlyel, azzal, aki a beavatás révén újjászületett...
...az ún. nagycsalád fejének is szakrális személynek, beavatottnak kellett lennie abban a korban, amelyben még nem „zökkent ki” az idő.
A magyar kutatók közül legmeggyőzőbben László Gyula foglalja össze, milyen társadalmi szervezetet kell értenünk a nagycsaládon.
„A magyar nagycsalád feje - írja - családján belül olyan korlátlan úr volt, mint a király az országban. Nemcsak az övé minden, de „tőle függ az embert és állatot tápláló föld s növényzet termékenysége is. ...A nagycsalád feje mint a család papja végzi e termékenységi szertartásokat mind a mai napig. Egy szó, mint száz, a nagycsalád fejében egyesül mindannak jóléte, ami uralma alá tartozik.
Tegyük hozzá, hogy ennél mi sem tűnhet természetesebbnek, ha méltóképpen figyelembe vesszük, hogy a nagycsalád feje is szakrális személy a régi korok magyar világában.
Szakrális személy, azaz nemes. És itt felhívjuk a figyelmet arra is, hogy a rendi (feudális) társadalom kialakulása előtt a szakrális személyt nevezik, illetve tartják nemesnek, a rendi társadalomban pedig a kiváltságost. Ami még nyilvánvaló volt, az a következő: a valódi szakrális király helyzetével nem próbál visszaélni, és mindenki tudta, hogy nem próbál vele visszaélni.
