(az előző részlet folytatása)
Ónody Éva Kocsis Istvánnal folytatott beszélgetésének újabb részlete:
- Most foglald össze nagyon röviden a Szent Korona tanát is, ha egyáltalán össze lehet foglalnl így.
- Össze lehet foglalni, ha előbb beszélgetünk egy kicsit az európai közjog-történet legnagyobb csodájáról, a Szent Korona tana kialakulásáról... Nagyon érdekes kérdés, hogy miképpen tudták felfogni a nagy magyar politikusok a késő középkorban - ekkor válik kötelező erejűvé a Szent Korona tana, az alkotmányért folytatott hosszú közjogi küzdelem eredményeképpen -, hogy a magyarság számára semmi sem fontosabb, mint annak elfogadtatása, hogy a magyar közjogban a király rangban és hatáskörben ne első, hanem második személy legyen, azaz annak elfogadtatása, hogy a királynak felettese legyen, a Szent Korona - jogi személyként, a magyar államhatalom legmagasabb rangú alanyaként. Könnyű megérteni eleinket, ha azt is tudjuk, hogy az ő tudatukban e kérdés miképpen jelentkezett. Leglényegesebbnek azt tarthatjuk, hogy ők azért ragaszkodtak ahhoz, hogy a régi idők szakrális királyának a jogutódja a Szent Korona legyen, mert még értették, érezték, hogy mekkora a különbség a szakrális király és a minden szakrálistól mentes király között, s hogy minden bizonnyal semmi sem volt számukra elrettentőbb, mint az, hogy a késő középkorban beköszöntő új kor királyai már nem elégszenek meg az országlakos Isten iránti hűségével, hisz nem tekintik, nem is tekinthetik magukat már Isten akarata közvetítőjének, Hídnak országuk és az Ég között, és ezért jobban ragaszkodnak a hatalomhoz, mint bármelyik szakrális király, s hatalmuk erősítése érdekében a hűségeseket szolgákkal helyettesítik be. Ámde a változásokkal együtt megjelenő nagy veszélyek felismerése csak erősítette a magyar nemzet méltó képviselői elhatározását, hogy „az elrejtőzött, sehol már fel nem található” szakrális király felségjogait (teljhatalmát) az „el nem rejtőzött, jelen levő” és tisztelve tisztelt szakrális személyre, a Szent Koronára ruházzák át.
A késő középkori átalakulás egyik szembetűnő velejárója, hogy a királyi udvarokba költözik be a „legkártékonyabb” félelem. Ebben persze semmi meglepő nincs, hiszen az uralkodók e korszakban már rendszerint visszaélnek a hatalmukkal. A félelem aztán természetesen elüldözi a hűséget, és maga köré vonzza a szolgaságot. És „kizökken az idő”. Hogy az európai keresztény világ uralkodói (királyai, fejedelmei, főpapjai, főhivatalnokai) meddig jutnak a züllés útján, megtudhatjuk Machiavellit olvasva.
- Kár most beszélnünk arról, hogy kizökkent az idő, ha nem lehet röviden megmagyarazni, mi az...
- A „kizökkent idő” itt annyit jelent, hogy az éltető hagyományok eltűnnek, a szakrális hagyományokat semmibe veszik. A megbízható szakrális hierarchiát - melyben a beavatás minősége számított - felváltja a megbízhatatlan, ellenőriz-hetetlen hivatalos hierarchia... Felhívom most a figyelmet arra is, hogy már Dante megírta az Isteni színjátékban - mégpedig hitelesen és hatásosan -, hogy mi vár az európai keresztény világra a „kizökkent időben”. Dante vészkiáltására persze minden öntudatos európai nemzet megpróbál válaszolni. Megkezdődik a küzdelem a legveszedelmesebb uralkodói törekvéseket ellensúlyozni képes alkotmányért. De a nagy kihívásra a magyar válasz a legméltóbb. A magyar válasz a Szent Korona tana. Még valamit nagyon fontosnak tartok: amikor a késő középkori magyar politikai nemzet hivatott képviselői a szakrális királyt megillető teljhatalmat a legméltóbb szakrális személyre, a Szent Koronára ruházzák át, megnyílik annak a rejtélyes útnak a kapuja, amelyen a szakrális királyság legfontosabb hagyományai át tudnak jutni a következő évszázadokba... Például a rejtélyes szakrális hierarchia.
S a legnagyobb csodáról még nem is beszéltem: a királyi hatalmat korlátozó Szent Korona tanának a kialakításáért a legnagyobb magyar királyok küzdöttek legeredményesebben. Miért tették? Hogy történhetett ez meg?
A magyarázat: szakrális királyok voltak, beavatott királyok. Különleges képességeik voltak beavatásuknak köszönhetően. Például látták a jövendőt.
