Meséink ősrégi időkbe vezetnek el - vallja Bíró Lajos Magyar ősmesék című könyvének előszavában.
„Több mint tíz évvel ezelőtt, miután elkezdtem foglalkozni a magyar népmesékkel, támadt az az ötletem, hogy jó lenne olyan meseválogatásokat közölni, amelyekben csak a magyar eredetű, legősibb népmeséink lennének összegyűjtve.
Sorban azonosítottam ezeket a meséket az ókori forrásokból ismert szövegekkel. Így derült ki, hogy eredeti magyar népmeséink éppúgy délre, az ősi Kis-Ázsiába, Sumérba, Ugaritba és Egyiptomba vezetnek, mint nyelvünk rokonsági kapcsolatai, és műveltségünk más emlékei. Meséink csodálatos módon több évezredes hagyományokat őriztek meg, egészen a huszadik századig.
A sumér Etana-eposszal rokonok pl. az A táltos kecske, a Fehérlófia, az A Nap fája című magyar népmesék. Az egyiptomi Hórusz és Széth küzdelmeinek (a Napisten harca a Sötétséggel) magyar másai: Napleánya királykisasszony, Világszép Ilonka, Támán és Ámán. A Gilgames és az Istár alvilágjárásáról szóló akkád eposz egyes részletei is felismerhetők meséinkben (pl. Az aranyréten, Mirkó királyfi). A Romulus-Rémus monda (Az aranyhajú királyfiak) és a Perszeusz-mítosz (lásd: Vízi Péter és Vízi Pál) eredetije szintén nálunk lelhető fel. Az ugariti Baál-eposz (Bél küzdelme a hétfejű sárkánnyal) emlékei pl. A hétfejű sárkány és a Vízi Sándor című népmeséink.
A mese szavunkat (manysi mojt = mese; és vö. még: beszéd, beszél, és más: a mese, mint a beszéd (logosz) is eredetileg a valóság mása volt) nehéz lenne különválasztani az ógörög müthosz-tól (= mese, monda, történet, beszélt szó, beszélgetés), ami mindenképpen arra mutat, hogy őseink szoros kapcsolatban álltak, érintkeztek az ókori görögökkel is. Szintén ezt bizonyítja például az a tény, hogy a mi Tündér Ilona-meséink is átkerültek a görögökhöz, de már csak (Magyar Adorján kifejezését idézve) „elcsépelt és zavaros monda” alakjában. Hogy Tündér Ilona (a görögöknél Helena Tündarisz) az ősmagyar (székely-szkíta) vallás istenasszonya volt, azt már nevének magyar eredete is világosan bizonyítja: tündér = tündöklő és tünékeny lény (vö. még tenger és sumér dingir = isten); az Ilona név pedig kapcsolatos az illat, illó, illékony szavaink tövével (vö. finn ilma = levegő) és a Magyar Adorján e nevet él(et)anyaként értelmezte.
Az ún. görög mitológia úgy jött létre, hogy ókori írók és költők műveiből különböző szerzők más és más összeállításokat készítettek. Míg népünk évezredek óta őrizte és adta tovább szájhagyomány útján egészen a XX. századig ősvallása szent szövegeinek mese-, ballada- és népdal-változatait.
Minden népnek azt lehetne mondani: mutasd meg a meséidet, és megmondom, milyen vagy. Indoeurópai népek meséiben rengeteg szörnyűséggel találkozunk: erőszak, kegyetlenkedés, fajtalankodás, vérfertőzés, emberevés, rablás, gyilkosság, stb. A magyarsággal szomszédos népek hiedelmeinek jelentős szereplői a vámpírok, a vérszopó norák, a hazajáró „fullasztó fiúk”. Meséikben ott kísért az emberevés emléke is. Az is jellemző, hogy az indoeurópai népek hogyan torzítottak el magyar meséket: pl. a jóságos Tündér Ilonából náluk gonosz királyné lett, aki varázstükrét is rosszra használja, banyának öltözik és irigységből mérgezett almával akarja megölni Hófehérkét (míg Tündér Ilona almája gyógyító és ifjító gyümölcs).” Alvilágba ragadt történések ezek, melyekből az égi út keresése hiányzik.
