Benedek Elek - Táltos Jankó
Hol volt, hol nem volt, hetedhét országon is túl volt, volt egyszer egy szegény ember, s annak három fia. De olyan szegény volt, mint a templom egere, még száraz kenyeret is csak nagy ritkán ettek.
Kr.u. 957-ben a görög császár megtagadta a magyaroknak az adófizetést, a német területeken történt veszteségek miatt. Taksony fejedelem ekkor úgy döntött, hogy Apor vezér irányítása alatt csapatokat küld a görög császár ellen.
Átkeltek Bulgárián, majd elérték a birodalmat. Mindent felgyújtottak, végül elértek Konstantinápolyig. A város azonban bevehetetlen volt.
Réges-régen, még a magyarok honfoglalása előtt, amikor Pannónia földjén a longobárdok éltek, a nép felett Rád király uralkodott. Ez a király valóságos óriás volt, rettegett tőle mindenki.
De Frigyes király erős sereggel mégis megtámadta, s ekkor Rád is fegyverbe szólította a népet. Üzent szövetségesének, Csörsz avar királynak is, hogy nagy bajában segítse meg.
Rég volt, nagyon rég, amikor Erdély szép tájain az óriások a tündérekkel küzdöttek a hatalomért. Azt mesélik, hogy azon a csodálatos vidéken, ahol ma a Bucimani és a Detunáta van, nagy csapat óriás táborozott, és uralmuk alá vonták a kihalt hegyvidéket és az erdőket.
Egyszer volt, hol nem volt, magam sem tudom, hol, de volt valahol ezen az élő világon egy ember, akit a sok bolondoskodásáért hol együgyű Miskának, hol együgyű Misónak neveztek. Amire ugyan rá is szolgált, mert noha már felesége is volt, soha egyebet sem tett, mint sült bolondságot.
Egyszer, hogy, hogy nem, két tehenet szerzett ez az együgyű Miska.
Volt egyszer egy szegény ember, annak meg egy fiacskája. Nagyon szegények voltak. Az ember két kezével kereste a mindennapi kenyerét.
Egyszer, mikor a gyerek már megnőtt s megokosodott, azt mondta:
- Édesapám, jó volna valahova elmennem, szolgálatot keresni.
- Ó, fiam - mondja az -, még fiatal vagy.
- Nem baj, édesapám, annyit dolgozom, amennyit bírok.
Valamikor réges-régen élt a kék vizű tó mellett, a magyarok régi hazájában egy öregember. Ögyek volt a neve, feleségét pedig Emesének hívták.
Egyszer Emese elaludt a sátrában, és igen szépet álmodott.
Egyszer volt, hol nem volt, még az Óperenciás-tengeren is túl, hetedhét országon egy sánta arasszal innét, volt egy szegény asszony, s annak egy mihaszna fia.
Volt egyszer egy özvegyasszonynak egy fia. Jánosnak hívták. Felnőtt már tizennyolc esztendős koráig, de semmit sem akart dolgozni. Az anyja nagyon búsult, hogy mi lesz az ő fiával, amikor még egy szikrát sem akart egyik helyről a másikra tenni, hanem csak beült a sutba, és őrölgette a hamut.
Mikor húszéves lett, a szomszédban házat építettek.
Volt egyszer egy szegény parasztember és a felesége. Éltek, éldegéltek kedv nélkül, mert gyermekük nem volt. Egyszer azt mondja az ember a feleségének:
- No, asszony, gondoltam én egyet!
- Mit, apjuk?
- Elmegyek az erdőbe, és faragok fából egy gyermeket.
Nagyot kacagott ezen az asszony.
De úgy történt.
