Egy újabb verse Édesapámnak 17 éves korából.
RÁKÓCZI
Hosszu századoknak viharos egéről
Világol egy csillag tündöklő sugara.
Elmúlt bús időknek hajnal ébredésén
Ragyogott s letépte zord idők fuvalma.
Kelj fel nagy Rákóczi, labancok ostora,
Kelj fel, gyászba borult a magyar éjszaka!
Hazátlan magyarok várnak mikor jössz el
Bérces hegytetőkön, harmatos mezőkön,
Mikor dobban újra kuruc lovak lába?
Zimankós zord télben, suhogó erdőkön,
Kelj fel nagy Rákóczi, kurucok csillaga,
Kelj fel, gyászba borult a magyar éjszaka!
Bujdosó kurucok, hangtalan legények
Járnak szerteszéjjel viharos pusztákban.
Siratják a hazát, a szép anyaföldet,
Zokogva bolyongnak elítélt országban.
Kelj fel nagy Rákóczi, kurucok csillaga,
Kelj fel, gyászba borult a magyar éjszaka!
Virrasztunk az éjbe ropogó tüzeknél,
Virradatra várunk, de talán hiába?
Setét az éjszaka, nincs egy pici csillag,
Csak fenn az őrtüzek rőt sugáru lángja.
Kelj fel nagy Rákóczi, kurucok csillaga,
Kelj fel, gyászba borult a magyar éjszaka!
Zokogva felsírok próféta szavával.
Vigyázó! Meddig tart, meddig az éjszaka?
Porba hullott zászlónk, síró őszi szellő
Hegyeknek ormain mikor lobogtatja?
Kelj fel nagy Rákóczi, lehullott csillagunk,
Kelj fel s lásd sorsunkat, hazátlanok vagyunk!
Nagy Bálint
Bakonyszentkirály. 1931
