SÍRNAK A RÉGI PORTÁK
Sírnak a régi paraszti porták,
A pajtákat, szekereket bontják.
Nem nyerít szép táltos az udvaron,
Nincs, ki örüljön szép magyar dalon.
Itt minden kő csak keseregni tud,
Merre visz az élet, merre az út…?
A föld hideg, a szívét elvonta,
Nem ébred többé paraszti csókra.
Elmennek a régi Föld – szeretők,
Fogy a számuk, telnek a temetők.
Ahol régen zsoltáros csend áradt,
Kósza vad zene repít ott szárnyat.
Tíz, húsz, ötven, vagy tán száz év múlva
Lesz itt paraszt ki örülni tudna
Mikor aranylik a búza – tábla,
Vagy érett gyümölcs roskad az ágra?
Utánunk nem jönnek a fiaink,
Megszakadtak itt már az útjaink.
Sírnak a régi paraszti porták,
Új törvények jöttek – és új formák.
Csákány villan rést vágnak a falon
És kész pusztaság lesz minden udvaron.
A parasztszív elnémul örökre…?
Csókkal ki hull majd a drága földre?
Nagy Bálint
Bakonyszentkirály. 1969.
