A magyar tarka fajta a XIX. sz. második felében még uralkodó magyar szürke fajtának a szimentáli fajtával végzett fajtaátalakító keresztezésébol származik. A fajta kialakításában ezenkívül az itt élo egyéb fajták és tájfajták pl. bozderes, holland lapály stb. is részt vettek.
A fajtaátalakítás több évtizedig tartott, és lényegében véve csak az elmúlt évtizedekben fejezodött be.
Származási hely: Budapest és környéke.
A küllem főbb jellemzői: Méreteiben arányos, közepes nagyságú, élénk vérmérsékletű, zárt falkában hosszan és igen magasan szálló keringőfajta. Hossza begyétől a kormánytollak végéig 24-27 cm, magassága 20-24 cm. Testének tengelye a farok felé közepes mértékben lejt.
Fej: Sima, élek és sarkok nélkül.
Semmiféle adat a lemezről nem jutott el Magyarországra! Sajnos a többi, szomszédos országokban lelt anyagot szinte minden esetben letagadják. Amiért mégis szerettem volna bemutatni az az, hogy Etelköz volt az utolsó állomásunk a Kárpát-medencébe való bejutás előtt.
Budapest egyike annak a néhány szerencsés fővárosnak, amelynek rendkivül értékes gyógyvize van: területén több mint száz természetes hőforrás fakad. Ezek különleges összetételű vizét ma tíz gyógyfürdő hasznosítja, többsége történelmi és műemlék, valamint turisztikai látnivaló is egyben.
A lúdtartás a Kárpát-medencében általános volt, a helyi, parlagi állományok mindenütt előfordultak. Már a 11. és a 12. században a libák után egyházi tizedet kellett teljesíteni.
Világszerte az egyik legismertebb magyar vadászkutya.
A magyar vizsla ősei a vándorló magyar törzsekkel kerültek hazánkba. Írásos emlékeket, ábrázolásokat már XVI. századi dokumentumokban is találhatunk. Vadászati jelentősége a XVIII. századtól fokozódott. A XIX. század végén már vizslaversenyeket szerveztek Magyarországon, ahol a magyar vizslák is eredményesen szerepeltek.
A Budai vár, a várnegyed 1987 óta a világörökség része: páratlan látványával, évszázados történelmi és műemlékeivel országunk egyik büszkesége. A Várhegy, amelyre épült, több kilométeres barlang- és pincerendszert rejt, búvóhelyek, raktárak nyomaival.
A tekerőlant (tekerő, nyenyere, nyekerő, szentlélekmuzsika, kolduslant, forgólant) olyan vonós hangszer, melynek dallamhúrját és kísérőhúrjait a játékos a begyantázott fakorongot forgatva egyidejűleg hozza rezgésbe, miközben másik kezével a billentyűket benyomva, az érintőket („kottákat”) nyomva a húrra – annak hosszát, és ezzel hangmagasságát változtatva – játssza a dallamot.
Lelőhely: Rakamaz Túróczi part (Gyepiföld) (Szabolcs-Szatmár-Bereg megye)Rakamaztól északra homokkitermelés során sírokat találtak. 1956 május elején egy helyi óvónő vitte be a korongpárt a nyíregyházi múzeumba. A másnap leletmentésre érkező régészt, már csak a teljesen szétdúlt sir látványa fogadta. Csak pár leletet sikerült utólag begyűjteniük.
Származási hely: Nagykőrös és a Nagyalföld környező települései.
A küllem főbb jellemzői: Közepes nagyságú vagy annál valamivel kisebb, zömök testalkatú, magassága 18-20 cm, hossza a csőr hegyétől a kormánytollak végéig 28-30 cm, fésűs keringőfajta, mélyen leeresztve hordott szárnyakkal és a törzshöz magasan illesztett, széles, felfelé irányuló, vasalt farokkal.
