Pasztinák


Pasztinák

A pasztinák már az ókorban ismert kultúrnövény volt Ázsiában. A középkorban a sárgarépával azonos jelentőségű volt. A régi feljegyzésekben sokszor nem is lehet elkülöníteni, mert együtt említik és írják le.

Érdekesség

Az angol szakácsművészetben készítenek belőle édességeket is, de sörök és borok készítéshez is felhasználják.

Németországban egészen a XVII. századig a legfontosabb élelmiszernek számított.

Jellemzés

A gyökér felülete halványsárga, belső része húsos, fehér színű, kellemesen édeskés - a sárgarépához hasonló - ízű, sok aromatartalommal.

Energitartalom

48 kcal, 214 kJ/100 gramm

Melyiket vásároljuk?

A pasztina igazából téli növény, és a hagyomány szerint az első fagy utáni példányai a legfinomabbak. Vásárlásnál lehetőleg a kisebbeket válasszuk, így biztosan nem lesz fás. Legyenek tömörek, színük halvány csontszínű.

Eltarthatóság, tárolás

Hűvös, jól szellőző helyen tároljuk, így akár 7-10 napig is eláll.

Előkészítés

A zsenge darabokat alig, vagy egyáltalán nem kell megpucolni. A közepes példányokat burgonyapucoló késsel tisztítsuk meg.

Elkészítés, felhasználás

Míg a kisebbeket egybe, a nagyobbakat félbe, négyrétbe vágva, főképp sütve fogyasztjuk. Legfinomabb akkor lesz ha a sütés előtt rövid ideig előfőzzük őket. Használhatjuk még a pasztinákot levesekhez, nyersen, reszelve salátákhoz, illetve adhatjuk még egytálételekhez is.

Vitaminok, ásványok

A pasztinák igen gazdagnak mondható E-vitaminban, emellett nagyobb mennyiségben tartalmaz még káliumot, foszfort és vasat.

Élettani hatások

Fogyasztása kedvező hatással van a gyomor és emésztési bántalmakra és jótékonyan hat a légzésre.


Szerkesztés dátuma: szombat, 2009. október 10. Szerkesztette: Muretics István
Nézettség: 1,486 Kategória: » Zöldségfélék


   







Tetszik  




Cikkhez csatolt fotók módosítása

 
 

URL: