Duna-Tisza közének egyik legéletteljesebb tánckultúráját a kalocsai szállásokon találtáka kutatók. A megkésett paraszti polgárosodás sajátos, csak e területre jellemző népművészetet hozott létre. A 20. század elején született meg az a fajta díszítőművészet, amely a hazai és külföldi közvélemény előtt híressé tette Kalocsa környékét.
Rábaköz egyik legjelentősebb régi stílusú tánca a dus. A dus nevét a régi magyar (de szláv eredetű) duska, vagy a német tusch szóból eredeztetik. A tánc többféle szerepkörben fordult elő: lehetett menettánc, kocsmai mulató tánc, vagy szórakozó tánc. A tánc formai sajátossága tekintetében megjelenhetett szóló férfitáncként, páros vagy csoportos táncként.
Az ugrós táncok legfejlettebb típusa az Alföld keleti és déli részéről származik. E területen az ugrós típusú táncot "oláhosnak", "oláhtáncnak", "féloláhosnak", "kondástáncnak" nevezik. A parasztság körében már a 20. század első felében sem nagyon volt divatos, azonban a pásztorok, cselédek, és a cigányok megőrizték emlékét.
Az ugrós tánctípus legfejlettebb változata az Alföld keleti, északkeleti peremvidékén található. "Oláhos", "oláhtánc", vagy "romántánc" néven tartották számon. Szórványos, de elég következetes előfordulása (Kállósemjén, Tyukod, Kék) a tánc korábbi, szélesebb elterjedtségére utal, de a 20. században már csak a pásztorok és a cigányok őrizték meg.
A magyar lakosság pásztor és uradalmi cseléd rétegének régies tánctípusa az ugrós, azaz helyi megjelöléssel "oláhos". Elnevezését egyrészt kísérőzenéje szövegének első sorából (Az oláhok, az oláhok facipőbe járnak...), másrészt az Erdély felől érkező pásztorok archaikusabb tánckultúrájának átvételéből eredeztették. Az oláh elnevezést gyakran az erdélyivel azonosították.
A kanásztánc-ugrós táncaink Erdélyben tovább fejlődött típusának a legényes táncokat tekintjük. A két tánctípus rokonságát az azonos tempó és táncritmika, az érintkező dallamkincs és a szerkezeti-motivikai párhuzamok támasztják alá.
A bukovinai székelyek körében táncolt "silladri" az ugrósra jellemzően férfiszóló és páros formában is előfordult. A silladri formakészlete még viszonylag egyszerű, az alföldi oláhoshoz hasonlítható. A keleti székely (csíki, gyimesi) népcsoportok "féloláhos" nevű táncának neve származásának bizonytalanságára utal.
A bukovinai székelyeknél a "silladri" táncnév nem egyetlen tánctípust jelölt. Jelenthette a férfiak által előadott, a páros táncot bevezető szólótáncot, férfiak és nők által járt páros táncot, de vegyes körtáncot is értettek alatta. A tánc neve valószínűleg román eredetű (si la tri = három a tánc).
A csíki székelyek és a gyimesi csángók féloláhosának származását a népi tudat kevert eredetűként tartja számon. "Oláhos", "féloláhos" elnevezéssel az alföldi ugrósnál találkozhatunk, de a marosszéki és mezőségi "korcsos" elnevezés is hasonló bizonytalan eredetre utal.
A közép-erdélyi nyolcadoló alapritmusú gyors legényes legegyszerűbb, régies típusa a mezőségi sűrű legényes, melynek fejlettebb rokonai a Maros-Küküllő-vidéki pontozó és a kalotaszegi legényes.
