Archívum

              GONDOLATOK ARATÁS IDEJÉN   Uram, ma hadd mondjunk köszönetet, Hogy adtál újra erőt, kenyeret. Te akartad így – eljött hatás – Hogy lett vetés és lett bő aratás. Ünneplőben van a mező, a rét, Köszönti minden drága Istenét.   Uram, légy velünk, hisz minden szódra Lágyan ring lelkünk öröm hajója.

                SZONETT.

                Áldott Emlékű Édesapám 80 évvel ezelőtt írta ezt a versét, de ma is elgondolkodtató:   HUNNIA HELYÉN   Mit látok ős nagy Hunnia helyén Vagy csak gyásztól kápráznak szemeim. Nem a magyar nép lakja e földet, Rongyos gárda, nem az én vérem.

                Édesapám 17 éves korában írt verse, ami ma éppen aktuális: AZ ELSZAKÍTOTT MAGYAROKHOZ   Fájó szívvel köszöntlek titeket Mint a honnak bujdosó fiait. Örömöt vagy bút hoz – e reátok Mint csalogány, ha zengi dalait. Ó csak tudnék hozzátok szállani, Magyar puszták sebzett hiénái.   Északnak kéklő büszke hegyormát Búsan járja a lesújtott magyar.

                  DÓZSA NÉPE   Rongyosak vagytok, de mégis szépek, Dózsa népe, szolgák, új cselédek. Új földek lettek, jött az új világ, Fényes gépkocsin jár az „uraság”. Új „prófétákkal” bús hazánk tömve van, Úrrá lett itt minden haszontalan. Új ispán” rajtunk ostobán nyargal, Hej, de sokkal szebb volt a régi dal.

                    VESZPRÉMVARSÁNYI   SZERELMES VERSEK. VESZPRÉMVARSÁNYBAN.   Szomszéd faluból bandukoltam gyalog Fejem felett csillagos ég ragyog A szívemnek ujjongva átizentek Csillagos ég, sugárzó szép szemek.   Úgy reszketek mint Mózes csipkebokra A szívem zeng boldogan, dalolva Megbabonáztak gyönyörű kék szemek Csillagos ég, – ujjongó szép egek.

                ÉJSZAKAI FURULYASZÓ         Bíró Vince bátyánknak lejárt a vadász engedélye, de azért még elejtett orvul egy – egy nyulat, őzet, vagy Uram bocsá… még szarvast és vaddisznót is. Akkor még nem volt olyan szigorú a büntetés tiltott fegyverhasználatért, mint manapság.

              „INTEGETTEK NEKÜNK. AZ ELLENSÉGNEK” Szép emlékek is voltak Oroszországban a II. Világháború háború idejéből Részletek Nagy Bálint Bakonyszentkirályi Parasztköltő „Hol van már a paraszt” – című életrajzi könyvéből        Volt egy érdekes esetünk, ami háborúban szinte nem is hihető. A Donnál elromlott egy csomó löveg, ágyú.

              BAKONYSZENTKIRÁLYI KARÁCSONY 1944 – BEN   Kilencszáznegyvennégy Karácsony hajnala – Szomorúság, bánat ült a kisfalunkra. Közeledik a front, itt zúg véres szele, Bomba csapódott a templom közelébe. Mintha gyászlobogó lenne minden házon, Milyen lesz az ünnep, milyen a Karácsony…? Nincsen harangozó, kúrátor se dékán, Mindenki ott küzd a véres Hadakútján.

            FELÉM JÖTT AZ ISTEN   Szép, őszi csendben felém jött az Isten, Lelkem kapuján halkan beköszönt -És átlebegett felettem szelíden, Bágyadt fényű, reszkető fák között.   Utána nyúltam nagy kínok kínjával: Uram, én ma mindent újra kezdek… -És átöleltek zokogó hullással, Megölt, őszi, szomorú levelek.   -S nem láttam többé soha drága Színét.