Hány személyre: 8-10
Hozzávalók
1 bárány
2,5 dkg só
1 dkg majoránna
15 dkg füstölt szalonna
1 csokor petrezselyemzöld
A bárányt kívül, belül sóval, belül majorannávál és felaprított petrezselyemmel is bedörzsöljük, majd hideg helyen 4-5 órát állni hagyjuk.
Felhúzzuk a nyársra és parázs felett, állandóan forgatva megsütjük. Miközben sül, a szalonnával kenegetjük.
A kelt tészták közül a szalagos fánk a legkényesebb: kidolgozása, kelesztése és sütése egyaránt nagy figyelmet kíván. Már az elején ügyelni kell arra, hogy a helyiség, amelyben dolgozunk, egyenletesen meleg, és huzatmentes legyen. A tészta összeállításához szükséges alapanyagokat és eszközöket már órákkal elõbb készítsük elõ, hogy felvegyék a konyha hõmérsékletét.
Hozzávalók:
egy csirke,
8 dkg vaj,
3 dl fehérbor,
12 dkg füstölt szalonna,
majoránna,
őrölt bors és só
A megmosott csirkét kívül-belül megsózzuk, belsejét majoránnával, külső felületét borssal fűszerezzük. Az így előkészített csirkét magas falú tepsibe helyezzük, leöntjük olvasztott vajjal, továbbá aláöntjük a fehérbort.
A Farsang elkerülhetetlen sütije a kráfli, akár töltve, vagy csak úgy sósan formázva, de az asztalon a helye!
Hozzávalók:
500 g liszt, 500 g háj, 1 ek. cukor, 2 tojássárgája, ecet, só, (esetleg kevés, savó, vagy tejföl), lekvár.
Elkészítés:
A hájat megkaparjuk vagy ledaráljuk.
Elkészítési idő: kb 150 perc + egy éjszaka pihentetés hűtőben
Hozzávalók (kb 35 szelethez)
A tésztalapokhoz:
600 g liszt
80 g keserű kakaópor (holland)
300 g porcukor
200 g vaj
3 db egésztojás
10 g szódabikarbóna
100 ml tej
A krémhez:
160 g liszt
600 ml tej
400 g vaj
350 g porcukor
A csokimázhoz:
200 g 60%-os étcsokoládé
100 ml étolaj
Elkészítés
...